Ellepték Miskolcot a kókler ezermesterek

Megosztás

Ellepték az építőipart a magukat szakembereknek mondó kókler munkások. A piacinál jóval alacsonyabb áron dolgoznak, de ennek később meg van a böjtje, a megrendelő közel sem azt kapja, amit szeretett volna. Az ingatlan tulajdonosokon kívül a valódi szakemberek is dühösek, hiszen rontják az ő hitelüket is.

Alexandra férje a jól ismert közösségi oldalon keresett szakembert, mert tönkrement a villanybojlerük. Másnapra meg is beszélték az időpontot. A telefonban kedvesnek és segítőkésznek tűnő szakember, a megadott időpontban meg is jelent egy társával. Elvégezték a munkát, de nem sokkal utána ismét hívni kellett őket, mivel a bojlerből ömleni kezdett a víz. Elfelejtettek rá visszaszerelni egy alkatrészt. Ha áram alá helyezték rögtön lekapcsolt. „Semmi gond, majd ha feltölt vízzel működni fog” – nyugtatták őket. Persze nem így történt. Próbálták őket visszahívni, de csak ígérgettek. Egy öt hónapos picivel maradtak melegvíz nélkül.

Olyan történet is akad, ahol a „szakember” eláztatta a kazán automatikáját, majd hajszárítóval próbált javítani a helyzeten. A történet vége természetesen komplett kazáncsere csere lett.

Van olyan eset is azonban, amikor egy ember miatt egy egész lakótelep jár pórul. Nemrég történt, hogy a “szakember” egy vízmelegítő berendezés beépítése során felcserélte a víz- és gázcsövet. A közterületen fel kellett verni 30 centiméter betont, kiásni két munkaárkot és a gázvezeték gerincrendszeréből kiszivattyúzni a vizet.

És akadnak ennél még hajmeresztőbb történetek is.

Vera egyik ismerősénél például a munkás lelakkozta a padlót, rádobta a csikket, leégett a ház. Andráséknál a mester annyit ivott, hogy meghalt, és egyesek szerint az sem ritka, hogy a szakemberek rituálisan a fürdőkád mögött végzik el a dolgukat – bár ez inkább építkezéseken, és mindenkinek csak az ismerősével fordult elő.

Péteréknél viszont egyenesen az édesanyát próbálta meghódítani a bódult burkoló. “Pár éve felújítottuk a fürdőszobát, a burkoló fickó minden nap több sörrel jött, mint foggal, pár nap után meg elhívta anyámat randira, aki ezt finoman, de egyértelműen visszautasította. A fickó aznap lelépett három órával korábban, mert ilyen rossz hangulatban nem tud dolgozni. A kéthetesre ígért felújítás másfél hónap után lett kész teljesen.”

Sokan jelzik, hogy ugyanazokkal a nevekkel találkoznak egy-egy hirdetés alatt. A jelentkező „mesterek” megjelennek burkolásnál, kazánszerelésnél, vagy épp ha ki kell festeni a lakást. A szakmunkások piacán most nincs akkora verseny. Valószínűleg ez is okozhatja, hogy mindenkinek jut munka minőségtől függetlenül.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek