Északi szomszédunknál hóesés – de mi vár ránk a napokban? „Hűvös hétkezdet, melegebb hétvége”

Már nálunk is 2 fok körüli reggelekkel fenyegetnek az önjelölt időjósok, és a nem túl távoli Tátrában kétségkívül 5 fokot mértek hétfőn. Magyarországon azonban még csak kisebb lehűléssel kell számolnunk, sőt, pár nap múltán visszatér a jobb idő. Amennyiben hihetünk a hivatásos prognózisoknak.

Hűvös hétkezdet után a hétvégére melegedés – ezzel a címsorral várta az érdeklődőket az egyik legismertebb meteorológus szakportál, a metnet.hu címoldala hétfőn délelőtt, amihez keddre már az a pontosítás társult, hogy: szeles, kissé hűvös idő.

Szerdán nem kizárt a „csípős hajnal”…

Szerdán a csípős hajnalt követően közepesen felhős idő várható, helyenként zápor is lehet. Megélénkül, helyenként megerősödik az északi szél és 17, 22 fok közé melegszik a levegő. Csütörtökön is számíthatunk a hidegre érzékeny helyeken talajmenti fagyra, majd a fátyol- és gomolyfelhők mellett továbbra is napos időre készülhetünk, főleg délnyugaton lehet kisebb zápor. A szél nyugatira, délnyugatira fordul és már 18 és 24 fok közé várható a délutáni órák hőmérséklete. Pénteken és a hétvégén a továbbra is hűvös éjszakákat követően tovább melegszik az idő, általában sok lesz a napsütés, de nagy bizonytalanság mellett a hétvégén kisebb záporok is lehetnek. Vasárnapra már a 21 és 26 fokot is elérheti a nappali csúcshőmérséklet.

A másik népszerű szakmai weboldal, az Időkép.hu több napos, Miskolc térségére optimalizált előrejelzése hasonló várakozásokról számol be, de a szerdát illetően inkább a sok napsütésre helyezi a hangúlyt. Hozzátéve, várható több-kevesebb gomolyfelhő is, amiből elsősorban keleten, északkeleten alakulhatnak ki kisebb záporok. 

(címkép forrása: metnet.hu, cikk végi illusztráció: idokep.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek