Amint félrelibbent a függöny, a rendőrök egyből beazonosították a keresett személyt. Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai a beszerzett információk alapján 2022. november 17-én 3 órakor megjelentek annál az ózdi háznál, ahol feltételezhetően egy körözött férfi tartózkodik. A házból kiszűrődő fény azt sejtette, hogy a szobában működik a tévé. Ekkor egy házi cica felugrott az ablakba, és a függöny félrelebbent. A rendőröknek ez a rövid pillanat is elég volt ahhoz, hogy egyértelműen beazonosítsák a keresett férfit. A Közrendvédelmi Alosztály munkatársai felszólították őt, hogy jöjjön ki, de ezt nem tette meg, ezért a…
Tovább olvasomCímke: körözött személy
Keresik a képen látható miskolci tolvajt
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben. A gyanú szerint egy férfi 2022. július 29-én egy miskolci boltban eltulajdonította az egyik vásárló pultra helyezett és őrizetlenül hagyott pénztárcáját a benne lévő irataival és pénzével együtt. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a felvételeken látható férfi személyazonosságának megállapítása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es –…
Tovább olvasomKeresik a képen látható miskolci táskatolvajt
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben. A gyanú szerint egy férfi 2022. augusztus 13-án az esti órákban egy miskolci sörözőből eltulajdonította egy vendég táskáját, benne készpénzzel, mobiltelefonnal és személyes iratokkal. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a felvételen látható férfi személyazonosságának megállapítása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó…
Tovább olvasomBesétált egy irodába és mások pénzével távozott – keresi a miskolci rendőrség
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben. A gyanú szerint egy nő 2022. július 7-én egy miskolci iroda két helyiségéből egy bankkártyát és készpénzt tulajdonított el. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a felvételeken látható nő személyazonosságának megállapítása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó szám.
Tovább olvasomSzökött foglyot keres a rendőrség
Egy 28 éves férfi engedély nélkül távozott a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet hangosi szarvasmarhatelepéről, ahol munkavégzést folytatott – írja a police.hu. A fogvatartott jogerős ítélet alapján töltötte szabadságvesztését a büntetés-végrehajtási intézetben. A rendőrség nagy erőkkel keresi a férfit. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Kovács Rajmund tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-25/510-510 telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
Tovább olvasomFelismeri a kameraképen látható ózdi pénztárcatolvajt?
Az Ózdi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben. A gyanú szerint a képen látható nő 2021. november 15-én a reggeli órákban, egy ózdi ruházati boltban eltulajdonított egy földön talált pénztárcát. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a felvételeken látható nő személyazonosságának megállapítása. Az Ózdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képeken látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó szám.
Tovább olvasomEzt a két tolvajt keresi a Miskolci Rendőrkapitányság
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a két ismeretlen férfi 2021. december 18-án 12 óra körül egy miskolci üzletből fülhallgatókat, valamint hangszórót lopott el. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a felvételeken látható férfiak személyazonosságának megállapítása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képeken látható személyekkel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó szám.
Tovább olvasomSegítsenek beazonosítani a Villanyrendőr buszmegállójában verekedő férfit
Garázdaság miatt rendelt el nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság ismeretlen személlyel szemben. Miskolcon, 2021. augusztus 28-án 5 óra körül a Villanyrendőr buszmegállójában eddig ismeretlen férfi előzetes szóváltást követően bántalmazott egy személyt. A sértettnek a bántalmazás következtében könnyű sérülései keletkezek. A feltételezett elkövetőről a 35R-es autóbusz kamerája felvételt készített. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a felvételeken látható férfival kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó száma.
Tovább olvasomA miskolci rendőrség keresi a képen látható tolvajt
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. augusztus 19-én 11 óra után egy miskolci áruházban, ez idáig ismeretlen férfi a sértett – figyelmetlenségét kihasználva – táskájából eltulajdonította a pénztárcáját. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képeken látható férfival kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
Tovább olvasomMutatjuk a rendőrség körözési toplistáját – többeknél is kitűztek nyomravezetői díjat
A police.hu-n rendszeresen elérhető a legkörözöttebb bűnözők toplistája. Az ott látható személyeket a Magyar Rendőrség a velük szemben fennálló elfogatóparancs alapján keresi. Azt kérik, hogy amennyiben valamelyiküket felismeri vagy információval rendelkezik hollétéről, tegyen bejelentést a körözött személy adatlapjáról elérhető üzenetküldő alkalmazással. A bejelentés elküldése anonim módon is lehetséges. Mint arra az Index.hu a gyűjtésében rámutatott, többeknél is van nyomravezetői díj. Az említett lap néhány példát is kiragadott a listáról. Yao Gaopeng az emberölés miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését nem kezdte meg. 2017. augusztus óta körözik nemzetközi elfogatóparancs alapján. Ő az,…
Tovább olvasom