Költségcsökkentés miatt bezárja a Bozsik Arénát a Honvéd, de más megszorítások is érkeznek. A focit is keményen utolérte a Fidesz által is generált mély válság. A Budapest Honvéd FC oldalán kiadott közleményből kiderül, hogy költségcsökkentés céljából már számos intézkedést meghoztak korábban, többek között a klub intézményeiben szabályozták a központi hőmérsékletet, home office-munkarendet vezettek be azoknál, ahol a távmunka megvalósítható, átszervezték a Magyar Futball Akadémia és az első csapat edzéseit az edzőpályák megvilágításának csökkentése érdekében és idén már nem használja a pályafűtést a klub. Bezárták a Bozsik Aréna meccsnapon kívül is nyitva tartó irodáit és egyéb…
Tovább olvasomSzerző: Tóth Sándor
Jó reggelt, Miskolc! – Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk ma Csütörtökön Miskolcon is párás, ködös idővel indul a nap, néhol szitálás is előfordulhat. Napközben időnként előbújhat a nap a felhők közül, számottevő csapadék sehol sem várható. Hajnalban 8 és 19, napközben 13 és 14 fok között alakul a hőmérséklet. Időjárási front nem lesz felettünk, de a hajnali, reggeli nyirkos időben felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok, akár intenzívebb végtagfájdalmak is jelentkezhetnek. A hétvégére viszont említésre méltó mennyiségű csapadék is érkezhet. Ma őket ünnepeljük Névnap Győző, Bálint, Bertold, Hubert, Huberta, Hubertusz, Ida, Malakiás, Szilvia, Szilvió, Szilviusz, Valentin A…
Tovább olvasom„Lenne megoldás, hogy ne kelljen bezárni a szirmai és martinkertvárosi postát”
A Fidesz megszorításának egyik újabb lépése a posták számának hatalmas, kényszerű megnyirbálása, ami Miskolcot is keményen érinti. A Jobbik miskolci elnöke szerint azonban ezt el lehetne kerülni. „A posta bezárása Martinkertvárosban és Szirmán embertelen lépés. Legfőképp az időseknek jelent majd nagy problémát, de mindenkinek, aki igénybe vette eddig helyben a szolgáltatást, megnehezíti a mindennapjait. Lenne megoldás!” – írja közösségi oldalán Cselénél Figula Edina. Mi is lenne ez a megoldás? A Jobbiknak van konkrét javaslata, hogyan tudná megsegíteni a Magyar Postát a kormány – mondta az ellenzéki párt miskolci elnöke szerdán…
Tovább olvasomKritikus állapotban került kórházba Mészöly Kálmán, nagy a gond
Jó két éve nem jelent már meg a nyilvánosság előtt a legendás labdarúgó és szövetségi kapitány, most az életéért küzd. Kórházba került Mészöly Kálmán, a Vasas és a magyar válogatott egykori labdarúgója – írja a Sportal.hu. A lap úgy tudja, a 81 éves sportoló kritikus állapotban került a János-kórház belgyógyászati osztályára. Mészöly az elmúlt években többször is beteg volt, utoljára a 80. születésnapján, illetve a Budafok 2020-as első NB I.-es mérkőzésén jelent meg a nyilvánosság előtt. Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!
Tovább olvasomSzázötven gyermek haláláért lehet felelős egy szennyezett köhögéscsillapító – videó
Nagyon arra mutatnak a jelek, hogy Indonéziában 150 gyermek vesztette életét egy köhögéscsillapító szirup miatt. Betiltották, de még így is rengeteg van belőle forgalomban. Indonéziában több mint 150 gyerek halt meg akut vesesérülésben idén, valószínűleg egy szennyezett köhögéscsillapító szirup miatt. A kormány betiltotta a szirup alapú gyógyszerek árusítását és felírását, a hatóságok vizsgálódnak. Hogy kerülhetett a gyógyszertárak polcaira a súlyosan szennyezett termék? Forrás: 444.hu és Deutsche Welle Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!
Tovább olvasomSzirmán átadták a minden téren korszerűbbé vált orvosi rendelőt
Hamarosan visszaköltözhetnek az orvosok és védőnők az épületbe, a hónap közepétől pedig újra várják a pácienseket, megújult környezetben. A fejlesztés során kicserélték az ablakokat, a villamos- és szennyvíz-hálózatot, az épületet szigetelték, és hamarosan végeznek a napelemek telepítésével is. Cseléné Figula Edina (Velünk a Város), a körzet önkormányzati képviselője nagyszerűnek nevezte, hogy a teljes energetikai felújítás megtörténhetett a jelenlegi helyzetben, amikor minden a megtakarításról szól. Elmondta, a víz- és a fűtésrendszer már annyira rossz állapotba került az intézményben, hogy különösen időszerű és elengedhetetlen volt a felújítás elkezdése. Nemrégiben sikerült is a teljes épület…
Tovább olvasomSzilágyi: Nő vagy, nem nyertél olimpiát, senki nem fog hinni neked
Hosszú interjúban tárulkozott ki a korábbi, őt érintő külső és belső történésekről Szilágyi Liliána, a lelki és fizikai terrorról, amiben hosszú éveken át léteznie és teljesítenie kellett. Az apja testileg és lelkileg is bántalmazta, anyját és testvérét is totális kontroll alatt tartotta, a családban csak az anyai nagyszüleinél talált menedékre. Valójában sosem akart úszni, és úszópályafutásából egyetlen boldog pillanatot sem tud felidézni. Az uszodában a fizikai bántalmazás és a szóbeli megalázás általános volt, és még ma is rendszer része. Az Európa-bajnoki ezüstérmes, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána egykori úszó…
Tovább olvasomBetiltás fenyegeti a TikTokot
A kínai székhelyű alkalmazás könnyedén hozzáférhet személyes adatainkhoz, amit Kínában is köszönnek szépen az informatikusok. Ezért az Egyesült Államokban ismét napirendre került a népszerű applikáció betiltása. Az amerikai kormány alá tartozó, öttagú Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) egyik tagja, Brendan Carr az eddigi talán legkeményebb üzenetet fogalmazta meg a TikTokkal kapcsolatban, amikor arról beszélt, hogy a kormány külföldi beruházásokat felügyelő bizottsága (CFIUS) egyszerűen be kéne tiltsa a videós alkalmazást. A TikTokkal szembeni amerikai ellenérzéseket az erősítette fel a közelmúltban, hogy felerősödött a gyanú, a TikTok visszajuttatja az amerikai felhasználók adatait Kínába,…
Tovább olvasomVégigsétálható várfalak és ágyúállások – így alakul át a diósgyőri vár
Az ígéretek szerint az erődítmény visszakapja régi fényét. A Modern Városok Program keretében zajlik Miskolc külső területén a diósgyőri vár fejlesztése. A projekt során a Nagy Lajos király egykori székhelyeként és a királynék váraként is ismert erődítmény visszakapja régi fényét, és ezzel nemcsak Magyarország, de egyben Közép-Európa egyik leglátogatottabb turistacélpontjává válhat. A projekt két fő részre osztható: a belső vár és a külső vár kivitelezésére. A külső vár az alábbi fő projektelemekre bontható: Többek között négy bástyapárt visszaépítenek, külső várteraszokat létesítenek, két szinten pedig úgy alakítják ki a várfalat, hogy azon végig…
Tovább olvasomÚj irány? Nem kell többé Covid-oltás az egészségügyi dolgozóknak Olaszországban
Nem is olyan régen, még felfüggesztés járt azért, ha valaki nem volt hajlandó beoltatni magát koronavírus ellen – és egyáltalán nem csak az egészségügyben. Ez innentől megváltozik, már nem kötelező. De akkor hogy változik a többi európai ország hozzáállása? Megszüntette az egészségügyi alkalmazottak kötelező koronavírus-oltását az olasz kormány. Mostantól minden orvos és nővér, akit a vakcina megtagadása miatt felfüggesztettek, visszatérhet a munkájába. A döntés azt jelenti, hogy körülbelül 4000 egészségügyi dolgozó veheti fel újra a munkát a tervezettnél két hónappal korábban – a felfüggesztés ugyanis az év végéig volt érvényben. Meloni…
Tovább olvasom