Friss információk a tragikus motoros balesetről – videóval

Hétfőn mi is beszámoltunk a tragédiával végződő motoros balesetről,amely az M30-as autópálya 24-es kilométerénél történt, most új információk jutottak szerkesztőségünk birtokába. Értesüléseink szerint a baleset áldozata K. Csaba, egy BMW motorkerékpárral hajtott az autópályán, amikor elveszítette uralmát a jármű felett és nagy sebességgel a szalagkorlátnak csapódott. A baleset olyan súlyos volt, hogy a kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni a férfi életét.  Az interneten kering egy videofelvétel is, amelyen maga a baleset látható. A képsorokból megállapítható, hogy a motoros hosszú métereken keresztül sodródott a szalagkorlát mentén, annak feltehetően többször is…

Tovább olvasom

A Baráthegyi Majorság a hétvégén hosszú időre búcsúzik – kényszerből

Szombaton még programdús napot varázsolnak nekünk, utána azonban kényszerű bezárás következik. Töklámpás készítés, alpaka simogatás, mustpréselés – csak néhány program, amiért érdemes lesz kilátogatni most szombaton délelőtt tíz és délután három óra között a Baráthegyi Majorságba. A „Tök jó szombat” hosszú ideig az utolsó olyan rendezvény lesz itt, ahol a Szimbiózis Alapítvány közösségével találkozhatunk, hiszen ahogyan arról korábban beszámoltunk, az energiaválság őket is elérte, fennmaradásuk érdekében számos drasztikus lépésre kényszerülnek. Ezek egyike a majorság átmeneti bezárása is. A részleteket a Minap.hu tárta elénk. Szombaton azonban még számos programmal várnak kicsiket és nagyokat,…

Tovább olvasom

Borsodi társelnöke és elnökhelyettese lett az MSZP-nek

Szombaton tartotta tisztújító kongresszusát az MSZP, amelyről mi is beszámoltunk. A párt ismét Kunhalmi Ágnest választotta női társelnökének, partnere pedig a következő két évben Komjáthi Imre lesz, aki Tóth Bertalant váltja a poszton. Kunhalmi Ágnes a szavazatok 90, Komjáthi Imre a szavazatok 89 százalékát kapta meg. A párt férfi társelnökén kívül egy másik fontos pozícióra is borsodi politikus választottak. Varga László Miskolc korábbi országgyűlési képviselője lett az MSZP elnökhelyettese. Komjáthi Imre 1968-ban született Sajószentpéteren, lakatos szakmunkásként kezdte pályáját, majd 1999-ben szerzett érettségit. Hosszú évek óta aktív közéleti tevékenységet folytat. 1985-től…

Tovább olvasom

Száz éve bizonyította magyar hűségét Susa

Ma már Ózdhoz tartozik a városrész, ami kis híján végleg Csehszlovákiához került az I. világháborút követően, ám végül mégis kiharcolták a helyiek, hogy Magyarország része maradjon. A részletekről Janiczak Dávid számolt be a közösségi médián keresztül. „100 ÉVE TÉRT VISSZA SUSA Susa ma már Ózd város része, viszont az I. Világháború során Csehszlovák csapatok szállták meg, akik Trianon után is maradtak, aminek Léhi Gábor falubíró tárgyalásos eljárása vetett véget. A határt 1922. október 20-án igazították ki, amit a falu akkori lakói nagy ünnepség keretében fogadtak. Így lett Susa a hűség…

Tovább olvasom

Még időben félreállt, kollégája mintaszerűen mentette meg egy férfi életét Alsózsolcán

