Az eszméletét is elvesztette a borsodi férfi, akit ivócimborája rugdosott össze egy szóváltás után

Megosztás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 20 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt – írja az ugyeszseg.hu.

A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen lakik, 2020. február közepén az esti órákban átment egyik szomszédja házába, ahol több ismerősével együtt italoztak. A vendégek között volt a sértett férfi, aki erősen ittas állapotba került, és még a lakásban szóváltás kezdődött közte és a vádlott között. A sértett a késő éjszakai órákban elindult haza, de a vádlott utánament és az utcán újból vitatkozni kezdtek, amely tettlegességig fajult, viszont a sértett ittasságánál fogva is elveszítette az egyensúlyát, és egy árokba esett.

A vádlott a földön fekvő férfit nagy erővel rugdosta, amelynek eredményeként a sértett egy időre eszméletét vesztette, de a vádlottat ez sem gátolta meg a további bántalmazásban, az odaérkező személyeknek kellett beavatkozni, lefogták, az egyik férfi pedig úgy igyekezett a sértettet megvédeni a további rúgásoktól, hogy ráfeküdt.

A sértett férfit lakására kísérték, de a hajnali órákban erős hasi fájdalmakról panaszkodott, így kórházba szállították. A bántalmazás következtében keletkezett hasi sérülései miatt súlyos, közvetlenül életveszélyes állapotba került, életét a sürgős műtéti beavatkozás mentette meg.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott.

ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek