A hatalmas mennyiségű közpénzzel kitömött Megafon igazgatója állítja, nincs kapcsolatuk a Fidesszel

Bizonyára a szerencsés véletlen műve akkor, hogy a kormánypártok ilyen mennyiségű közpénzzel tömik évek óta a Megafon zsebét és nyilván az is véletlen, hogy a tartalmak mindig tökéletes összhangban állnak a Fidesz által sugallt irányvonalakkal és véleményekkel. Interjút adott a Karc FM-nek Kovács István, aki a Megafont alapította. Ez az a projekt, amit fideszes körökben óriási sikernek tartanak, míg a Fideszhez lojális jobboldali sajtóban kissé irigykedve néznek. Kovács interjúját a 444 vette észre, és ők is szemlézték. Az interjú azért érdekes, mert Kovács például azt állítja benne, hogy a Megafon projekt mögött „nem…

Tovább olvasom

Hivatalos: nincs remény Pelé számára a túlélésre

A brazil legenda már nem reagált a kemoterápiás kezelésekre, ezért feladták a reményt, hogy kigyógyítsák daganatos betegségéből. A 82 éves futballcsillagnak meg vannak számlálva a napjai, már csak fájdalomcsillapítókat és légzést segítő szereket kap. Mivel Pelé szervezete nem reagált a várt eredménnyel a kemoterápiára, orvosai úgy döntöttek, felfüggesztik a kezelését, és Pelé a Sao Paulo-i Albert Einstein kórház hospice részlegére került. A 82 éves futball-legendának vastagbélrákja van, tavaly szeptember óta kapott rá kemoterápiát, több körben. Az utóbbi években csípőproblémák és műtétek miatt leginkább már tolókocsiban ült. Pelé kedden került kórházba…

Tovább olvasom

Daganatos betegségben elhunyt kislánya emlékéért nyomott le százezer fekvőtámaszt a miskolci harcművész

Ezzel nemcsak megemlékezni kívánt a tragikusan korán elhunyt kisgyermekről, hanem jótékonysági akciót is indítottak a DVTK ultráival karöltve. Régi hagyomány már, hogy a DVTK szurkolói adománygyűjtést szerveznek az év végén, az idei akció is ebbe a sorba illeszkedett. Idén a B-A-Z. Megyei Kórház GYEK Onkohematológiai és csontvelő transzplantációs osztályának beteg gyerekeinek gyógyulását szerették volna segíteni a pénzgyűjtéssel, amelyhez a DVTK is csatlakozott. Ferenci Gábor kislánya, Dia a tavalyi esztendőben, nagyon fiatalon, kisiskolásként daganatos betegségben hunyt el, és most is vannak az osztályon olyan beteg kisgyerekek, akiknek ezzel a segítséggel a gyógyulását segíthetnénk elő.…

Tovább olvasom

Miskolcon dedikált Lőrincz L. László

Magyarország egyik legsikeresebb írója Miskolcon járt és a Géniuszban hosszasan dedikált. – Jó érzés a siker, nagyon kellemes, és egy jó visszajelzés arról, hogy szeretik az emberek, amit csinálok – mondta Lőrincz L. László, akinek Leslie L. Lawrence írói név alatt megjelent könyvei rendre benne vannak a TOP 10-es eladási listákban. A csütörtöki dedikálás is legalább 1 órát vett igénybe a 22 éves Géniusz Könyváruház születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen – többen voltak, akik korábban megjelent könyveire is aláírást, ajánlást kértek, és miközben bőszen kanyarította a betűket a szerző, addig olvasói hogyléte felől érdeklődtek, vagy a…

Tovább olvasom

Hosszú sorok várakoznak a miskolci benzinkutaknál, mert egyre több helyen van korlátozás, vagy teljes hiány

Szép lassan csak világossá válik, hogy nincs elég üzemanyag Magyarországon, az ársapka kivezetése lehetne erre egy megoldás, de a Fidesz egyelőre nem vállalja be a népszerűtlen intézkedést. Pedig egyre nyilvánvalóbb az ellátási gond. „Öt benzinkúton jártam Miskolcon, és sehol nem volt benzin. Valakinek van ötlete?” – egy tipikus poszt csütörtök délutánról a Facebook-on. A témát felvető miskolci férfi a Vologdától a Kiss Ernő utcán át az Újgyőri főtérig autózott, de sehol nem tudta megtankolni az autót. Az Újgyőrin található MOL kút zárva van, a kiliáni OMW-n hatalmas sorok vannak, a Kiss…

Tovább olvasom

Borsodot is érinti a 25-ös főút felújítása, folyamatosan haladnak a munkálatok

Ezzel ahhoz segítik hozzá az egyik legnehezebben elérhető térséget, hogy sokkal gyorsabban eljuthassanak oda akár a fővárosból is. Heves és Borsod is érdekelt a felújításban. 2022 májusában megkezdődött a 25. sz. főút Szentdomonkos és Borsodnádasd közötti szakaszának fejlesztése. A 7 kilométer hosszú, két megyét érintő beruházásnak köszönhetően 2025 nyarára a térségben biztonságosabb és gyorsabb lesz a közlekedés, valamint jelentősen csökkenni fog a baleseti kockázat is – olvasható a beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. december 1-i közleményében. A fejlesztés hazai forrás felhasználásával valósul meg nettó 29 milliárd forint értékben, a kivitelezési feladatokat a SWIETELSKY Magyarország…

Tovább olvasom

Az állam nyerészkedik a magas üzemanyag-árakon – jelentette ki Orbán Viktor még ellenzékben

Azóta 12 éve miniszterelnök, az akkori árhoz képest már több, mint a kétszeresét fizetjük az üzemanyagért jó egy éve. Ellenzékből még kitűnően tudta, hogy jövedéki adó, vagy áfacsökkentésre lenne szükség. Kormányon természetesen nem így tesz. A hatalmas ellentmondásra Hadházy Ákos képviselő hívta fel a figyelmet a Facebookon. „2004-ben még tudta, hogyan kellene segíteni valóban a drága üzemanyagon úgy, hogy ne alakuljon ki a sötét kommunista országokra jellemző hiány. Csak most már tudja, hogy adócsökkentés esetén ugyan olcsóbb lenne a benzin és lehetne kapni is, viszont lehet, hogy akkor nem maradna…

Tovább olvasom

Hatalmas vasúti baleset Gödnél, az autót mindkét irányból telibe kapta egy-egy vonat

A fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre a személyautó. Először a Vác felől érkező személyvonat csattant neki, majd azonnal a szemből érkező másik szerelvény is elgázolta ugyanazt a roncsot. Az eddigi információk szerint a sofőrt élve szedték ki a felismerhetetlenségig összetört maradványokból. A baleset még reggel történt, fél hétkor. A részletekről a MÁV számolt be. A Szobról a Nyugati pályaudvarra 5:56-kor elindult Z70-es (2379) vonat Dunakeszi és Göd között egy jól működő, tilos jelzést adó fény- és félsorompós vasúti átjáróban személygépkocsival ütközött. Az ütközés következtében a gépkocsi átsodródott a…

Tovább olvasom

Miskolc sem kivétel, akár 40%-kal is emelkedhet a társasházak közös költsége

Mintha nem lenne elég bajuk így is a lakóknak, a közös költség is elszáll az infláció és az energiaválság miatt. Sőt, még a katás adózás agyonütése is szerepet játszik, amely szintén a Fidesz egyik meglepetése volt nyáron. Nehéz helyzetbe kerültek a társasházak és a társasházkezelők, akiknek jövőre minden bizonnyal jelentősen meg kellene emelniük a közös költségeket a rezsi változása, az infláció és az elszálló karbantartási árak miatt – mondta Molnár Sándor, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára az RTL-nek. Molnár szerint a drágulást indokolja, hogy a karbantartási, felújítási területen rendkívül…

Tovább olvasom

Borsodi száguldozó, 60 helyett 219-cel mérték be a rendőrök

A gyorshajtót a 37-es főúton kapták el a zsaruk. Jött is a 300 ezres bírság. De vajon ez elegendő visszatartó erő? A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai rendszeresen végeznek közúti ellenőrzéseket. A közlekedési rendőrök a legutóbbi akciót mozgó sebesség-ellenőrzéses módszerrel hajtották végre. A járőrök 2022. november 28-án lakott területen kívül a 37-es számú főúton egy olyan autót mértek be, amelyeknek vezetője jelentősen túllépte a megengedett sebességhatárt, 60 kilométeres sebesség helyett 219-el közlekedett. A hatóság az eljárás során a sofőrrel szemben 300.000 forint közigazgatási bírságot szabott ki. A Borsod-Abaúj-Zemplén…

Tovább olvasom