Magyar gólya esete rázta fel Szomáliát – figyelemreméltó történetet osztott meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága

Egészen Szomáliáig, a de facto önálló Puntland területéig jutott az a gólyafióka, amelyet júniusban Szécsény mellett, Pösténypusztán gyűrűzött meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre. Az UK43-as azonosítójú madár nem a magyar gólyákra jellemző vonulási útvonalat követte, végül pedig egy kiszáradt folyómederben találtak rá elpusztulva. A különleges eset Szomáliában is komoly érdeklődést váltott ki.

Papp Ferenc, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre június 10-én jelölte meg a gólyafiókát Pösténypusztán. A gyűrűzési központ adatai, valamint a madár jeladójának vonulási térképe alapján a fiatal gólya jelentősen eltért a fajra jellemző útvonaltól.

A Magyarországról útnak induló gólyák jellemzően a Sínai-félszigeten keresztül érik el Afrikát, majd a Nílus völgyét követve haladnak tovább Szudán és a Száhel-övezet irányába. Az UK43-as gólya ezzel szemben a Vörös-tenger arab-félszigeti partvidékét követte, majd Jemen déli részénél átkelt a tengeren, és Afrika szarvához érkezett.

A madár végül a Puntland területén található Bandar Beyla körzetbe, Dhuudo térségébe jutott. Érkezése és a környéken megjelenő nagyobb vonuló gólyacsapat a helyiek számára is szokatlan látványt jelentett.

Tetemére később egy kiszáradt folyómederben találtak rá. Kezdetben felmerült, hogy a madarat lelőtték, a Puntlandi Környezetvédelmi, Legelő- és Klímaváltozási Minisztérium tájékoztatása szerint azonban nem találtak rajta külsérelmi nyomokat. A helyi hatóságok szerint a térségben uralkodó súlyos aszály, a rendkívüli hőség és a kimerültség okozhatta az állat pusztulását.

Az eset a szomáliai sajtóban is nagy figyelmet kapott. A puntlandi környezetvédelmi minisztérium közleményben számolt be a magyarországi gyűrűzésről és a madár származásáról, valamint sajnálatát fejezte ki az állat elpusztulása miatt.

Nasteha Omar, a minisztérium környezetvédelmi és biodiverzitás-megőrzési igazgatója levélben kereste meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület gyűrűző központját, amelynek Papp Ferenc is tagja. Tájékoztatása szerint a magyar gólya története rendkívül népszerűvé vált a helyi médiában, és az állami lap is tervezi, hogy bemutatja az esetet a lakosság szemléletformálása, valamint a vonuló madarak védelmének fontossága érdekében.

A történet ugyanis a gólya pusztulása ellenére is fontos természetvédelmi üzenetet hordoz. A gyűrűzés és a jeladók adatai olyan vonulási útvonalakról is információt szolgáltathatnak, amelyek egy-egy madár esetében eltérnek a megszokottól. Az eset pedig azt is megmutatja, hogy a vonuló madarak védelme országhatárokon átívelő feladat, amelyben a különböző országok természetvédelmi szervezeteinek és a helyi közösségeknek egyaránt szerepük lehet.

Fotó: Az UK43 pösténypusztai gólyafióka fészekalja ( Papp Ferenc)

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek