A hónapokkal ezelőtt kirobbant zaklatási botrány egyre szövevényesebb. Előtte is ment az üzengetés, aztán nyugvópontra jutott az ügy. Az úszószövetség vizsgálata viszont arra jutott, hogy a fiatal úszónő mondott igazat, így lépéseket tettek Szilágyi Zoltán ellen. Az ügyvéd pedig most szánta el magát egy válaszlépésre. Harmincmillió forintos személyiségi jogi eljárást kezdeményezett a Blikk információi szerint Szilágyi Liliána ellen apja, Szilágyi Zoltán. A bulvárlap úgy tudja, hogy a keresetről Szilágyi Zoltán ügyvédje már értesítette a férfi exfeleségét, Szilágyi Liliána édesanyját. Szilágyi Liliána úszó tavaly év végén írt arról közösségi oldalán, hogy úszóedző apja…
Tovább olvasomKategória: Sport
Több mint 11 milliárd forintot költött focira a közmédia
Még tavaly novemberben jelentette be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), hogy ők közvetíthetik a magyar labdarúgó-válogatott összes mérkőzését egészen 2028-ig, beleértve a Nemzetek Ligája és a világversenyek selejtezőmérkőzéseit, valamint a soron következő két Európa-bajnokság találkozóit is – olvasható a Media1-en. A Magyar Hang most átnézte a kapcsolódó szerződéseket, és kiderült, hogy mindez több mint 11 milliárd forintba került. Mint írták, a közvetítésekről három külön szerződés rendelkezik: Az egyikben Nemzetek Ligája 2022-es, 2024-es, 2026-os magyar érdekeltségű selejtezői, a döntőmérkőzések, továbbá a 2024-es és 2028-as Európa-bajnoki selejtezők, valamint a 2026-os világbajnokság…
Tovább olvasomMegkapta NBI-es licenszét a DVTK
A bizottság a DVTK által benyújtott összes dokumentumot formai és tartalmi szempontból a megadott 65 különböző (jogi, infrastrukturális, személyügyi, sport és pénzügyi) kritériumpontnak megfelelőnek találta – számolt be a klub honlapja. Így a klub első osztályú klublicencet kapott a 2022/2023-as idényre, adminisztratív akadálya tehát nem lehet az első osztályú szereplésnek. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!
Tovább olvasomCristiano Ronaldo közleményt adott ki, meghalt a kisfia
A portugál válogatott és a Manchester United világsztár futballistája, valamint párja az interneten tudatták rajongóikkal a tragédiát. Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott és a Manchester United futballistája egy Instagram-posztban közölte, hogy meghalt az egyik ikergyereke a szüléskor. Ronaldo és barátnője, Georgina Rodríguez ikreket vártak, egy fiút és egy lányt, de csak egyikük maradt életben. „A legmélyebb szomorúsággal kell bejelentenünk, hogy a mi kisfiunk eltávozott. Ez a legnagyobb fájdalom, amit szülő csak érezhet. Csak a kislányunk születése ad nekünk erőt ahhoz, hogy ezt pillanatot némi reménnyel és boldogsággal éljük meg” – írta…
Tovább olvasomA DVTK szurkolói kiakadtak az újabb vereség miatt, már nincs feljutó helyen a csapat
Az elmúlt hetek bukdácsolása során a Diósgyőr komoly pontelőnye teljesen elolvadt, immáron nincs az első két helyezett között a gárda. A szurkolók szerint felesleges volt az edzőváltás, netán a csapat nem is akar feljutni az NB I-be. A Merkantil Bank Liga 33. fordulójában, húsvét hétfőn Szombathelyen játszott a DVTK, és az első félidőben nem született gól. A második játékrészben a hazaiak büntetőből szerezték meg a vezetést, amit megtartottak a lefújásig. Merkantil Bank Liga 33. forduló Szombathelyi Haladás – Diósgyőri VTK 1-0 (0-0) Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 933 néző. Játékvezető: Zierkelbach Péter (Aradi…
Tovább olvasomNagyot ugrottak tavaly a fizetések a mezőkövesdi focicsapatnál
A 2020-as havi bruttó 1,45 millió forint után tavaly 1,8 millió forintért dolgoztak a fideszes Tállai András vezette klubnál átlagosan. 2021-ben is jó évet zárt a Mezőkövesd-Zsóry focicsapata mögött álló gazdasági társaság, akárcsak 2020-ban – írja a tavalyi éves beszámolóra hivatkozva az Mfor.hu. Mint írják, tavaly sokkal nagyobb mértékben zuhant a jegybevétel, mint a koronavírussal terhelt 2020-as évben, és a hirdetők sem tartották már annyira vonzónak a Mezőkövesdet, mint a zárt kapus meccsekkel teli időszakban. Jegyekből és bérletekből 2021-ben 5,7 millió forint bevétele származott a klubnak, szemben az előző évi 17 millióval. A…
Tovább olvasomElőzött a Kecskemét, hónapok óta először nem áll feljutó helyen a DVTK
Hétfő este a Haladás ellen veheti vissza a második pozíciót a Diósgyőr az NB2-es tabellán. Az NB2 vasárnapi mérkőzései közül egy-egy kedvező és nem kedvező eredmény született a DVTK szempontjából, hiszen a feljutásért zajló harc tekintetében két riválisnak tekinthető csapat közül a Szeged kikapott otthon a Siófoktól 2-3-ra, a Kecskemét azonban idegenben győzte le 1-2-re a III. Kerületet. Ennek köszönhetően a Kecskemét pontok terén utolérte a Diósgyőrt, jobb gólkülönbsége révén pedig jelenleg a rivális áll a második pozícióban az éllovas Vasas mögött – azaz a sokáig a tabellát vezető borsodi…
Tovább olvasomMunkaügyi pert indít Vukmir miatt a Szeged
Szerintük a DVTK által kinevezett vezetőedző jogszerűtlenül járt el a felmondása során. Mint arról mi is írtunk, a Szeged már néhány nappal korábban is kifogásolta, hogy korábbi vezetőedzőjük, Dragan Vukmir a múlt hétvégén a Tiszakécske elleni NB2-es meccs során a Diósgyőr kispadján ült. Akkor azt állították, hogy a szakember még a felmondási idejét tölti, most pedig az alábbi közleményt adták ki: „Az elmúlt hét közleményei és eseményei után, klubunk vezetősége továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az egykori vezetőedzőnk jogszerűtlenül járt el a munkaviszonyának felmondása során. Ezért klubunk a…
Tovább olvasomA szegediek szerint a DVTK új edzője még az ő alkalmazottjuk, reagált a Diósgyőr is
A Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia szerint korábbi vezetőedzője, Dragan Vukmir még a felmondási idejét tölti a labdarúgóklubnál, a DVTK szerint azonban a szakember érvényes munkaszerződéssel rendelkezik náluk – írja az MTI. „Vukmir április 7-én rendes felmondásként értékelhető, utólag kiegészített írásos jognyilatkozatot adott át. Ezek alapján április 8-tól felmondási idejét tölti, így jelenleg is klubunk, a Szeged 2011 Kft. alkalmazottja” – olvasható a szegedi klub keddi közleményében. „Hírek szerint munkát végez a DVTK-nál is, tőlük azonban klubunkhoz a mai napig semmilyen megkeresés nem érkezett”. A feljutást…
Tovább olvasomÚjabb botlás, csak egy gól nélküli döntetlen hazai pályán
Bár több és nagyobb helyzetei voltak a DVTK-nak, nem sikerült bevenni a Tiszakécske kapuját. A Merkantil Bank Liga 32. fordulójában a DVTK hazai pályán játszott a Tiszakécske ellen – írja a Dvtk.eu. Ezen a találkozón debütált a diósgyőri kispadon Dragan Vukmir. Jól kezdtek a Testgyakorlók, mert tíz perc alatt két ziccert is kialakítottak, ami kimaradt. Később kicsit kijött a szorításból a vendégcsapat, de az első félidő utolsó percében újabb kapusbravúrra volt szükségük. A szünet után is a DVTK előtt adódott a legnagyobb helyzet, de ezen a délutánon nem született gól…
Tovább olvasom