Megállapodott a kormány az egyik kínai vakcinagyártóval

Ezt Gulyás Gergely jelentette be az év első csütörtöki Kormányinfóján. Jó eséllyel hamarosan Kínából is érkezhet vakcina, mivel már gyakorlatilag megállapodtak a Sinopharmmal – idézi Gulyást a 444.hu. A miniszter szerint a szállítás megkezdése azon múlik, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) milyen gyorsan engedélyezi az oltóanyagot. Az első szállítmány akár egymilliós is lehet. A Sinopharm vakcináját még december végén engedélyezték Kínában, ez volt az első, amit bevetettek az országban, az előzetes adatok szerint 79,34 százalékos hatékonyságú. A vakcina hasonlóan a másik kínai fejlesztéshez, a Sinovachoz, inaktivált vírusból…

Tovább olvasom

A Bodrogba folyhat bele a hazánk felé tartó több tonna szemét

Néhány napon belül Magyarországra érhet az a több tonna szemét, amely a heves esőzések miatt megáradt Latorcába került – számolt be róla a hu.euronews.com. A folyó ukrán oldalán feltorlódott hulladékról több felvétel is készült, amiről a Tisza takarítását évek óta önkéntesekkel végző PET Kupa csapata számolt be. A környezetvédők azonnal felhívták az ukrán, a szlovák és a magyar hatóságok figyelmét a természetkárosításra, aminek eredménye is lett. — Az ukránok azok ugye készülnek takarításra, megpróbálják ezt a hulladékot ott kitermelni. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság itt Magyarországon a szlovák-magyar határvízi megállapodás mentén…

Tovább olvasom

68 év után hajtottak végre halálos ítéletet egy nőn az USA-ban

1953-ban végeztek ki utoljára szövetségi halálos ítélet alapján nőt az Egyesült Államokban. Lisa Montgomeryn szerdán hajtották végre a halálos ítéletet, azt követően, hogy az ország legfelsőbb bírósága hatályon kívül helyezte Indiana állam bíróságának a kivégzés elhalasztásáról szóló döntését, amelyet a testület kedden hozott − írta az MTI-re hivatkozva az Index. A kivégzést injekcióval hajtották végre. A 2007-ben elítélt nőt a bíróság bűnösnek találta abban, hogy három évvel korábban elrabolt és megfojtott egy nyolc hónapos terhes asszonyt, és kivágta a hasából az élő magzatot. Montgomery mentális állapotára hivatkozva a kivégzést elhalasztották, és James Patrick Hanlon…

Tovább olvasom

Már itthon is megjelent a brit koronavírus-mutáció

Szerdán is megtartották az operatív törzs szokásos napi tájékoztatóját, ahol először György István területi közigazgatásért felelős államtitkár beszélt az oltási tervről, így arról is, hogy még folyik az egészségügyi dolgozók oltása, de ezzel párhuzamosan elkezdődött az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása is – tudósított a Telex. Kitért a Moderna és a Pfizer vakcina közötti különbségekre, valamint újból felhívta a figyelmet arra, hogy a szociális alapellátásban dolgozók – így például a gyermekvédelemben, a hajléktalanellátásban dolgozók, a szociális munkások, a falugondnokok – ezen a hétvégén ingyenesen teszteltethetik magukat, amennyiben arra előzetesen regisztrálnak.…

Tovább olvasom

Súlyosabb bírságot kérnek a fiatal fiút megsebesítő borsodi vadászra

Első fokon 192 ezer forint pénzbüntetést szabott ki kedden foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt a Kazincbarcikai Járásbíróság arra a rendőrre, aki egy vadászaton meglőtt egy 14 éves hajtót – számolt be róla a HVG. Az ítélettel szemben a vádat képviselő ügyész súlyosbításért fellebbezett: magasabb összegű pénzbüntetésért, valamint a részére törvénysértő módon kiadott lőfegyver és lőszerek elkobzásáért. A vádlott és a védő enyhítéséért fellebbezett. A vadászbaleset egyébként még 2018 novemberében történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A vádirat szerint a vadászat közben a 33 éves rendőr észrevett egy nyulat, ami egy lemaradó hajtó…

Tovább olvasom

A Momentum 100 ezer forintos jutalmat javasol azoknak, akik beoltatják magukat

Erről a párt elnöke, Fekete-Győr András beszélt egy Facebook-videóban. A Momentum szerint a jutalom életeket mentene, hiszen ösztönözné az embereket az oltás mielőbbi beadására, így hamarabb el lehetne érni a vírus terjedésének megállításához szükséges tömeges védettséget – írja a 444.hu. A százezer forintos jutalom pedig fontos támogatás lenne azoknak, akik „a szociális válság következtében napról napra kénytelenek élni”, és a gazdaság felpörgetéséhez is jó eszköz lehetne. „Honnan lenne erre pénz? A kormány többet költ a propagandájára, mint amennyi pénzre szükség lenne ahhoz, hogy mindenki, akibeoltja magát, 100 000 forintot kapjon.…

Tovább olvasom

Így oszlatják el szakértők a koronavírus-vakcinákkal szembeni legfőbb aggodalmakat

Néhány nappal ezelőttig még csak egymillióan regisztráltak Magyarországon a koronavírus elleni védőoltásra, pedig nagyságrendileg ennél nyolcszor többen jogosultak rá. Ennek oka pedig az oltásellenesség – az Euronews magyar kiadása sorra vette a legfőbb aggályokat, és egyesével cáfolta őket, ezekből szemezgettünk: Az egyik legelterjedtebb érv a vakcina ellen, hogy a kifejlesztésére nem jutott elég idő. Dr. Tamasi József belgyógyász a járványtagadók legtöbbet idézett szakértője. Szerinte idővel milliók életét veszélyeztetheti az új oltás. „Azt sem lehet tudni, hogy meddig tart az oltásnak a védőhatása és egyáltalán mennyi mellékhatása lesz. Most lényegében élő…

Tovább olvasom

Az eszméletét is elvesztette a borsodi férfi, akit ivócimborája rugdosott össze egy szóváltás után

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 20 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt – írja az ugyeszseg.hu. A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen lakik, 2020. február közepén az esti órákban átment egyik szomszédja házába, ahol több ismerősével együtt italoztak. A vendégek között volt a sértett férfi, aki erősen ittas állapotba került, és még a lakásban szóváltás kezdődött közte és a vádlott között. A sértett a késő éjszakai órákban elindult haza, de a vádlott utánament és az utcán újból vitatkozni kezdtek, amely tettlegességig fajult, viszont…

Tovább olvasom

Négyen is milliárdosok lettek itthon 2020-ban

Tavaly közel 2800-an lettek milliomosok, négyen pedig milliárdosok a Szerencsejáték Zrt. játékosai közül – számolt be róla a Forbes magyarországi kiadása. Az ötös lottó 63 éves történetének eddigi legnagyobb nyereményét tudhatta magáénak az a játékos, aki 38 hét halmozódás után telitalálatot ért el szelvényével, és így 6,431 milliárd forintot nyert – tudatta az MTI-vel a Szerencsejáték Zrt. Ez a játékos lett 2020 első milliárdosa, akihez július közepén csatlakozott egy másik, aki 1,7 milliárd forintot nyert az ötös lottón. Közvetlenül karácsony előtt – 21 hét halmozódás után – 3,959 milliárd forintot…

Tovább olvasom

Palkovics állítólag benyújtotta a lemondását, de Orbán ezt nem fogadta el

A 444.hu értesült róla, hogy az innovációs és technológiai miniszter tavaly év végén le akart köszönni posztjáról, de a kormányő továbbra is számít a munkájára. A miniszterelnök sajtófőnöke szerint kacsa a hír. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter volt sokáig a negyedik Orbán-kormány legerősebb embere, az elmúlt hónapokban a miniszterelnök viszont elkezdte visszavágni a jogosítványait – mutatott rá a 444.hu. Az innovációs tárcától előbb elvették az uniós pénzek felügyeletét, most pedig egymás után építik le a rendszerben Palkovics fontos embereit. Az említett holnap úgy tudja, hogy tavaly év végén a…

Tovább olvasom