Újfajta rendszeren dolgoznak, jóval környezetbarátabb és hatékonyabb hűtőgépek kora jöhet

Teljesen más technológiával oldják meg a hűtés folyamatát, ezzel pedig kiválthatók lesznek a hűtőszekrények által most még alkalmazott környezetre ártalmas gázok. Újfajta hűtési módszert találtak ki az amerikai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium, valamint a kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói. A mérnökök által kidolgozott új módszer azt használja ki, ahogyan az energia elraktározódik vagy kiszabadul akkor, amikor az anyag halmazállapot-változáson megy keresztül. A kutatók ehhez a jég olvadását vették alapul, amikor a szilárd halmazállapotból folyékony lesz. Az egyik módja annak, hogy ez bekövetkezzen az, hogy emelni kell a hőmérsékletet. Ekkor azonban nemcsak…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Szerdán eleinte még keleten, délkeleten fordulhat elő eső. Sok helyen már szakadozott lesz a felhőzet, és több órára kisüt a nap. Eleinte még élénk, helyenként erős lesz az északi, északnyugati szél, délután azonban mérséklődik, legyengül. Reggel az északi, dunántúli tájakon többfelé fagyhat, -3, +5 fok várható. Délután 5-9 fokot mutathatnak a hőmérők. Ma őket ünnepeljük Névnap Ágota, Agáta, Baltazár, Honoráta, Szalvia, Tasziló, Tézeusz, Vazul, Zsálya Az Ágota név eredete és jelentése: Görög eredetű, az Agáta régi magyar formája. Jelentése: jó. Az Ágota név jellemzése: Könnyen barátkozó,…

Tovább olvasom

A héten még két napon átvehetők a LED-izzók Miskolcon

Szerdán és csütörtökön van még erre lehetőség. A Gondoskodó Miskolc szociális és támogató csomag keretében hirdetett LED-csereprogramot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. A program sikerét mutatja, hogy hatezernél is többen éltek a lehetőséggel, hogy háztartásaikban az eddig használt égőket modern, energiatakarékos LED fényforrásokra cseréljék. A korszerűbb égők alacsonyabb villanyszámlát, éves szinten pedig akár 50 ezer forintos megtakarítást is jelenthetnek a miskolci családoknak – írja a Városháza közleménye. Azok számára, akik a LED-csereprogramba regisztráltak, azonban a fényforrásokat a decemberi időpontokban nem tudták átvenni, az alábbi napokon nyílik lehetőség, hogy hozzájussanak az…

Tovább olvasom

Kabátban, sapkában tanulnak a gyerekek egy általános iskolában, ahol 11 fok van

Nem, nem a hanyatló, talán már nem is létező Németországban, hanem itthon, Magyarországon történik ez a döbbenetes dolog. És még homárt, illetve polipsalátát sem szolgálnak fel ebédre, mint Orbán Viktornak és feleségének az egyik legjobb római luxusétteremben bő egy hete. Komoly a kontraszt. Mindössze 11 fok van a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola tantermeiben – számolt be kedden a Nyugat.hu. A portál értesülése szerint az iskolában a téli szünetben radiátorszelepeket cseréltek, a rendszert pedig most kellene légteleníteni, ennek hiányában nincs most fűtés. A lapnak az egyik szülő arról számolt be, hogy…

Tovább olvasom

A Herman tanárai egyértelmű véleményt nyilvánítottak Pintér Sándor legújabb ötletéről

Az oktatáshoz és az egészségügyhöz is a jelek szerint kitűnően értő belügyminiszter legújabb ötlete kétségkívül hatalmas feszültségekhez vezetne az eddig is szétzilált és sokat szenvedett tanári karokon belül. Ezzel ugyanis egymással szembeállítja a tantestületek tagjait. Miskolcon a Herman tanárai kinyilvánították, együtt és nem egymás ellen szeretnének játszani. Mindezt egy látványos sakktáblával, jól olvasható felirattal illusztrálták. Nem szeretnének a pedagógusok asszisztálni Pintér Sándor legújabb kiváló ötletéhez, hogy a pedagógusokat minden egyes évben értékelni kell és ez alapján vonhatnának le, illetve szerencsésebb (és vélhetően jóval ritkább) esetben rakhatnának hozzá a fizetésükhöz. Ezt…

