A Borsodban felbukkanó új pszichoaktív szerek hatása: gyorsabb lefolyás, gyorsabb leépülés

Megosztás

A folyamatosan változó összetétel mellett a szakértők abban is egyetértenek, hogy a korábbi bódító- és kábítószerekhez képest az újabbak sokkal jobban odaütnek a szervezetünknek és jóval gyorsabb a leépülési folyamatunk. Egyirányú út, amit mindenképpen el kell(ene) kerülni.

A Miskolc Televízió Kilátó című műsorának a közelmúltban volt vendége Bodnár Gábor, a Miskolc Városi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályának vezetője és Strébl Attila addiktológiai szakember, akik az új pszichoaktív drogokkal kapcsolatos tapasztalataikról számoltak be.

A műsorban elhangzott: a rendőrség az új pszichoaktív szerek és kábítószerek között tesz különbséget. Közel azonos mértékben büntetendő az új pszichoaktív szerek és a kábítószerek birtoklása. Bodnár Attila elmondta, az új pszichoaktív szerek szerteágazó hálózatában nehéz eligazodni. Az összetétel naponta változik, különböző vegyületeket használnak – írja a Minap.

– A zuglaborokban tevékenykedő kis vegyészek igen kreatívak. Időnként nehéz különválasztani a nem listás új pszichoaktív anyagot a listástól. Azonban amint bekerül valami az új pszichoaktív szerek közé, akkor már büntethető ennek a kereskedelme – hangsúlyozta. – Egy kábítószer fogyasztó 1-től 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Ha ráadásul másnak is ad az anyagból, akkor már kereskedővé is válik. Az pedig már kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést is jelenthet – hívta fel a figyelmet a Miskolc Városi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályának vezetője. 

– Hatásmechanizmus tekintetében az új pszichoaktív szerek különböző variánsaiban nincsen változás. Csak a vegyületeket variálják minimálisan, azért, mert az új variánsok nincsenek rajta az listán – ismertette Strébl Attila. – Az előállítók célja az volt, hogy minél kisebb vegyületet tudjanak létrehozni, ezáltal sűrűbb is lett a koncentrációja az anyagnak, ezért nehezen adagolható. Ebből fakadnak a gyakori túladagolások, amiket látunk akár az utcán is: a szerhasználók meg vannak hajolva, el vannak lazulva, mert nem tudják helyesen adagolni az adagokat – részletezte. 

A Miskolci Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakmai koordinátora elmondta: az új pszichoaktív szereknek addiktív szempontból sokkal gyorsabb a lefolyásuk, és gyorsabban le is építik a szerhasználót, mert olyan teljesen szintetikus vegyületek vannak bennük, amik rendkívül károsak a szervezetre. Van, hogy a mentőszolgálat munkatársai sem tudnak vele mit kezdeni: gyakori eset, hogy valaki túladagolja magát, mentőt hívnak hozzá, ám a szer nagyon gyorsan kiürül a szervezetéből, és a szerhasználó fél óra múlva pedig már újra tiszta. 

A helyi tendenciák kapcsán a bűnügyi osztályvezető elmondta: Miskolcon is folyamatosan nő a droghasználók száma, ami igen nagy probléma. A kristályként vagy herbálként árult új pszichoaktív szerek olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek teljesen ismeretlenek, ezért fogalmunk sincs a hatásaikról. Legrosszabb esetben akár bénulást vagy halált is okozhatnak, ha pedig szimplán nem sikerül eltalálni a mennyiséget, akkor megbolondulnak tőle az emberek. Ez utóbbi további bűncselekményeket is vonz magával: a használók agresszívvá válnak, garázdálkodnak, verekednek, elveszítik az önkontrollt. A Borsod24 többször is beszámolt a hasonló büntetőügyekről.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek