Egy Borsod megyei férfit szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia bűntettében talált bűnösnek a helyi bíróság, miután három kiskorú lányt próbált rávenni intim felvételek készítésére. Az elkövető korábban biztonsági őrként dolgozott a rendőrségen, és a közösségi média különböző felületeit használva két, egymástól eltérő felhasználónév alatt próbálta manipulálni áldozatait.
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
„Önazonosság titokban, rendkívüli ülésen, tévé közvetítés és vita nélkül” – megszólalt a sátoraljaújhelyi ellenzék
Hideg zuhanyként érte a magyar lakosságot Navracsics Tibor és a Fidesz önazonossági törvénye, melynek értelmében a települések önkormányzatai az elővásárlási joguk érvényesítése mellett különféle kritériumokat fogalmazhatnak meg a betelepülni szándékozókkal szemben. A rendelkezés nem segített az egyébként is végletekig polarizált magyar társadalom két táborra szakadásán, így a közbeszédben és politikai körökben is tovább fokozódott az egyet nem értés. A törvényt elsők között bevezető Sátoraljaújhely városa emiatt az országos sajtó figyelmét is magára vonzotta, lehetőséget adva ezzel az ellenzék helyi képviselőinek (köztük egy volt fideszes politikusnak), hogy megfogalmazzák érvelésüket és véleményt…
Tovább olvasomÚj vezérigazgató a Grand Tokaj élén: belülről érkezett a megoldás
A Tokaj-hegyaljai borvidék legnagyobb borászati vállalkozásánál, a Grand Tokaj Zrt.-nél szeptemberben vezetőváltás történt. Götz István vette át a cég irányítását, aki két évtizede dolgozik a társaságnál, és kinevezése előtt termelési és üzemeltetési igazgatóként felelt a vállalat működéséért.
Tovább olvasomCsöbör Katalin szintet lépett: a TISZA győzelme esetén többek között riogat iskolabezárással, kórházi ágyritkítással is
A fideszes politikusnő forrást ezúttal sem jelölt meg, de nyíltan riogatott számos megvonással, bezárással, ami szerinte a Tisza Párt tervei között szerepel, valamint Brüsszel szolgájának nevezte a kormánypártokra egyértelműen veszélyt jelentő ellenzéki szervezetet.
Tovább olvasomRendőrök mentették meg egy idős férfi életét Sályon
Bátor és szakszerű beavatkozásuknak köszönhetően megmentették egy idős férfi életét a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai.
Tovább olvasomJakab Péter fontos pert nyert meg Kövér és Orbán Viktor ellen, hét évig váratott magára az ítélet
A miskolci politikust Kövér László már háromszor is megbüntette. A 2018-as (!) eset ügyében született most ítélet, miszerint nem Jakab sértette meg a törvényt, hanem a kormány sértette meg a véleménynyilvánításhoz fűződő jogot.
Tovább olvasomManuel is keményen visszaszólt a propagandistának, aki fideszesnek merte nevezni
A BAZ megyei származású rapper és ByeAlex is kimondottan sértésnek vette, hogy a nem túl bőséges hajkoronával megáldott kormánypárti propagandista fideszesnek nevezte a két zenészt, emiatt pedig már az ominózus videónál kiosztották őt. A zárómondaton pedig végképp hatalmasat nevettek.
Tovább olvasom800 millió forintos fejlesztés indul az Encsi Ipari Parkban EU-s forrásokból
Új utakat, közműveket és parkolót épít önkormányzati konzorcium európai uniós támogatásból. A beruházás több tíz új munkahely létrehozását teszi lehetővé.
Tovább olvasomSzélerőművek jöhetnek Miskolc környékén is: 17 járásban épülhetnek kedvezőbb feltételekkel szélkerekek
Az Energiaügyi Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott egy jogszabálycsomagot, amely egyszerűsítené a szélerőművek telepítését. A javaslat szerint 17 járásban, köztük a miskolci járásban is enyhébb feltételekkel létesíthetők szélerőművek, amennyiben az érintett települések helyi közösségei ezt elfogadják.
Tovább olvasomTraktorral templomba?
Borsod egyik településén egy férfi mezőgazdasági vontatóval többször végighajtott a templom lépcsősorán, több mint félmillió forintos kárt okozva. Az ügyészség vádat emelt ellene rongálás bűntette miatt.
Tovább olvasom