Tovább olvasom

Játékpisztollyal ment rabolni egy étterembe, de az egyik vendégtől tíz golyós kivégzést kapott – videó

A texasi törvények szerint semmiben nem bűnös a saját fegyverét önvédelemre használó vendég, aki természetesen nem tudhatta, hogy a támadó eszköze mindössze egy műanyag játékpisztoly. Rajtavesztett. A texasi Houstonban egy férfi játékpisztollyal akart kirabolni egy éttermet, az egyik vendég szabályosan kivégezte lőfegyverével. Szabályosan kivégezte az egyik vendég a texasi Houstonban azt a rablót, aki, mint kiderült, játékpisztollyal próbált kirabolni egy éttermet. Az amerikai NBC News beszámolója szerint, amit a 168.hu ismertetett, egy férfi símaszkban, kesztyűben és egy fegyvernek látszó tárggyal a kezében rontott be a vendéglátóhelyre, és felszólította a vendégeket, hogy egy zsákba minden értéküket…

Tovább olvasom

A rendőrség elkapta a miskolci táskarablót

Az útonálló egy hónappal ezelőtt erőszakkal rabolta el egy hölgy táskáját Miskolcon, a benne talált mobilt pedig próbálta gyorsan eladni. Ezzel bukott le. Rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 22 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított még december 9-én, este 7 óra körül Miskolcon, a Baross Gábor úton rátámadt egy nőre, akitől erőszakkal elvette táskáját, a benne lévő mobiltelefonnal együtt. Az útonálló gyorsan túladott a készüléken, a rendőrök a nyomozás eredményeként azonban beazonosították, elfogták, majd január 4-én gyanúsítottként hallgatták ki a férfit. A Miskolci Rendőrkapitányság…

Tovább olvasom

„Szigorítsák a tűzijátékok használatának szabályait!” – Miskolc

Úgy tűnik, komoly figyelmeztetésnek érzik a miskolci városvezetők, ami december 31-én történt városunkban. A Jobbik helyi elnöke szerint azonnali intézkedésre van szükség, mert a jelenlegi helyzetben kódolva van a tragédia. Szigorítaná a tűzijátékok használatáról szóló kormányrendeletet Szarka Dénes önkormányzati képviselő, a Jobbik miskolci elnöke – a politikus erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt, melyet azelőtt a Középszeren található társasház előtt tartott, ahol tűzijáték miatt kiégett szilveszter napján egy harmadik emeleti lakás. A részletekről a Minap számolt be. A képviselő emlékeztetett, a jelenleg hazánkban megvásárolható tűzijátékokat négy kategóriába sorolják. Az egyes és kettes pirotechnikai osztályba sorolt tűzijátékokhoz egész…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Kedden is szinte országszerte számíthatunk esőre több helyen kiadós mennyiségben. A hegycsúcsokon akár havas eső, havazás is kialakulhat. Délután a nyugati tájakon már megszűnik a csapadék, szakadozni kezd a felhőzet. Sokfelé élénk, erős, a Dunántúlon többfelé viharos lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalban 3-8, napközben 4-10 fokra számíthatunk. Ma őket ünnepeljük Névnap Melánia, Agád, Agapion, Agaton, Aldó, Bács, Bacsó, Melani, Viliam, Vilma, Vilmos A Melánia név eredete és jelentése: Görög eredetű. Jelentése: melasz, “sötét vizű”, fekete. A Melánia név jellemzése: Szenvedélye a természetjárás, a természet felfedezése. Minden idejét…

Tovább olvasom

Súlyos áramütés ért két kamaszt egy vasúti kocsi tetején Egerben

A két fiatal felmászott egy vagon tetejére vasárnap este az egri pályaudvaron, a felsővezeték közelsége miatt pedig azonnal áramütést szenvedtek. Áramütés ért két fiatalt az egri pályaudvaron, miután felmásztak egy vagon tetejére – adta hírül a katasztrófavédelem. A két kamaszt vasárnap este érte a baleset, egyikük könnyű, míg másikuk súlyos sérülést szenvedett. A mentők mindkettejüket kórházba vitték. A magasfeszültségű felsővezetéken keresztül az ívkisülés veszélye már két méterről fennáll, amely életveszélyes égési sérüléssel járó áramütést vagy akár halált okozhat. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Tovább olvasom