Geri Gergely lett a DVTK új vezetőedzője

A DVTK kedden felbontotta Feczkó Tamás szerződését. Feczkó 2019. szeptember 4-én lett a DVTK labdarúgó csapatának vezetőedzője. A szakember 39 élvonalbeli mérkőzésen irányíthatta a DVTK labdarúgóit. 13 győzelem és 6 döntetlen mellett 20 alkalommal maradt pont nélkül a csapata. Időközben az utódlásról is döntöttek, a Bodrogközből érkezik a DVTK új vezetőedzője. A 43 esztendős Geri Gergely a magyar-szlovák határtól mindössze öt kilométerre fekvő Királyhelmecen született. Labdarúgóként és edzőként is többször járt Diósgyőrben ellenfélként. Edzői pályafutását a másodosztályban szereplő rimaszombati felnőtt csapat másodedzőjeként kezdte 2013 nyarán, majd Karol Praženica januári távozása után…

Tovább olvasom

Menesztették a DVTK vezetőedzőjét

A mai naptól kezdve már nem Feczkó Tamás irányítja a kieső helyen álló csapatot. A mai napon a DVTK felbontotta Feczkó Tamás szerződését – írja a klub honlapja, amely arról nem számolt be egyelőre, ki veszi át a vezetőedző helyét a kispadon. Feczkó Tamás 2019. szeptember 4-én lett a DVTK labdarúgó csapatának vezetőedzője. A szakember 39 élvonalbeli mérkőzésen irányíthatta a DVTK labdarúgóit. 13 győzelem és 6 döntetlen mellett 20 alkalommal maradt pont nélkül a csapata. Köszönjük mindazt, amit a Diósgyőrért tett! További pályafutásához sok sikert kívánunk! – olvasható az elköszönés…

Tovább olvasom

Magyarországon rendezhetik a következő sakkolimpiát

Budapest adhat otthont a 2024-es sakkolimpiának, döntött vasárnap a nemzetközi szövetség, azaz a FIDE – számolt be a hvg.hu. A 46. sakkolimpiának a tervek szerint a Hungexpo ad majd otthont 2024 szeptemberében, várhatóan 3500 résztvevővel. A tervek szerint ez lesz az első 5G sakkolimpia, a mérkőzések nem pusztán valós időben lesznek követhetőek, de akár a saját szobájába is varázsolhat mindenki egy-egy partit. „Zöld sakkolimpiát” hirdet a magyar szövetség, kizárva a papír és a műanyag használatát az eseményen, a versenyzőknek és a vezetőknek pedig azt kínálva, hogy bicikliken közlekedjenek a szállodák…

Tovább olvasom

A Fraditól is kikapott a DVTK, egy róka is belopódzott a meccsre – videó

Zsinórban a negyedik mérkőzését veszítette el a Diósgyőr, ezúttal otthon szenvedett 3-1-es vereséget a BL-ben szereplő éllovastól. A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában a Diósgyőr a címvédő és listavezető Ferencvárost fogadta. Gyorsan vezetést szerzett a Ferencváros, kevés érintéssel jutott el a DVTK kapujához, és egy pontos beívelésre Baturina jól érkezett – tudósít a Minap.hu. Nem sokkal később összejött az egyenlítés a hazaiaknak: előbb Rui Pedro egyedül tört kapura, de Dibusz nagy bravúrral védett, majd pár másodperc múlva Haratin megmozdulását szabálytalannak látta a játékvezető, a megítélt büntetőt pedig Rui Pedro…

Tovább olvasom

Ez valóban gazdasági válság, a Barcelona sem tud fizetést adni a játékosainak

Sosem hittük volna, hogy Lionel Messiéknél is megtörténhet ez, hogy januárban nem fogják megkapni a klubnál időre a fizetésüket, még egy ekkora csapatot is megrenget a koronavírus-járvány. Aggasztó pénzügyi helyzete miatt az FC Barcelona késlelteti a labdarúgók januári bérének kifizetését. A klub ideiglenes elnöke, Carlos Tusquets csütörtökön közölte, hogy JANUÁRBAN NEM FOGNAK TUDNI FIZETÉST ADNI A FUTBALLISTÁKNAK, akik az esetleges prémiumokat is késve fogják megkapni. Azt nem árulta el, hogy erre mikor kerül sor. A katalán klubot jelentősen sújtotta a koronavírus-járvány miatti gazdasági válság. A vezetőség a múlt héten jelentette…

