Ennyire meglepte a kormányt, hogy még vannak, akik szembe mernek szállni a hatalommal környezetük védelmében?

Egyértelművé vált, hogy a Fidesznek az üzlet és a pénz a fontos, ennek oltárán pedig készek feláldozni a magyar polgárok egészségét és élhető környezetét is, csak hogy a veszélyességi szempontból leszerepelt akkumulátorgyárakat mindenáron letelepíthesse Magyarországon. Most viszont ellenállásba ütköztek Orbánék. A Fidesz az utóbbi tizenkét évben teljesen elszokott attól, hogy ellent mernek mondani a kormány akaratának az emberek. De úgy tűnik, ez az akkumulátorgyár-telepítgetés egyelőre túl rágós falat még nekik is, a lakosság ugyanis az érintett helyeken látványosan összefogott. Netadó 2.0 lehet belőle, vagy erőből keresztülviszik akaratukat a kétharmaddal, mint…

Tovább olvasom

Megrontotta mindhárom kiskorú nevelt lányát a kelet-magyarországi férfi

Pornót is próbált mutogatni nekik a telefonjukon, majd jó két éven át szexuálisan zaklatta a nyolc-tízéves kislányokat. Igyekezett rávenni őket, hogy titokban tartsák a történteket, de végül csak kibukott. Egy dél-hevesi faluban családon belül, hosszabb időn át követett el súlyos bűncselekményeket egy mostohaapa: szexuálisan zaklatta nevelt lányait, majd titkolózást kért tőlük. Az ügyben most történt vádemelés, írja a helyi főügyészség közleménye. A férfi 20 évesen, 2018-ban került kapcsolatba azzal az egyedülálló nővel, akinek akkorra már három lánya volt, köztük egy ikerpár. A férfi és a nő össze is költöztek, ekkor…

Tovább olvasom

Húsz éve történt a Columbia űrsikló katasztrófája, pedig könnyen elkerülhető lett volna – videó

2003. február elseje sokunk, de leginkább rengeteg amerikai életébe vésődött be fekete dátumként. (Iv.) A Challenger 1986-os tragédiája után ismét kiderült, hogy az űrsiklók használata közben bármikor történhet teljesen váratlan tragédia. Pedig a Columbia legénységének elvesztése könnyen elkerülhető lett volna. A Columbia katasztrófája az STS–107 kódjelű küldetés végén következett be, nagyjából negyedórával a tervezett landolás előtt. A legénység 16 napot töltött az űrben, teljesítették a missziót, és február elsején reggel a hazatérésre készülődtek. A leszállás a floridai Kennedy Űrközpontban rutinfeladatnak tűnt, hiszen ez volt az űrrepülőgép 28. útja. A Columbia – ami…

Tovább olvasom

Nem lehet akkora válság, hazánk most adott 835 milliót egy török programsorozatra

Már számolni sem tudjuk, hányadik alkalom, amikor a magyar adófizetők pénzét külföldre szórja el a kormány. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd délután jelentette be a török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval közös budapesti sajtótájékoztatón, hogy kiemelt stratégiai partnerségi megállapodás létrehozásáról kezdődött tárgyalás Magyarország és Törökország között. Késő este pedig megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely 835 millió forintot utal ki a jövő évi költségvetésből egy kiemelt törökországi kulturális programsorozatra – erről a Hvg számolt be. A szervezés és lebonyolítás Csák János kulturális miniszter feladata, Szijjártóval együttműködve. Ő felel a szükséges beszerzésekért…

Tovább olvasom

A debreceni polgármester megnézett egy akkumulátorgyárat és nem látott szennyezést vagy veszélyt

Vajon ezzel a véleményével egyetértenek saját városa polgárai, vagy például a gödiek? Papp László remekül felmondta a fideszes mantrát. Papp László és Barcsa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és alpolgármestere elutazott a Debrecenben hatalmas akkumulátorgyárat építeni tervező kínai CATL nemrég megnyílt németországi gyárába. A látogatásról a debreceni polgármesteri hivatal adott ki közleményt. Papp és csapata találkozott CATL vezérigazgatójával és európai igazgatójával, valamint Arnstadt polgármesterével is. „A gyár a 21. század legmagasabb technológiai színvonalát képviseli. Semmilyen szennyezőanyagot, veszélyforrást nem láttunk, az üzem a német biztonsági és munkavédelmi előírások maximális betartása mellett működik”.…

Tovább olvasom

Varga Judit mégiscsak találkozott Schadl Györggyel, a korrupciós botrány legfőbb figurájával

Hadházy Ákos megkapta a szükséges dokumentumokat, amikből feketén-fehéren kiderül, hogy a fideszes korrupciós botrány szálai bizony a miniszter asszonyig vezetnek. Ezek után még inkább rendkívül aggályos, hogy meg sem hallgatták Varga Juditot. Pedig lenne miről. Íme a bizonyítékok. Hadházy Ákos szerint nagyon problémás, hogy meg se hallgatták Varga Judit igazságügyi minisztert a Völner-Schadl-ügyben. Ugyanis a nyomozati iratokból kiderül, Schadl György, a végrehajtói kamara letartóztatott elnöke azt mondta, volt „a jó miniszter asszonynál” és a végrehajtói praxisokkal kapcsolatos visszás ügyekről beszélt vele. Az országgyűlési képviselő azt is vérlázítónak tartja, hogy ilyen…

Tovább olvasom

A felismerhetetlenségig összeroncsolódott a Suzuki a reggeli karambolban, esély sem volt a túlélésre

A Heves megyében történt hatalmas ütközéstől a személyautó olyan mértékben rongálódott, hogy a sofőrnek semmi esélye nem volt, hogy túlélje a csattanást. Úgy tűnik, megcsúszott a jeges úton, de szemből éppen érkezett egy teherautó. Az Agria Tv információi szerint a Gyöngyös felé haladó Suzuki megcsúszhatott a jeges úton és félfrontálisan ütközött a szemből érkező teherautóval. A 2406-os számú mellékúton – Gyöngyöstarján külterületén – 2023. január 31-én 5 óra 20 perckor egy személyautó és tehergépkocsi ütközött össze. A baleset következtében a személyautót vezető 46 éves férfi a helyszínen életét vesztette, három…

Tovább olvasom

Félmilliárdot költ taxira a közpénzből működtetett MTVA

Kellemes kis bevétel a taxisoknak, a köztévé hihetetlen költekezése mindenre kiterjed, igaz, több, mint százmilliárdból telik is. Közpénzből persze. A közpénzből működő Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap, vagyis az MTVA tavaly nettó 490 milliós tendert írt ki fuvarszervezési szolgáltatásra/taxiszolgáltatásra, amelyen a Főtaxi az eljárás kezdeti szakaszában kifogással élt, mivel úgy ítélte meg, hogy a kiírás nem teremt lehetőséget igazi versenyre, ezért jogsértő. A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban a kérelmet visszautasította, az eljárást pedig megszüntette. Végül a Főtaxi lett a befutó. Az Átlátszó cikke szerint a tender meghívásos volt, az eljárás két szakaszból állt.…

Tovább olvasom

Nyíregyházán is forrtak az indulatok az akkumulátorgyártás ügyében, az érdeklődők be sem fértek a terembe

Némileg meglepő az elmúlt hetek eseményeit követően, de a kormányhivatal nem számított ekkora érdeklődésre a közmeghallgatáson. A Fidesz közben új taktikát vetett be, az információk szerint az első sorokba a kormánypárt küldött embereket, akik kifejezetten örültek a beruházásnak. De még így is jelentős kisebbségben maradtak. Január 31-én délelőtt közmeghallgatást tartottak a Nyíregyházára tervezett akkumulátor takarótartólemez-gyár ügyében. A keddi eseményre több száz érdeklődő érkezett, ám a férőhelyek hiányára hivatkozva a megjelenteknek kevesebb mint fele – nagyjából 120 ember – jutott be az épületbe. Ráadásul a bejutás reményében tucatnyian hosszú percekre beszorultak…

Tovább olvasom

Tragédia Encsnél: saját kamionja gázolta halálra a sofőrt az M30-ason

A nagyméretű kamion meghibásodott, emiatt a sofőr félrehúzódott és megpróbálta maga megoldani a problémát. A jármű azonban elszabadult és agyonnyomta, nem voltak esélyei a túlélésre. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. Egy kamion vontatóegysége alá szorult egy ember az M30-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán, Encsnél – közölte a katasztrófavédelem kedd délután, hozzátéve, hogy a műszaki mentést végző encsi hivatásos tűzoltók megemelték a járművet és kiszabadították alóla a kamionost. Az MTI úgy tudja, hogy a sofőr az autópálya 29-es kilométerénél műszaki hiba miatt megállt a bolgár rendszámú…

Tovább olvasom