Megszűnik a távirat Magyarországon

Megszünteti a Magyar Posta a belföldi távirat és Posta-Világfax szolgáltatásait – közölte a cég. Ha valaki szeretne még egyszer utoljára táviratot küldeni, azt április 30-án teszi meg utoljára a Magyar Posta. Mint írták, harminc éve ilyenkor évente 8 millió táviratot adtak fel, most már évi tízezres nagyságrend a jellemző – azaz még most is feladnak napi átlagban nagyjából két tucat táviratot. Hogy ebből mennyi a dísztávirat, azt nem részletezték a közleményben, csak annyit írtak, hogy népszerű volt ez a forma.

Tovább olvasom

„A NER rendszert mindenképpen le kell bontani, mivel nem szolgálja a magyar emberek érdekeit”

A Reflektor című videósorozat legújabb vendége Kendernay János volt. Mióta nem társelnökként munkálkodik felkarolta az állatvédelem ügyét és az ezzel kapcsolatos kérdések megoldását mindenképpen előtérbe szeretné helyezni. Az állatvédelem rettenetesen el van hanyagolva Magyarországon, melyből mindenképpen általános politikai ügyet szeretne csinálni, bármilyen irányba is dőlnek majd el  a választások. Kendernay továbbá beszámolt arról, hogy Pest megye 8. választókörzetében fog majd indulni az előválasztásokon. Kendernay János szerint A NER rendszert mindenképpen le kell bontani, mivel nem szolgálja a magyar emberek érdekeit. A Fidesz kifutotta magát, nem képes azoknak sem többet hozni,…

Tovább olvasom

Orbán: Elértük a 2,5 milliomodik beoltotthoz, szerdától nyithatnak az üzletek

Orbán Viktor kedd délután a Facebook oldalán jelentette be, hogy megvan a két és fél millió beoltott. Kinyithatnak a boltok és újraindulhatnak a szolgáltatások is. Emellett lesznek járványügyi intézkedések is, ezeknek a betartására kéri az embereket a miniszterelnök a videójában. Az oltások folytatódnak hasonló tempóban, és Orbán arra kéri az embereket, hogy regisztráljanak, és menjenek el oltásra. Ennek előzménye, hogy húsvét hétfőn a kormány honlapján közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK), hogy várhatóan kedd éjfélig, de legkésőbb a szerda délelőtti órákban érjük el ezt. Magyarországon kiemelt jelentősége van ennek a számnak, korábban ugyanis Orbán Viktor és Gulyás…

Tovább olvasom

Itt a miskolci kormánylap legújabb száma, amiben mindenki ellenség, aki nem fideszes

Ahogy arról már korábban tudni lehetett, a héten több nagyvárosban – köztük Miskolcon is – megjelent egy új, ingyenes kormányzati lap, a City7. A Magyar Narancs szerint a City7 nevű lapcsaládot a kormánypárti sajtó egyik legfontosabb kiadóvállalata, a Mediaworks állítja elő és terjeszti, elsősorban azokban a városokban, amelyeknek a vezetését 2019-ben elvesztette a Fidesz. A hetente megjelenő újság tartalmának egyharmadát a helyi ellenzéket vagy nem fideszes városvezetést támadó és Fidesz-barát helyi hírek töltik meg, egyharmadát a Mediaworks budapesti központjában írt bulvárhírekkel, másik egyharmadát pedig reklámmal tömik tele. Ez a miskolci kiadás tegnapi…

Tovább olvasom

Holnapra meglehet a 2,5 milliomodik oltás

Tegnaphoz képest 170-nel nőtt a koronavírus magyarországi áldozatainak száma. Velük együtt már 22 098 ember halt bele a vírus szövődményeibe. Húsvétkor a tesztelés jelentősen visszaesett, mindössze 11 194 új teszt került be a statisztikába. Emiatt csak 1890 új fertőzöttet diagnosztizáltak, ami 16,9 százalékos pozitív tesztarányt jelent. Kórházban 12 007 embert ápolnak, 201-gyel többet, mint egy napja. Közülük 1440-en vannak lélegeztetőgépen, az egy nappal korábbinál 11-gyel kevesebben. Az, hogy húsvétkor lassabb az adminisztráció, a gyógyultak számán is látszik: ezúttal csak 484 embert minősítettek gyógyultnak. Az aktív esetszám 1236 fővel nőtt, jelenleg országosan…

Tovább olvasom

Pénteken jöhet a részleges nyitás?

Az elmúlt 7 nap átlagos oltási sebességével szinte biztos, hogy jövő héten elérhet az ország a 2,5 millióig. Tegnap az eddigi húsvétiaknál kevesebb, 50 338 első adagos oltást adtak be, második dózist 7895-en kaptak – számolta ki a Telex. Orbán Viktor, miután vasárnap hajnalban maga vezette kisbuszát a kőbányai raktárhoz, hogy a dokumentumok ellenőrzését követően személyesen győződjön meg róla, a szállítmányok rendben elindulnak, a húsvét utáni első, második napra tette a rendeletbe foglalt szám elérését. A kórházi oltópontok és a háziorvosi rendelők mellett a szakrendelőket is bevonták az oltási programba, így ha a következő napokban…

Tovább olvasom

A negatív néha pozitív: Számíthat a vércsoportunk a koronavírus terjedésében

A covid-19 vírus 2019 decemberében ütötte fel a fejét Kinában, Wuhan városában és lassan több, mint másfél éve része a világ mindennapjainak. Ilyen idő távlatában, értelemszerűen, egyre több kutatás lát napvilágot, amik eredményével egyre többet tudhatunk meg a vírus működéséről – írja a JövőTV. Az egyik legfrissebb kutatás azt vizsgálta, hogy miképpen terjed és hat különböző módokon, különböző vércsoportú egyénekre a koronavírus. Az amerikai akadémiai folyóirat, az Annals of Internal Medicine azt közölte, hogy az emberi szervezet vércsoporttól függően másképpen reagál a vírusra. A két, talán legismertebb és legfontosabb vércsoportrendszer az AB0…

Tovább olvasom

A közmédián kívül más nem fotózhat vagy forgathat az oltópontokon

Annak érdekében, hogy az oltással kapcsolatos megnövekedett médiaérdeklődés ne akadályozza magát az oltási tevékenységet, az intézményeket arra kérik, ne fogadjanak riport- és interjúkészítés céljából televíziós stábokat vagy újságírókat. A szükséges képi dokumentációt az MTVA elkészíti – írta Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese a szakrendelők vezetőinek, miután a fővárosban a szakrendelőket is bevonták az oltásba. A tájékoztatást Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester osztotta meg a Facebook-oldalán. Azt írta, hogy a világon mindenhol tudósíthat a sajtó a fertőzötteket ápoló kórházakból, csak Magyarországon nem. via hvg.hu

Tovább olvasom

Közösen áll ki az oltás mellett az ellenzéki összefogás – videó

Az összefogott ellenzéki pártok vezetői közös videóban buzdítanak az oltás felvételére, amit a Facebookon osztottak meg a pártok. A videón Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Szabó Tímea, a Párbeszéd, Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, valamint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke mondja el gondolatait. Mindannyian arra kérik a nézőket, hogy oltassák be magukat, mert csak így lehet véget vetni a járványnak. A videóban ugyanakkor felelőssé teszik az Orbán-kormányt a súlyos halálozási adatokért, a védekezés hibáiért, valamint a sportra és vadászkiállításra elherdált tízmilliárdokért.

Tovább olvasom

Átmeneti jellegű lehűlés érkezik a jövő hét első felére

Igazi nyári meleggel indított az április, sok helyen az országban többek között Miskolcon is elérte a hőmérő higanyszála a nyári napnak megfelelő tartományt azaz a 25 fokot, de a legmelegebbet Főnyeden regisztrálták ahol 26.9 fokig melegedett fel a levegő. Ám csütörtökön este máris érkezett egy hidegfront, ami mentén zivatarok pattantak ki az egyik legintenzívebb cella Tokaj térségében alakult ki, ott rövid idő leforgása alatt lokálisan, hirtelen több mint 80 mm csapadék zúdult le, mindezt az Országos Meteorológiai Szolgálat dokumentálta hivatalos adatként. Ami pedig a folytatást illeti, holnap átmenetileg délire fordul…

Tovább olvasom