Visszafoglaltak harminc települést az ukrán erők az orosz hadsereg ellen a héten indított ellentámadásban az ország északkeleti részében, Harkiv térségében – közölte pénteken videoüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. „Fokozatosan egyre több település felett vesszük át az ellenőrzést, visszatűzzük az ukrán zászlót” – mondta az elnök. Az ukrán hadsereg közölte azt is, hogy új támadásokat indítottak orosz pontonhidak ellen, amelyeket az orosz erők a Dnyeperen építettek, hogy utánpótlást szállítsanak rajta Herszonba és környékére. Az ukrán erők tüzérségi és rakétatámadásokkal használhatatlanná tettek valamennyi rendes hidat a folyón – közölte a déli parancsnokság,…
Tovább olvasomSzerző: Hanyecz Máté
Szavazás a miskolci Részvételi költségvetésről: „Ön mire költene 15 millió forintot?”
A tavaly meghirdetett Részvételi Program és az idén megszavazott Részvételi költségvetés keretében a városlakók javaslatait, illetve azokkal kapcsolatos érveit, meglátásait, majd pedig szavazatait várja a következő hetekben Miskolc MJV Önkormányzata. A helyhatóság és a vele e programban együttműködő civil résztvevők a folyamat lebonyolítására, az online eszmecsere és a voksolás céljára egy internetes oldalt hoztak létre: a tervezzukmiskolcot.hu-t. A nyár folyamán a felhívásra érkezett javaslatok közül a Részvételi Tanács választotta ki azt a 39 szavazásra bocsátható ötletet, amikről szeptember 8-tól elindulhat a vita. A miskolciaknak lehetőségük nyílik pró és kontra érvelni az…
Tovább olvasomA kokainozásról kérdezték Deutsch Tamást az ATV-ben
Lázár János olyanokat mondott két hete a Tranziton, hogy Navracsics Tibor Brüsszelben gazemberekkel tárgyal, és „tőlünk meg most azt kérik ezek a kedves, fiatal, brüsszeli, kokainon élő úriemberek, hogy köpjünk föl, álljunk alá, és akkor majd így talán kapunk pénzt”. Ezután egészen csütörtök estig kellett várni, hogy Deutsch Tamás az ATV stúdiójában megkapja a kérdést Rónai Egontól: „Azt mondja Lázár János, hogy kokainon élő gazemberekkel kell tárgyalni Brüsszelben. Ön is szokott ilyenekkel egy asztalnál ülni?” A láthatóan meglepett Deutsch Tamás hirtelen csak annyit mondott, „nehéz alakokkal igen, sajnos, de hát az élet az már csak…
Tovább olvasomOrbán: A migráció civilizációs fenyegetés – felesküdtek a határvadászok
Civilizációs fenyegetésről és a brüsszeli szankcióktól „letérdelő” Európáról beszélt Orbán Budapesten, az első határvadászok eskütételén.. A végül a fővárosban megtartott eseményen Orbán Viktor mellett többek közt részt vett Pintér Sándor belügyminiszter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is. Budapest X. kerületében, a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti központján megtartott eseményen első körben a határvédelemben eddig résztvevőket tüntették ki. Ezután következett a nyaralásáról egy hete visszatért miniszterelnök, akinek hosszú idő után ez volt az első nyilvános beszéde. Orbán azt mondta, hogy „2015 óta nyílt migrációs válság van Európában”. „Magyarországon a történelem során megtanultuk , hogy…
Tovább olvasomDübörög a kampány – Sebe-Gazdig Judit, Vadai Ágnes és Hegedűs Andrea utcafórumán jártunk
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, szeptember 25-én időközi választást tartanak Miskolc 3-as számú egyéni választókerületében. A voksolásra azért van szükség, mert a terület eddigi önkormányzati képviselője, Hegedűs Andrea áprilisban parlamenti mandátumot szerzett, ezért le kellett mondania önkormányzati képviselői helyéről. A Velünk a Város frakciószövetség Sebe-Gazdig Juditot indítja, ellenfele a fideszes Barta Gábor. Ahogy közeledünk a választás napjához egyre intenzívebbé válik a kampány. A tegnapi nap során is utcafórumot tartott Sebe-Gazdig Judit Hegedűs Andreával, a körzet eddigi képviselőjével és Vadai Ágnes országgyűlési képviselővel. A fórumra egy hosszú kopogtatás után érkeztek,…
Tovább olvasomBartha György vitára hívta Hollósy Andrást
Bartha György, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője megelégelte, hogy Hollósy az országos médiában igaztalan állításokkal próbálja meg lejáratni Miskolcot és a város vezetését, ezért nyilvános Facebook bejegyzésben invitálta vitára politikust, a miskolci tömegközlekedés helyzetével kapcsolatban. Hollósy András aktívan támadja a városvezetést az MVK helyzetét illetően, illetve a napokban azt hangsúlyozza, hogy a városvezetésnek az a szándéka, hogy a miskolciak a városba érkező elektromos rollerrel közlekedjenek a buszok és villamosok helyett. Több politikus felhívta már a Fidesz képviselőjének figyelmét arra, hogy az e-roller szolgáltatás sok más városban is működik,…
Tovább olvasomCsárdi Antal: Most isszuk meg a Fidesz urizálásának a levét
A kormány nem tudja kezelni az inflációt, európai összehasonlításban is nálunk nőttek az egyik legmagasabb mértékben az élelmiszerek árai. Az LMP álláspontja szerint a Fidesz elmúlt 12 évének a csődje a most kialakult helyzet. Az alapvető élelmiszerek árai akár 50-60 százalékkal is nőttek, ami elviselhetetlen terheket ró a magyar emberekre. A Fidesznek 12 éve volt arra, hogy felkészítse az országot az esetleges válsághelyzetre. De ahelyett, hogy megerősítették volna a magyar kisvállalkozásokat, a mezőgazdaságot, tisztességes módon emelték volna a közszféra béreit, és megteremtették volna Magyarország energiafüggetlenségét, a létező összes forrást arra…
Tovább olvasomPutyin azzal fenyegetőzik, hogy elzárja a gázt
Oroszország se gázt, se olajat, se szenet nem fog szállítani Európába, ha az EU-ban ársapkát vezetnek be az orosz gázra, mondta Vlagyimir Putyin szerdán a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn hozta nyilvánosságra ezt az elképzelést, ami más javaslatokhoz hasonlóan az energiaárakat próbálná visszafogni. Putyin, aki februárban háborút indított Ukrajna ellen, ugyanezen a vlagyivosztoki eseményen beszélt arról is, hogy megint korlátozná az ukrajnai gabonaexportot, és aggodalmát fejezte ki a brit demokráciával kapcsolatban.
Tovább olvasomIsmét lakásokra pályázhatunk Miskolcon
Újra kedvezményes lakásokra pályázhatunk Miskolcon. A mostani akció során 33 lakás találhat bérlőre. A lakosság körében népszerű lakáspályázati lehetőség szeptember 12-én, indul újra, melyen összesen 33 önkormányzati bérlakás kerül meghirdetésre. Piaci pályázaton 16 lakás kerül bérbeadásra. A fiatalok piaci pályázatán 17 lakás közül választhat az, aki a 35. életévét még nem töltötte be, legalább 6 hónapos miskolci munkaviszonnyal rendelkezik és legalább havi 20 ezer forintos lakástakarékosságot vállal. Egy-egy pályázati formán belül legfeljebb 3 lakásra adható be pályázat. A pályázatok a Miskolc Holding Zrt. www.ingatlangazdalkodas.miskolcholding.hu honlapján közzétett linken keresztül, előzetes regisztrációt követően…
Tovább olvasomAkár 60 milliót is visszafizethetünk a CSOK támogatás után
Sokkoló kalkulációt tett közzé a Bankmonitor.hu. A felvett 10 milliós CSOK támogatás miatt egyes családok akár 60-70 millió forintot is visszafizethetnek, ha valamilyen oknál fogva mégsem jön össze a 3 gyermek. Ez azt jelenti, hogy a támogatás éves kamata 58,75%. A lakástámogatások köre igen széles jelenleg Magyarországon, ezek közül az egyik első és legfontosabb a családi otthonteremtési kedvezmény (más néven CSOK). A konstrukció egy vissza nem térítendő, állami lakáscélú támogatást takar, melyet meglévő és vállalt gyermekek után lehet kihasználni. A kedvezmény 600 ezer – 10 millió forint között lehet, a pontos összeg függ a…
Tovább olvasom