Mostanra országszerte ismertté vált a győri fodrász esete, akinek üzlete ajtajára a „CIGÁNY” szót festették fel. Mihácsi Patrik az eset után eltávolíttatta a feliratot, majd azt mondta, folytatja a munkát. Később ingyenes hajvágást ajánlott annak, aki a rongálást elkövette. Az eset kapcsán Buri Márió szendrői fodrászt kérdeztük, aki maga is roma származású, és számtalanszor találkozott már hasonló előítéletekkel.
A Golden Hand’s Barbershop bejáratára szeptember 19-re virradóra festették fel nagy betűkkel a „CIGÁNY” szót. Mihácsi Patrik videóban reagált a történtekre. Elmondta, hogy eltávolítják a festéket, és folytatják a munkát. Később arról is beszélt, hogy értesítették a rendőrséget, az üzlettel szemben pedig kamera működik. A következő reakciója már szokatlanabb volt, ingyenes hajvágást ajánlott fel az elkövetőnek vagy elkövetőknek.
Az ügy gyorsan nagy figyelmet kapott. Mihácsit néhány nappal korábban egy országos online szavazáson a legnépszerűbb barbernek választották. Saját üzlete van, tanulókat oktat, és rendszeresen szervez jótékonysági hajvágásokat. Közösségi oldalain összesen közel 200 ezren követik. Korábban arról is beszélt, hogy számára a „roma” és a „cigány” megnevezés egyaránt elfogadható, a szó használatának szándéka dönti el, hogy sértő-e.
A történtekre több közéleti szereplő is reagált, a fővárosban található Billog nevet viselő vendéglátóhely pedig szoliaritásból maga is felfestette ajtajára a cigány szót.

Az egyik népszerű fővárosi vendéglátóhely így vállalt szolidarítást a győri eset elszenvedőjével
Buri Márió, szendrői roma származású fodrász szintén gyakran szervez jótékonysági hajvágásokat, az eset kapcsán az ő véleményét kérdeztük.
B24: Mi volt az első gondolata, amikor meglátta Mihácsi Patrik üzletének ajtajára festett „CIGÁNY” feliratot? Dühöt érzett, megdöbbent, vagy inkább azt, hogy sajnos nem lepődik meg rajta?
Buri Márió: Szerintem régóta ez folyik, csak nem ebben a formában. Ha sikeresebb vagy, mindegy, melyik szegmensről beszélünk, érzi mindenki a saját bőrén. Itt ez hatványozottan igaz. Vagány a srác, van egy erős attitűdje, ez szemet szúr.
B24: Önnel történt már hasonló? Érte valaha a származása miatt sértés, megalázás vagy hátrány akár vendégként, akár fodrászként, akár vállalkozóként?
Buri Márió: Persze, szinte mindegyik lépcsőfoknál. Ritkán vállaltak el a régi városomban roma származású vendégeket, beleértve engem is. Hazudnék, ha azt mondanám, ok nélkül. Picit talán a roma fiatalok hangosabbak, beszélgetősebbek, de egy kalap alá vettek mindenkit. Fodrászként is voltak helyzetek. Amíg nem látták meg azt, hogy magas pozíciójú emberek is beülnek a székembe, addig megvolt az ítélkezésük.
B24: Van különbség aközött, amikor valakit cigánynak neveznek, és aközött, ami Mihácsi Patrik ajtaján történt? Hol válik az identitást jelölő szó megbélyegzéssé?
Buri Márió: Nincs, nálam ugyanaz mindkettő. Persze hogy van különbség, nem mindegy, milyen szövegkörnyezetben használják, és milyen hanglejtéssel.
B24: Mihácsi korábban azt mondta, neki a „cigány” szó önmagában nem sértő, ha nem sértő szándékkal használják. Ön hogyan viszonyul ehhez? Roma vagy cigány, számít, melyiket mondják, vagy inkább az számít, hogyan mondják?
Buri Márió: Nem sértő számomra sem. Én szeretek cigány lenni, én érzek egy kis pluszt ebben a népcsoportban. Ahogyan mondják, mindig az számít.
B24: Sikeres roma fodrászként érezte valaha azt, hogy többet kell bizonyítania ugyanazért az elismerésért, mint egy nem roma kollégájának? Ha igen, tud konkrét történetet mondani?
Buri Márió: Talán egy nem cigány fodrászhoz több vendég megy el az első hónapokban, de idővel az alázat, szorgalom és Isten utat tör. Először megvan az előítélet. A buszmegállóban egyszer előttem beszéltek arról, hogy az egy cigány hely, holott sosem jártak nálam.

