Magyar Orvosi Kamara: Semmilyen szakmai alapja nincs a nyitásnak

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége korainak tartja a járványügyi korlátozások feloldását, aminek nincs „egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka”. „Változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintjük a nyitás feltételének. A rendelkezésre álló adatok alapján tegnap csúcsot döntött a koronavírusban elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma magas szinten stagnál, és sajnos egyre több a kórházi ellátásra szoruló beteg. Jelen ismereteink szerint a járvány harmadik hullámának – jó esetben is – a platóját értük el” – írják közleményükben. A kormány arra hivatkozva kezdte…

Tovább olvasom

Még soha nem dolgoztak annyian otthonról, mint a tavalyi évben

A koronavírus hatására jelentősen megnőtt a távmunkában és home office-ban dolgozók száma. A 2020 februárjáig 100 ezer körül alakuló létszám márciusban több mint a háromszorosára duzzadt. A csúcsot májusban érte el, ami közel 760 ezer főt, a foglalkoztatottak 17 százalékát jelentette – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből. Az ily módon dolgozók aránya folyamatosan változott az év során, de 2020 egészére nézve is háromszorosa (8,6 százalék) volt a megelőző tíz év átlagának (2,9 százalék). 2021 elején, a második hullám idején még tovább nőtt a munkájukat otthonról végzők száma. Februárban…

Tovább olvasom

Ételfutárnak állt az Apostol együttes 79 éves frontembere

A koronavírus miatt hosszú ideje nincsenek már koncertek, így új munkát vállalt az Apostol együttes tagja, Meződi József – írta az AC News alapján a Blikk. Meződi családi étterme nem fogadhat vendégeket, kiszállítást azonban vállalnak. A frontember azért lett ételfutár, mert úgy érzi, másként belehalna az unalomba. „Minden nap déltől estig viszem házhoz a megrendelt finomságokat. Muszáj valamit csinálnom, hogy ne haljak bele az unalomba, mert én hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy mindig van valami dolgom. Így pedig a rajongókkal is személyesen tudok találkozni. Sokan meg is lepődnek, és először nem értik, mit…

Tovább olvasom

Az SZFE-t kirúgták a színművészeti egyetemek uniójából

Az E:UTSA a 444-hez eljuttatott levelében azt írja, azért szüntetik meg az alapítványi kezelésbe adott SZFE tagságát, mert tavaly szeptember óta jelentős változások álltak be a vezetésében. Szerintük az, amit most SZFE-nek hívnak, nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, mint amelyiknek a tagsági kérelmét annak idején elfogadták. Szintén szerdán derült ki, hogy Szarka Gábor, az SZFE kancellárja levelet írt az öt külföldi egyetem rektorának, amelyek befogadnák a hallgatókat, hogy figyelmeztesse őket: a magyar jogszabályokat mindenkinek be kell tartania.

Tovább olvasom

Egyetlen nap alatt 311 ember hunyt el a vírusban

Szerdára mindössze 1933-mal, ezzel 693 676-ra emelkedett az igazoltan koronavírus-fertőzöttek száma a hivatalos adatok szerint. Ezt mindösszesen 12 201 elvégzett koronavírustesztel értük el, amelyeknek 15,8 százaléka lett pozitív. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 38 618 főre emelkedett a regisztrált fertőzések száma. A koronavirus.gov.hu-n közzétett tájékoztatás szerint az elmúlt napon 311 koronavírusos beteg vesztette életét. A járvány kezdete óta sohasem jelentettek ilyen sok elhunytat egyetlen nap alatt. Velük együtt a Covid-19 halálos áldozatainak száma 22 409-re emelkedett Magyarországon. Gyógyultnak mostanáig 419 152 embert nyilvánítottak, a számuk a kedden közölthöz képest 584-gyel emelkedett.  Ismét megdöntötte az előző napi csúcsot az ismert…

Tovább olvasom

Megjelent a miskolci Z!ENEMi együttes második nagylemeze

A zenekar a lemezt még 2019 végén kezdte el írni és 2020 tavaszára tulajdonképp már össze is állt a 10 dal túlnyomó része. Az első COVID hullám kicsit megkavarta a terveket, de nyáron folytatódhatott a munka, mi több, a vírushullámok közti balatonparti fröccsözés szünetében született az ötlet, hogy legyen a lemez címe A Második eljövetel, ha már második albumról van szó és így már a Húsvétra tett megjelenés is kézenfekvő volt.  Már a hallod?! című első lemez is nagyon jó fogadtatásra talált, több rock-webzine, sőt még a Hammerworld is kiváló beszámolót…

Tovább olvasom

Kávékapszulából csináltak megbízható és fillérekbe kerülő koronavírustesztet

Egyszerű, megbízható, otthon is könnyen használható és rendkívül olcsó koronavírustesztet dolgozott ki egy holland tudós, Vittorio Saggiomo, aki a házi kávégépekből ismerős kapszulákat alakította át, egy teljesen új tesztmódszert létrehozva ezzel – írja a Telex. Saggiomo célja az volt, hogy valahogy helyettesítse a rendkívül megbízható, ugyanakkor költséges, időigényes és laboratóriumi körülményeket igénylő PCR-teszteket, illetve a sokkal könnyebben használható és kiértékelhető, ugyanakkor nem annyira megbízható antigénteszteket. A megoldás az úgynevezett hurokközvetített izotermikus amplifikáció (Lamp) módszere lett, aminél a PCR-től eltérően nem folyamatosan, ciklikusan változó hőmérséklettel növelik meg a teszthez használt genetikai anyagot,…

Tovább olvasom

Egy barcikai férfi „viccből” nőismerőse adataival regisztrált egy erotikus oldalra

Személyes adattal való visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 26 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított viccnek szánta azt, amikor egy hölgy ismerősének az adatait, és egy közösségi oldalon közzétett fotóját felhasználva 2021. január 22-ét megelőzően regisztrálta az egyik erotikus társkereső oldalon. A nyomozás eredményeként az elkövetőt 2021. március 3-án gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, melyek során a férfi részletes beismerő vallomást tett. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Tovább olvasom

Jakab válasza Deutschnak: „Ne provokáljatok, Tamás!”

Kedd reggel egy terjedelmes interjú jelent meg a Telexen Deutsch Tamással, melyben a Fidesz-alapító arról beszélt, hogy szerinte Jakab Péter panelprolinak akar látszani. Jakab ezt nem hagyta annyiban, délutáni Facebook-posztjában reagált Deutsch mondataira: „Kedves Tamás, attól még, hogy frakcióvezető lettem, nem kezdek el urizálni. Ez nem a Fidesz, ahol lassan a WC-re is luxusrepülővel mennek a ficsúrok. Mifelénk nem szokás rázni a rongyot, főleg akkor nem, amikor a nép nyomorog. A nép, amelynek a pénzéből élsz, és akik neked csak »panelprolik«️” – írta Jakab. A Jobbik elnöke több tiszteletet kér, bár tudja, hogy a…

Tovább olvasom