Így oszlatják el szakértők a koronavírus-vakcinákkal szembeni legfőbb aggodalmakat

Megosztás

Néhány nappal ezelőttig még csak egymillióan regisztráltak Magyarországon a koronavírus elleni védőoltásra, pedig nagyságrendileg ennél nyolcszor többen jogosultak rá. Ennek oka pedig az oltásellenesség – az Euronews magyar kiadása sorra vette a legfőbb aggályokat, és egyesével cáfolta őket, ezekből szemezgettünk:

Az egyik legelterjedtebb érv a vakcina ellen, hogy a kifejlesztésére nem jutott elég idő. Dr. Tamasi József belgyógyász a járványtagadók legtöbbet idézett szakértője. Szerinte idővel milliók életét veszélyeztetheti az új oltás. “Azt sem lehet tudni, hogy meddig tart az oltásnak a védőhatása és egyáltalán mennyi mellékhatása lesz. Most lényegében élő oltáskísérletek folynak” – magyarázta Dr. Tamasi. Ezzel szemben a korábbi országos tisztifőorvos szerint nem lehet kapkodásról beszélni. “17 évvel ezelőtt kezdték el azt a technológiát fejleszteni, amivel a Pfizer/Biontech és a Moderna vakcináját végül előállították. Itt igazából csak a vírus implementálása ebbe a technológiába volt újdonság” – árnyalta a képet Falus Ferenc.

Sokan attól tartanak, hogy bizonytalan eredetű orosz vagy kínai vakcinával fogják beoltani őket, pedig Falus Ferenc szerint ezekből alig pár ezer van a magyar kórházakban. Az pedig teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy fiolát átcímkézzenek. “Az büntető kategóriába tartozna, ha valakinek nem azt adnák be amit mondanak. Az oltásról egy ambuláns lapot is kiállítanak, ennek azért van egy orvosi dokumentációs hitele. Ne tételezzük ezt fel. Ez már tényleg túlzás” – nyugtatott meg mindenkit az egészségügyi szakember. Azt is elmondta: némi irritáció teljesen normális az oltás után, és 100 ezer főből maximum egynél jelentkezhet komoly mellékhatás. Az pedig elképzelhetetlen, hogy valaki a hatóanyag miatt haljon meg.

További népszerű oltásellenes érvek és azok cáfolatai a hu.euronews.com összeállításában.

Kapcsolódó cikkek