Megkezdi működését a Covid 2021 Vizsgálóbizottság

Pénteken 10.30-kor megkezdi munkáját az ellenzéki pártszövetség képviselői által megalakított Covid 2021 Vizsgálóbizottság. A testület célja, hogy képet adjon az Orbán-kormány koronavírus-járványban mutatott teljesítményéről, és átfogó jelentéssel járuljon hozzá a jövőbeli kihívások kezeléséhez – írja az LMP honlapja. A Covid 2021 Vizsgálóbizottság kiemelten foglalkozik majd a kormány járványügyi, gazdaságvédelmi és vakcinabeszerzésekkel kapcsolatos döntéseivel. Azzal, hogy az intézkedések valóban a magyar társadalom érdekét szolgálták-e, illetve milyen tanulságok vonhatók le azokból. A munkát független szakértők segítik majd; az első ülésen részt vesz dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal nyugalmazott főosztályvezetője, Várhegyi…

Tovább olvasom

Rogán Antal szerint egyáltalán nem lett földtulajdonos a felesége

Az utóbbi időben bejárta a magyar sajtót a hír, mely szerint Rogán Antal új felesége, Rogán Barbara és családtagjai hatalmas földbirtokot vásárolnak Északkelet-Magyarországon – többen is hitetlenkedve figyelték a hirtelen meggazdagodást, amit a család bemutatot. A miniszter azonban most a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy mindebből semmi sem igaz. „Az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó. A cikkek megjelenése előtt engem egyik orgánum sem keresett meg, nem voltak kíváncsiak arra, hogy az általuk szerzett információk valóban igazak-e. A feleségem állami banktól hitelt nem kapott és…

Tovább olvasom

Béremelés a Tescónál, bruttó 250.000 Ft lesz a minimum

Megállapodott a 2021-es bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, valamint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete – írja a hvg.hu. A Tesco a bejelentése szerint átlagosan 5,5 százalékkal emeli az áruházakban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérét, illetve kiegészíti azt 4 milliárd forint értékben egy juttatási csomaggal. Emiatt március 1-jétől minimum bruttó 250.000 Ft-ot fognak keresni a cég alkalmazottjai, cafetériával, műszakpótlékokkal pedig ez az összeg bruttó 300.000 Ft is lehet. Pártos Zsolt, a Tesco-Global Zrt. ügyvezető igazgatója szerint azért sikerült ilyen hamar megállapodni, mert a Tesco ajánlata…

Tovább olvasom

Börtönben rabolta ki cellatársait Borsodban, elítélték

A Miskolci Járásbíróság szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki a vád szerint kirabolta a három zárkatársát – írja az Miskolci Törvényszék honlapja. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott egy borsodi büntetés-végrehajtási intézetben ugyanabban a zárkában töltötte a büntetését a sértettekkel. Kihasználva a fizikai erőfölényét, a zárkában kialakult alá-fölé rendeltségi rangsorban betöltött szerepét 2017. október 14-én bántalmazással és fenyegetéssel szerezte meg a zárkatársai különféle használati tárgyait: pulóvert, nadrágot és cipőt, továbbá élelmiszert, tisztálkodási szereket, dohányt és kávét vett el tőlük. Továbbá verekedésre, illetve megalázó feladatok teljesítésére kényszerítette őket, egyiküket…

Tovább olvasom

Búcsúzzunk a diósgyőri vártól

Megkezdődik a felújítás a diósgyőri várnál, így szimbolikusan átadták a kulcsot az építőmesternek – erről posztoltak a Facebookon: „Átadjuk hát a Diósgyőri vár kulcsát… Az építőmester hamarosan elkezdi a szépítő munkálatokat kedves várunkon. De nem szeretnénk, ha nélkülöznötök kellene a történeteket, ezért mi tovább mesélünk a királynék váráról…” – írta a vár Facebook-oldala.

Tovább olvasom

Megbundázott meccset nyert meg a Tállya?

Hatalmas port kavart a szerda esti labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzés, ahol az NBIII. Keleti csoportjában 18. helyen álló Tállya fogadta az NBII-es Kaposvári Rákóczit. A somogyiak 2-0-ra vezettek már, majd a második félidőben látványos szétesést produkálva kikaptak, a borsodi gárda jutott a sorozat következő körébe. Az összecsapás után a Kaposvár a következő közleményt adta ki: „Klubunk tulajdonosa, vezetősége és szakmai stábja elhatárolódik a MOL Magyar Kupa nyolcadik fordulójában lejátszott Tállya KSE–Kaposvári Rákóczi FC mérkőzésen történtektől. A klub vezetősége – a több száz szurkoló véleményét is figyelembe véve – kezdeményezi a találkozó…

Tovább olvasom

Gulyás Gergely szerint ellentmondás esetén Orbán Viktornak van igaza

Orbán Viktor miniszterelnök még múlt héten beszélt arról, hogy az emberek az oltóponton tudják majd meg, milyen vakcinát kapnak (és ha az nem kell, akkor nem is kapnak mást, mehetnek a sor végére), a Emberi Erőforrások Minisztériuma viszont hétvégén már ennek az ellenkezőjét állította: szerintük nem helyben, hanem már előtte megkapják ezt az információt. A HVG ennek kapcsán megkérdezte Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy most akkor ki mond igazat, Gulyás pedig azt mondta, hogy ellentmondás esetén a mininszterelnöknek van igaza. Persze szerinte itt természetesen nem is volt ellentmondás, ugyanis…

Tovább olvasom

Ezen a négy helyen oltanak már az orosz vakcinával Budapesten

Csütörtökön kétféle oltóanyag érkezett Magyarországra: a Modernából 21 600, az AstraZenecából 40 600 adag került a Hungaropharma Zrt. raktáraiba. Mivel mindkét vakcinából két adag beadása szükséges a védettséghez, így a beoltható emberek száma az előbb említetteknek éppen a fele – tudhattuk meg az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatójából. Az orosz Szputnyik vakcinával való oltás is elkezdődik, erre Budapesten négy oltópontot jelöltek ki: a Dél-pesti Centrumkórházat, a Honvédkórházat, a Szent Imre Kórházat és a Szent János Kórházat. Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy sajnos ismét emelkedik a járványgörbe, megállt a második hullám…

Tovább olvasom

Májusban már megrendezik az úszó-Eb-t Budapesten

Az eredeti terveknek megfelelően megtartják Budapesten a vizes Európa-bajnokságot májusban – erősítette meg az Európai Úszó Szövetség (LEN) elnöke. Paolo Barelli levélben tájékoztatta a nemzeti szöbvetségeket a döntésről – írja az MTI. „A LEN keményen dolgozik a magyar szervezőkkel együttműködve azon, hogy az összes szükséges egészségügyi intézkedés megszülessen, melyekkel garantálni lehet a viadal zavartalan lebonyolítását, a sportolók, az edzők, a hivatalos személyek és a közreműködők biztonságát. Ez a legfontosabb a LEN számára” mondta a szövetség vezetője. A tavalyról idénre halasztott Eb versenyeire május 10. és 23. között kerül sor: 10-től…

Tovább olvasom