Többtucatnyi rendőr adta be kérelmét az ország keleti részén, hogy párttag legyen, és ezzel leszerelhessen. A Szabad Európa cikke szerint az érintettek a Jobbikba készülnek belépni. Már többtucatnyi rendőr beléptetése folyamatban van hozzánk – mondta a lapnak a párt, ahogy írják, “egyik magas rangú képviselője”. Hozzátette, hogy a megyéjében nagyságrendileg százan érdeklődtek. De állítólag a Jobbik többi megyei szervezetében is kiugróan magas arányú lett hirtelen a rendvédelmi dolgozók párttagságának kérelmezése. A Szabad Európa szerint a jelenség hátterében az áll, hogy több rendőr megelégelte az alacsony fizetést, és azt a feladatot, amit éppen végez. A…
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Republikon Intézet: Gyengült a Fidesz, a Jobbik beérte a DK-t
A DK egy százalékpontot vesztett, a Jobbik egyet nyert, így most fej-fej mellett halad a két párt a Momentummal. Mindhármuknak 9 százalékos a népszerűsége. A Fidesz-KDNP támogatottsága egy százalékponttal csökkent, így a párt 29 százalékon áll a teljes népességben, és 45 százalékon a pártválasztók között, derül ki a Republikon Intézet kutatásából, ami a Telexen jelent meg. A DK egy százalékpontot vesztett, a Jobbik egyet nyert: így most fej fej mellett halad a két párt a Momentummal. Mindhárom alakulatnak 9 százalékos a népszerűsége. Őket az MSZP követi 6 százalékkal. A többi ellenzéki párt…
Tovább olvasom„A magyar zászlót szeretném kifeszíteni a csúcson” – oxigénpalack nélkül indul a Mount Everestre a hegymászó
Varga Csaba a Kalifa Alpin Csapat hegymászójaként 2013 óta vesz részt magashegyi expedíciókon, ez idő alatt a világ 14, nyolcezer méternél magasabb hegye közül négyet mászott meg oxigénpalack nélkül, ennél többet magyar részről többet csak példaképe, Erőss Zsolt tudhatott maga mögött – írja a HVG. Ő lehet az első magyar, akinek sikerül pótlólagos oxigén nélkül megmásznia a világ legmagasabb, 8848 méter magas hegyét a „Tisztán” Magyar Everest Expedícióban. Varga Csaba az MTI-nek elmondta, hogy a nepáli fővárosból, Katmanduból előreláthatólag egy hét alatt éri az Everest alaptáborát. A trekking első napján Luklába…
Tovább olvasomAnnyira nincs idejük a futároknak, hogy palackba kell vizelniük
Az Amazon először megpróbálta letagadni, most viszont elismerte, hogy a futáraiknak sokszor tényleg nincs lehetőségük mosdóba menni. Bocsánatot kért az Amazon vállalat Mark Pocan amerikai kongresszusi képviselőtől, amiért megpróbálták letagadni a csomagküldő szolgálatnál uralkodó mostoha munkakörülményeket – tudósít az ABC News. Az Amazon egyik vezető tisztviselője korábban arról értekezett a Twitteren, hogy milyen progresszív munkahely az Amazon – erre válaszul a wisconsini képviselő közölte, hogy azért a 15 dolláros óradíj nem nevezhető progresszívnek, főleg, ha arra kényszerítik a dolgozókat, hogy ásványvizes palackba vizeljenek. Az Amazon ezt az állítást kezdetben azzal próbálta bagatellizálni, hogyha…
Tovább olvasomHerbálra cserélték a zsákmányt – fiatalkorúak raboltak Miskolc belvárosában
Rablás gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 17 éves fiatalemberrel, és 15 éves társával szemben. A gyanúsítottak 2021. április 3-án 19 óra körül Miskolc belvárosában leszólított három tizenéves fiút, hogy pénzt kérjenek tőlük – számolt be a rendőrség. Az útonállók agresszív fellépése miatt a sértettek közül ketten el tudtak szaladni, míg harmadik társuk a fenyegetés hatására odaadta nekik márkás hangszóróját. A bejelentést követően a rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd pár órán belül a Sajólád és Felsőzsolca közötti útszakaszon elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két fiút. A…
Tovább olvasomHavazott Kékestetőn – fotók
Havazott Kékestetőn, amiről az MTI közölt egy képsorozatot. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint jövő héten éjjelente több helyen fagypont alatt lesz a hőmérséklet, és napközben is hűvösebb lesz. Hétfőn napközben 14-20 fok várható, éjjel viszont -5 és 3 fok között lesz a hőmérséklet. Kedden erősebb lehűlés jön, 3-8 fok közötti napközbeni maximummal. Szerdán és csütörtökön napközben 6-12 fok várható, éjjel viszont több helyen -5, -6 fok is lehet. Pénteken maradnak az éjjeli mínuszok, napközben viszont melegszik a levegő, 12-17 fok is lehet. Jövő szombaton pedig 14-19 fok várható.
