Ismét utasokat szállíthat Miskolcon a szerelvény, amibe a kisvasút vagonjai csapódtak

Az eset már három és fél évvel ezelőtt történt, akkor olyan mértékű károsodást szenvedett a szerelvény kocsiszekrénye, amit csak Csehországban lehetett kijavítani. Végre visszakapta Miskolc az ominózus villamost. Több mint három év után tavaly év végén hazatért Csehországból és ismét forgalomba is állt a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) 614-es pályaszámú Škoda villamosa – írja a Minap.hu. Bizonyára emlékeznek rá, ez az a szerelvény, amelyikbe még 2018. június 11-én a LÁEV két elszabadult vasúti kocsija csapódott bele. Az elszabadult szerelvényt a Škoda állította meg. Ha nem éppen azon a helyen tartózkodik, a…

Tovább olvasom

Ez kemény: “Csalás nélkül nem lett volna kétharmada Orbánnak 2018-ban”

Kissé meredek kijelentés az Euronewstól, de tételesen felsorolják, hogy a rengeteg bibi, amit a megfigyelők észleltek, mind-mind a kormánypártokat segítették és bizony ezek már a csalás kategóriába tartoznak. Ez valóban így lenne és nem is lehetne kétharmada a jelenlegi vezetésnek? Bár a jelentés már közel sem számít frissnek, valahogy nem kapta fel a kormányzati média. A magyar parlamenti választással foglalkozó, egy éves civil kutatómunka eredményét már bő egy éve közzétették, amit az Euronews brüsszeli szerkesztősége mutatott be. A kutatás szerint Orbán Viktornak csalás nélkül nem lett volna újabb kétharmada. A…

Tovább olvasom