Az Országos Mentőszolgálat osztott meg egy tanulságos és szerencsére pozitívan végződött történetet Borsodból. Mint írják, vezetés közben lett rosszul az az 55 év körüli férfi, akihez az előző nap reggelén Alsózsolcára kérték a mentők gyors segítségét. „A férfi egy munkatársával utazott, amikor érezte, hogy félre kell állnia, kiszállt az autóból és összeesett” – írják az alábbi posztban. „A beteg kollegája ekkor rögtön mentőt hívott és a telefonos utasítások szerint megvizsgálta barátját, aki már nem lélegzett. A tapasztalt mentésirányító instrukciói alapján a bátor munkatárs azonnal megkezdte az újraélesztést és az út…

Tovább olvasom

Halálos gázolás történt Mezőkövesden

A 47 éves geleji gyalogos a helyszínen életét veszítette. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2022. október 21-én 19 óra előtt, Mezőkövesden az Egri út 74 szám előtt – számolt be róla a police.hu. A rendőrség információi szerint egy 47 éves geleji férfi tisztázatlan körülmények között haladt át az úttesten, és egy arra közlekedő személyautó elütötte. A balesetben a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az rendőrök a helyszínelés idejére a balesettel érintett út mindkét sávját lezárták, kerülni a városon belüli mellékutakon lehetett. Fotó: Mezőkövesd képekben…

Tovább olvasom

Egy palack bor miatt kapott halálos fenyegetést az ózdi benzinkutas

Az Ózdi Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik a gyanú szerint megöléssel fenyegetőztek egy ózdi benzinkúton 2022. október 15-én hajnalban. A rendelkezésre álló adatok szerint a két gyanúsított a töltőállomás shopjából akart megszerezni egy palack bort. Hosszasan tanakodtak, cserélgették az üvegeket, majd a pulthoz lépve azt állították, hogy a terméket máshol vásárolták és magukkal hozták, ezért nem fizetik ki. Az eladó közölte, látta, hogy a polcról vették le az árut, így azt ki kell fizetniük. Az I. rendű gyanúsított a torka elvágásával fenyegette meg a sértettet, utalva…

Tovább olvasom

Javarészt kellemes őszi idő várható a hétvégén

Szombatra beborul az ég és többfelé várható eső, de október 23-án már többórás napsütésre lehet számítani, 20 Celsius-fok körüli maximum hőmérsékletekkel – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken a nap első felében fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, amelyből a legtöbb a keleti országrészben lesz. Délutántól helyenként már elkezd megvastagodni a felhőzet, így erősen felhős részek is előfordulhatnak. A délies légmozgás időnként megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb. Szombaton eleinte a változó vastagságú felhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütés is valószínű,…

Tovább olvasom

Már félmillió forintot adtak olvasóink, hogy bemutassuk a vidéki valóságot

Továbbra is lendületesen halad a Borsod24.hu adománygyűjtő akciója. Az időtartam feléhez közeledve elértük az összegyűjteni kívánt összeg felét olvasóink segítségének köszönhetően. Néhány nappal ezelőtt szintén egy jó hírről számolhattunk be, nevezetesen arról, hogy Magyarország legmeghatározóbb médiával foglalkozó hírportálja, a Média1.hu is írt a megyében egyedülálló kezdeményezésünkről. Erről itt olvashatnak bővebben. Bízunk benne, hogy a lendületünk a következő két hétben sem áll meg és sikeresen össze tudjuk gyűjteni a célunk eléréséhez szükséges teljes összeget, 1 millió forintot. Arról, hogy miért érdemes minket támogatni és, hogy mit tett eddig a Borsod24 az…

Tovább olvasom

Húsklopfolóval verte be párja szélvédőit, közmunkára ítélték

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki az ítéleti tényállás szerint 2022. február 4-én a délutáni órákban Kazincbarcikán egy családi vitát követően, ittas állapotban, húsklopfolóval verte be párja autójának szélvédőit és ablaküvegeit. A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság garázdaság vétsége miatt 300 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. A döntés jogerős – számolt be az ügyészség. Amennyiben ön is hozzájárulna a független média fennmaradásához és a vidék valódi híreinek bemutatásához, kérjük erre a linkre kattintva támogassa…

Tovább olvasom