Tovább olvasom

Távozik a Kazincbarcika vezetőedzője

Sikertelenül szerepel a csapat, visszacsúszott a kiesőhelyre, ezért távozik a szakember. Távozik Vitelki Zoltán a Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője; a kazincbarcikai klub vezetése közös megegyezéssel szerződést bontott a szakemberrel. Július végén Boér Gábor távozása után másodszor érkezett a Kolorcity Kazincbarcika SC csapatához Vitelki Zoltán. A szakember a klub munkájához való csatlakozást követően bő két héten belül már bajnoki mérkőzésen ült a klub kispadján. A kék-sárgák első győzelmükre egészen a hatodik fordulóig kellett várni, ekkor Soroksárról sikerült elhozni a három pontot. Az őszi jó széria a DEAC elleni bajnokin kezdődött, ami…

Tovább olvasom

Kikapott a DVTK a borsodi NB1-es rangadón

A Mezőkövesd 2-1-re legyőzte a vendég Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának november 29-i játéknapján – írja a Borsodihir.hu.Mindkét csapat kifejezetten lendületesen és gólra törő, támadó futballal kezdett. Helyzetek adódtak itt is, ott is a hószállingózás közepette, de igazán nagy bravúrt Szappanosnak kellett bemutatnia. A lehetőségek ellenére gól csak egy Jurinával szemben elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőből született. A játékrész második felében sem esett vissza az iram, de ekkor kevesebb veszélyes szituáció alakult ki a kapuk előtt, valamelyest a mezőkövesdi beadások okoztak nehéz pillanatokat a vendégvédelemnek. A második…

Tovább olvasom

Valami nem kerek, gyanús Maradona halála

Bár az egykori futballsztár életvitelét látva igazából senki nem hökkent meg azon, hogy Diego Maradona a múlt héten elhunyt, bizonyos gyanús körülmények mégis felmerültek a halálával kapcsolatban, az ügyészség már lépett is. Házkutatást tartottak vasárnap Diego Maradona orvosának ingatlanjaiban – írja a Reuters. Az argentin világbajnok haláláról eddig annyit lehetett tudni, hogy szerdán reggel Buenos Aires-i otthonában megállt a szíve. Az ügyvédje a következő napon arról twittelt, hogy a mentők a vészhívás után több mint fél óra után érkeztek csak ki a lakására, ezért Matias Moria a haláleset körülményeinek kivizsgálását követelte. …

Tovább olvasom

Óriási balhé Argentínában – a ravatalozónál dolgozók közül néhányan Maradona holttestével fotózkodtak és még posztolták is a képeket

Elképesztő dolog történt az elhunyt világsztár temetését megelőzően. Néhányan kihasználták a helyzetet és a nyitott koporsó előtt engedély nélkül szelfiztek, mindezt ráadásul utána közre is adták a közösségi médiában. Némelyik képen feltartott hüvelykujjal vigyorognak. Szelfiket készített a szerdán elhunyt focilegenda, Diego Maradona holttestével három férfi, akik a ravatalozásnál segédkeztek – írta a BBC. A szívroham következtében elhunyt Maradonát csütörtökön a Buenos Aires-i elnöki palotában ravatalozták fel zárt koporsóban, a holttestet ezt megelőzően előkészítették a temetésre. A munkálatokkal megbízott temetkezési cég külsős munkaerőt is alkalmazott a rövid határidő és a sok tennivaló miatt. A három, kölcsönzött…

Tovább olvasom

Idén tíz magyar sportoló bukott le doppinggal

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője, Tiszeker Ágnes tíz magyarországi doppingesetről számolt be, ami önmagában szerinte nem kiugróan magas szám. A tiltott szerek skálája viszont széles: többek között anabolikus szteroidokkal és EPO-val is buktak meg sportolók, ami elgondolkoztató egy olyan évben, amikor a világjárvány miatt rengeteg versenyt töröltek, a versenyzőknek pedig még kiemeltebben kellene védeniük az egészségüket – magyarázta. Azonban a magyar jogszabályokat is modernizálni kell annak érdekében, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által elfogadott, január 1-től életbe lépő szabályozás szerint büntessék a sportolóknál a kábítószer-használatot. Ez azért is…

Tovább olvasom