Hamisítványnak tartja a napokban megtalált József Attila-kéziratot egy kutató

Újabb József Attila-kutató mondott véleményt arról az eddig ismeretlen József Attila-versről. Sárközi Éva a prae.hu-n megjelent írásában azt állítja, a címben még csak lehetőségként, a szövegben már tényként, hogy a József Attilának tulajdonított kézirat hamisítvány, nem is a költő kézírása. A szöveg már a felbukkanása utáni napokban megosztotta az irodalomtörténészeket. Az egyik legjelesebb magyar József Attila-kutató, Lengyel András – ő írt tanulmányt a tizenhét éve előkerült József Attila versről – hitelesnek és eredetinek minősítette azt. Hogy versnek lehet-e nevezni a nyolc sort, azt megkérdőjelezte a József Attila Társaság elnöke, Tverdota György, de…

Tovább olvasom

Beoltották a Semmelweis rektorát, Merkely Bélát az orosz vakcinával

Igazolt koronavírus-fertőzése után három hónappal Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is megkapta a koronavírus elleni védőoltást – közölte az intézmény csütörtökön. Az orvost négy másik kollégájával együtt Szabó Attila klinikai rektorhelyettes oltotta be az orosz Szputnyik V vakcinával. Merkely Béla hangsúlyozta: az egyetem vezetése és munkatársai ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet az oltások biztonságosságára. Az egyetemen tavaly december végén kezdték meg az oltást, mára védett az összes betegágy mellett dolgozó orvos és a szakdolgozók 92 százaléka. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a koronavírus terjedése – olvasható az intézmény közleményében. Az egyetem 5800 egészségügyi területen dolgozó…

Tovább olvasom

Lopott bankkártyával próbáltak pénzt felvenni egy ATM-ből, ki ismeri fel őket?

A rendőrség információi szerint 2020. december 2-án, valamikor 14 óra után egy ismeretlen személy a Tiszai-pályaudvarra érkező vonaton őrizetlenül hagyott táskábólkilopott egy pénztárcát. A pénztárcában készpénz, bankkártya, és iratok is voltak. Később a jogtalanul megszerzett kártyával két nő egy miskolci bankjegy-automatából készpénzt kísérelt meg felvenni, amiről az automata felvételt is készített: A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a fotókon látható személyekkel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. 

Tovább olvasom

Borsod Meteo: A jövő hét közepéig biztoan nem tér vissza a télies idő

Véget érni látszik az idei téli szezon eddigi leghidegebb téli periódusa, melynek eredményeként múlt hét szombaton,  Zabaron -25°C-nál is hidegebbet mért az Országos Meteorológiai Szolgálat. Helyére nyugati és délnyugati áramlással egyre melegebb léghullámok érkeznek, bár pénteken és szombaton míg tapasztalhatunk némi változékonyságot, vasárnaptól kezdődően egyértelműen kiszárad a légkör, ugyanakkor a hajnali időszakban nő a ködhajlam valamint az alacsonyszintű rétegfelhőzet kiterjedési aránya országunkon belül. 2021.02.18. Csütörtök éjszaka:  A soron következő esti, éjszakai intervallumban fokozatosan megnövekszik, illetve megvastagszik a felhőtakaró felettünk, de legfeljebb szitálás alakulhat ki illetve kis eséllyel az északkeleti határ mentén ónos…

Tovább olvasom

Négyféle nehézfém került a Szamosba Romániában, a szennyezett víz úton van Magyarországra

A Szamosból Csengernél csütörtökön hajnali 2 órakor vett mintákban az oldott cink, réz, alumínium és vas koncentrációja volt határérték feletti – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A közlemény szerint a Szamost érintő vízszennyezés monitorozásáért a katasztrófavédelem helyszíni méréseket és akkreditált laboratóriumi vizsgálatokat hajt végre. A mintavételezés és laboratóriumi vizsgálat folyamatos. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerdán közölte, hogy nehézfémszennyezés érkezik a Szamoson Romániából. Közleményük szerint a román fél a Nemzetközi Riasztó Rendszeren keresztül küldött tájékoztatást, amely szerint Románia területén bányameddőből származó nehézfémszennyezés érte el a Szamost. Akkor azt írták, hogy a szennyezés…

