A magyar borokat sem kíméli a klímaváltozás

Az elmúlt húsz évben harmadával csökkent a szőlőművelési terület Magyarországon, azonban javult a megtermelt bor minősége. Az elmúlt fél évszázadban viszont 25%-kal nőtt a hőösszeg, és ezzel összefüggésben – az éves ingadozások ellenére – a termésátlag is. Jelenleg a hazai borvidékek 70%-án fehér borszőlő van telepítve, azonban a változó klimatikus viszonyok miatt ez radikálisan megváltozhat.

Tovább olvasom

NER-biznisz válik a tokaji bortermelésből

Nmesokára a parlament elé kerül az a törvénytervezet, ami után a tokaji történelmi borvidéken különválasztanák a sík fekvésű és a hegyi területeket egymástól. A hegységben termelők használhatnák a „tokaji” nevet, a többiek pedig „zempléni” megjelöléssel, vélhetően alacsonyabb áron hozhatnák csak forgalomba a boraikat. A Népszava által megszólaltatott kisbirtokosok szerint hatalom-közeli kezekben koncentrálódnak a tokaji területek. Az állami felvásárló Grand Tokaj Zrt. három éve a kistermelők jó részével már nem kötött felvásárlási szerződést, maximum önköltségi ár alatt, ami természetesen veszteséges a termelők részére. A lap információi szerint a NER-hez köthető gazdálkodók…

Tovább olvasom

A borsodi polgármester saját földjén dolgoztatta a közmunkásokat

Úgy tűnik, kissé túllőtt a célon a vizsolyi polgármester. A nyári melegben, kihasználva a közmunkások kiszolgáltatott helyzetét, saját tokaji szőlőjében végeztetett el különböző munkákat az emberekkel, mindezt gyakorlatilag éhbérért. Többen is egyöntetűen állítják, hogy Dr. Palotás András így tett, a végén pedig tízezret vetett oda nekik, azt sem saját pénzből, hanem államiból. A hivatal kisbuszával furikázták őket oda-vissza, mindennap annyi ételt csomagoltak nekik az önkormányzat konyhájáról, hogy haza is vittek belőle. Ráadásul ígéretet kaptak, hogy a munka végén majd a polgármester elszámol velük. Igaz, a munka nagyon kemény volt: naphosszat tehéntrágyát…

Tovább olvasom

Megválasztották Magyarország legszebb szőlőbirtokait, megyénkbeli nyertes is lett

Bozzai Zsófia, a versenyt szervező Bor és Piac szaklap főszerkesztője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában elmondta: három kategóriában – kis-, közép-, és nagybirtok – indulhattak a borászok, és mintegy 130-an vettek részt a versenyben. A weboldalra regisztrált borászatok közül az első körben internetes szavazáson választották ki kategóriánként a legjobb kilencet, akiket a zsűri felkeresett és értékelt. Vizsgálták a pincészetet, a technológiát, a tisztaságot, a szőlőterületet, a birtokot, a bort és a vendéglátási lehetőségeket is – ismertette a főszerkesztő. A tíz hektárig tartó kisbirtokok között a Dobogó Pincészet nyert…

Tovább olvasom