Buri Márió maga is gyakran vállal jótékonysági hajvágást
B24: Sokszor hallani sikeres romákról azt a mondatot, hogy „ő kivétel”. Bántó ez a fajta dicséret is? Mit üzen valójában az, ha valakit úgy ismernek el, hogy közben elválasztják a saját közösségétől?
Buri Márió: Harminchat éves koromra kezdem ezt igazán átérezni. Valahol jól esik, de inkább az lenne a helyes kifejezés, hogy tudatosabb vagyok, mások pedig még beszűkültek. Mindig kiemelem, hogy szeretek cigány lenni, és így nem tudtak elválasztani ettől a közösségtől.
Nálunk, Észak-Magyarországon azt gondolom, több cigány ember él és született az elmúlt 15 évben, mint más területeken. Itt nem mindig van lehetőség megmutatni, mire vagy képes. Nincsenek olyan lehetőségek, mint egy nagyvárosban vagy annak vonzáskörzetében élőknek. Itt nagyobb áldozatot kell hozni, de sikerül.
Sajnos néha én is ítélkezem, de inkább úgy kellene fogalmazni, hogy van jó és rossz ember. Visszatérve, ahol nincs lehetőség és példa, nehezebb mit tenni és kit követni.
B24: A fodrászüzlet különleges hely ebből a szempontból? Beül egymás mellé roma és nem roma, gazdagabb és szegényebb ember. Tapasztalja, hogy a személyes kapcsolat képes lebontani olyan előítéleteket, amelyek távolról még erősek?
Buri Márió: Igen, ezért imádom csinálni. Amúgy sem divat már beszélgetni és megismerni mások gondolatait, vagy éppen intelligens formában vitatkozni egy-egy adott témával kapcsolatban. Néha olyan nálunk a fodrászatban, mint a „Birkanyírás” című filmben. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ahol most élek, sikerült azt elérnem, hogy roma és nem roma együtt nyíratkoznak és beszélgetnek. Így lehet hidat építeni.
B24: Mihácsi nem gyűlölettel válaszolt, hanem még ingyenes hajvágást is felajánlott annak, aki összefestette az üzletét. Ön képes lenne ugyanerre? Jó válasz a megbocsátás, vagy vannak helyzetek, amikor határozottabban kell fellépni?
Buri Márió: Mindig a megbocsátás a nyerő, Istené a büntetőbíró szerepe. Én is hasonlóan tenném, mert kíváncsi lennék, mi vezette erre, hogy összefesse az üzletet.
B24: Nem veszélyes-e mindig az érintettre tenni azt az elvárást, hogy egy rasszista támadásra neki kelljen példamutatóan, méltósággal reagálnia? Joga van-e egyszerűen dühösnek lenni?
Buri Márió: Miért ne lenne joga? De aki már sikeres, ami egyenlő nálam a boldogsággal, lelki békével és magas szintű önismerettel, az így gondolkozik. Nem éri meg több energiát áldozni erre. Aki úgy gondolkozik, hogy elítél úgy, hogy nem ismer, azt inkább sajnálni tudom, de már bizonygatni nem akarok. Azt az időt a családommal töltöm.
B24: Mit lát a fiatal roma gyerekeken és fiatalokon Szendrőn? Számít nekik, ha olyan embereket látnak, mint ön vagy Mihácsi Patrik, akik szakmával, vállalkozással és munkával értek el eredményeket?
Buri Márió: Nagyon is. A pozitív példakép meghatározó az életükben. Nekem is inspiráció volt, ha roma vagy hátrányos helyzetű nem roma ember elért valamit, aki úgymond lentről jött. Ezt úgy értem, aki előtt nem volt példa, akivel nem akartak vagy nem tudtak annyit törődni, mint a normális nevelésben részesülő gyerekekkel. Ez nekem is erőt adott, hogy elérhettem, ha keményen dolgozom, tanulok, fejlesztem magam és hiszek Istenben, hogy utat mutat.

Mihácsi Patrik elismert fodrász, szeretettel várja a felirat készítőjét egy ingyenes hajvágásra
B24: Ön nemcsak fodrász, hanem Szendrő önkormányzati képviselője is. Mit várna egy város vezetésétől, ha helyben történne ilyen eset? Elég elítélni egy ilyen rongálást, vagy ennél többet kell tenni?
Buri Márió: Elég, ha a település vezetője és képviselői kiadnának egy nyilatkozatot. A szankciót természetesen rábíznám a hatóságokra, de az is szükséges, hogy aki hasonlóan gondolkozik és ilyen ötlete támad, annak a következmények a kedvét szegjék.
B24: Mit mondana most személyesen Mihácsi Patriknak, és mit annak az embernek, aki a „CIGÁNY” szót az ajtajára festette?
Buri Márió: Hajrá, Patrik, így tovább! A TESWÉR formáció „Az utolsó tánc” című dalából, a Fiatal Veterán részénél húzza le az ablakot az Audiban, hadd hallja mindenki. Menjen el Patrikhoz, ő levágja a haját úgy, ahogy még eddig senki, és beszélgessenek egy jót. Mert aki jó fodrász, az egyben lelkipásztor is, és megtalálják, milyen trauma okozta nála ezt a festést.
A sikeres szendrői fodrász a helyi Abigél Iskoláről készített videónkban is megszólalt
Fotók: Krizsán Csaba, Borsod24, Facebook
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