Tovább olvasom

Telex: Pályáztatás nélkül, elődje ügyvédi irodájából jelölt uniós bírót Varga Judit

Nem előzte meg sem pályázat, sem más kiválasztási procedúra azt, hogy az igazságügyi miniszter Csehi Zoltánt jelölte Magyarország nevében a luxemburgi Európai Unió Bírósága (EUB) magyar tagjává – állítják a Telex forrásai. Csehi Zoltán Trócsányi László, korábbi igazságügyi miniszter ügyvédi irodájában dolgozott 2016-ig, az európai joggal pedig korábban nem foglalkozott. A jelölt megbízása hat évre szól majd, amennyiben az EUB illetékes bizottsága is jóváhagyja személyét. A jelölésről, vagy a kiválasztási folyamatról korábban szakmai körökben sem hallottak, kormányzati források pedig azt állítják, hogy Varga Judit egy személyben döntött Csehi személyéről, akit az Országgyűlés európai ügyek…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: Tovább nőtt az aktív fertőzöttek száma

Újabb 2853 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 394 023-ra nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma -derül ki a kormány koronavírussal foglalkozó oldalán. Elhunyt 104 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 035-re emelkedett. A gyógyultak száma egy nap alatt 1374-gyel nőtt, jelenleg 301 363. Az aktív fertőzöttek száma 78 625, 1375-tel több, mint egy napja. Tegnaphoz képest héttel több, 4021 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 332-en vannak lélegeztetőgépen, számuk 21-gyel emelkedett az utóbbi 24 órában. Eddig 365 021-en kaptak oltást, közülük 141 023-an már a második adagot is…

Tovább olvasom

Megkezdődött a miskolci szállópor-figyelő rendszer kiépítése

A Miskolci Egyetem, Miskolc MJV Önkormányzata és a MIKOM közösen vesz részt a HungAIRy projektjében, melynek a célkitűzése a levegő minőségének javítása. A „Levegőminőség javítása 8 régióban a levegőminőségi tervek végrehajtásának elősegítésével” projekt elemeként a miskolci szállóport monitorozó hálózat kiépítése, amit két éves előkészítés után kezdhetették el telepíteni most a város különböző pontjaira. A Miskolci Egyetem hozza létre a 60 db-ból álló mintaértékű rendszert azért, hogy a lakosság városrészi léptékben könnyen, gyorsan tájékozódhasson a levegő minőségéről. Az eredmények a weben és mobil applikáció segítségével is elérhetők lesznek idén. A rendszer…

Tovább olvasom

Európai Parlament: A minimálbért a szegénységi küszöb fölé kell helyezni

Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén megszavazta a munkahelyi egyenlőtlenségekkel és a dolgozói szegénységgel kapcsolatos parlamenti jelentést, amely egyebek között azt szorgalmazza, hogy az európai uniós tagállamok a nemzeti jogszabályban meghatározott minimálbért mindig a szegénységi küszöb fölé helyezzék. A képviselők szerint a megfelelően megállapított minimálbér megoldást jelent az egyenlőtlenségek csökkentésére és a dolgozói szegénységre. Az EP tagjai a jelentésben indítványozták azt is, hogy az atipikus módon foglalkoztatott vagy nem hagyományos munkaviszonyban dolgozóknak biztosítsanak másokkal azonos jogokat, és vezessenek be a jelenleginél jobb munka-szabadidő arányt. A minimális munkakörülményekre vonatkozó jogszabályokat minden…

Tovább olvasom

Elbocsátják a közmunkások egy részét – megjelent a Nyomtass te is! legújabb száma!

Levelet kaptak a kormánytól az önkormányzatok: el kell bocsátaniuk azokat a közmunkásokat, akik megszakítás nélkül 10 éve ugyanazon a településen közfoglalkoztatottak. A polgármesterek nem értik a döntés okát és a célját sem – ovlasható a Nyomtass Te is! legújabb számában. Csaknem 90 ezer ember él ma közmunkából, sokan már tíz éve dolgoznak ebben a formában az önkormányzatoknak. Ha ezek az emberek elveszítik az egyetlen bevételi forrásukat, marad a 22 800 forintos önkormányzati segély. A jobb érzésű polgármesterek megtalálták a kiskaput: átveszik egymás közmunkásait. Így lesznek, akik bent maradhatnak a programban,…

Tovább olvasom