Európai uniós forrásból indul el az a fejlesztés, amely a világon egyedül Kácson előforduló kácsi patakcsiga természetes élőhelyének állapotát javítja. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település egykori fürdőjének területén fedezték fel az ország legértékesebb vízicsiga-élőhelyét, amely mára a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tulajdonába került.
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Hónapok óta késnek a bérek a sajóbábonyi vegyipari cégnél
Nehéz helyzetbe kerültek az indiai tulajdonú SPL Europe növényvédőszer-gyártó sajóbábonyi dolgozói, mert a cég egyre nagyobb késésekkel fizeti ki a béreket. Júliusban még csak négy napot csúsztak, augusztusban időben kapták meg a pénzt, szeptemberben viszont már két részletben érkezett a fizetés. Októberben csak a 21-én, a novemberi esedékességű októberi bért pedig november végéig még nem utalták a dolgozóknak.
Tovább olvasomM30 – az ígéret ellenére mégsem lesz karácsonyi ajándék az átadásból
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a saját közösségi oldalán osztott meg egy videót november közepén, melyben az M30-as lezárt szakaszának átadását december 15-re helyezte kilátásba, az október végére ígért időpont helyett. Mostanra azonban biztosan tudjuk, hogy az M30-as lezárt szakaszát még jó ideig nem fogják tudni igénybe venni a közlekedők.
Tovább olvasomGyászol Bükkábrány, közösségük meghatározó tagja hunyt el
Hosszan tartó, súlyos betegség következtében életének 67. évében, november 27-én elhunyt Halmai György, a Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület elnöke. Az önkormányzat megrendülten értesült a halálhírről, és kiemelte, hogy Halmai György a bányamérnöki szakmában eltöltött évtizedei alatt meghatározó vezetője volt a bükkábrányi bányaüzemnek, valamint jelentős szerepet vállalt a helyi bányászati örökség megőrzésében.
Tovább olvasomMédiaszemle a független helyi sajtóból – 2025 negyvennyolcadik hete
A miniszterelnököt is megfenyegette Stefi. Közel kilencszeresére nő a debreceni akkugyárban felhasználható magzatkárosító oldószer mennyisége. Egerben nem akarják egymás nevét kihúzni a képviselők. Vállalhatatlanra sikeredett egy kecskeméti utca útburkolati jeleinek felfestése. Navracsics miniszter harcos lobbierejét ígérte a 8-as út fejlesztése ügyében. Puzsér Róbert Szolnokon, Sándor Fegyir ukrán nagykövet Szegeden járt. Többek között ezek a témák érdekelték 2025 negyvennyolcadik hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
Tovább olvasomKilépett medréből a Sajó, néhány út emiatt járhatatlan BAZ megyében
A szárazság után a jelentősebb csapadékhullás okoz már problémát. Például Putnok és Sajóvelezd között meg se próbáljunk szárazföldi járművel közlekedni, mert ilyen látvány fogad. De nem ez az útszakasz az egyetlen.
Tovább olvasomElképesztő: szigonypuskával lövöldözött és halőrökre támadt egy férfi a nyékládházi tónál
Megdöbbentő eset kapcsán hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság. Egy férfi, még 2022 májusában búvárszigonnyal horgászott egy Nyékládháza melletti tónál, majd családjával a halőrökre támadt.
Tovább olvasomKomolyabb támadásokra számított Magyar Péter a jelöltállítás során, mint ami érkezett (videóval)
Újabb országjárása során a Tisza Párt elnöke Edelénybe érkezett, ahová Nagy Ervin és Ruszin-Szendi Romolus is elkísérte. A késő délutáni, rendezvénysátras eseményt követően egyetlen médiaként a Borsod24-nek többek között a jelöltállításról, az őket ért támadásokról, a „cicaadóról”, a mezőkövesdi körzet hiányzó aspiránsairól, a rendezvényen felszólaló MSZP-s elnökről is nyilatkozott.
Tovább olvasomIskolaőrre támadt a borsodi diák egy általános iskolában
A hetedikes fiúval egyébként is rengeteg magatartási probléma volt, sokszor rongált, rendre zavarta a tanórákat. Aztán eljött a nap, amikor megfenyegette és meg is támadta az iskolaőrt.
Tovább olvasomVégre kezd magához térni a Bükk egyik leggyönyörűbb helye, a Szalajka-völgy (videóval)
Az elmúlt napok csapadékosabb időjárása kifejezetten jót tett a nemrég még szinte teljesen kiszáradt Szalajka-pataknak és a Fátyol-vízesésnek is. Kezd magára találni a Bükk.
Tovább olvasom