Tovább olvasomFélmilliárd Facebook felhasználó privát adata szivárgott ki
Több mint 533 millió Facebook-felhasználó privát adata vált böngészhetővé egy nyilvános hackerfórumon. A kikerült információk közt telefonszámok, teljes nevek, e-mail címek, születési dátumok, illetve a lakóhelyre vonatkozó adatok is böngészhetők – írta a Business Insider. 106 ország felhasználója érintett a szivárgásban. A fórum, ahol az információk elérhetők, szinte bárki által hozzáférhető, így a hackerek is könnyedén böngészhetik. A Business Insider szerint az adatok valódiak, ezt a saját nyomozásuk is igazolta. A portál azt is írja, hogy az eddig beazonosított információk nagyjából 32 millió amerikai, 11 millió brit és 6 millió indiai facebookozóhoz köthetők,…
Tovább olvasomMagyar Orvosi Kamara: Maradjunk otthon húsvétkor
Magyarországon 5 percenként meghal egy ember koronavírusban. Tégy azért, hogy ne te legyél a következő! – többek között ez a szöveg jelenik meg a Magyar Orvosi Kamara által posztolt videóban, amivel azt kérik mindenkitől, hogy húsvétkor maradjon otthon, ne kezdjen családlátogatásba. A járvány továbbra is tombol. Maradjunk otthon idén húsvétkor, ezzel is csökkentve a fertőzés vagy a megfertőződés esélyét – írja az orvosi kamara.
Tovább olvasomA NER-gép dubaji útja kapcsán tett fel kérdést Hadházy Ákos
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő március 17-én a Facebook-oldalán azt írta, hogy Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea az OE-LEM jelzésű repülőgépet igénybe véve utazott el az azt megelőző hétvégén Dubajba. Erre Hadházy Pintér Sándor belügyminiszternek azt a kérdést tette föl, hogy „a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér GAT (General Aviation Terminal) termináljára érkező utasok hol és milyen formában esnek át az útlevél- és vámellenőrzésen?” A független képviselő írásbeli kérdésére Pintér nevében Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára válaszolt: „Az ellenőrzés végrehajtása a vonatkozó jogszabályok betartásával történik.” – közölte. A GAT terminálnál készült felvételeken az látszott, hogy a maszkos…
Tovább olvasomMiskolc alpolgármestere soron kívüli oltást kért a szociális dolgozóknak
Levélben kérte Varga Andrea Klára, Miskolc alpolgármestere Dr. Kásler Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjét, hogy az egészségügyben és a bentlakásos szociális intézményekben dolgozó, valamint az oktatási-nevelési Intézmények munkatársai után kampányszerűen, soron kívül oltsák be a szociális alapellátásban dolgozókat is, mivel ők is a koronavírus elleni védekezés frontvonalában dolgoznak nap mint nap, kockáztatva saját és gondozottjaik életét egyaránt. Az alpolgármester úgy fogalmazott, sajnálatosnak érzi, hogy a szociális és gyermekjóléti alapellátás területén dolgozó szakembereknek eddig csupán egy kisebb csoportja, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményt tekintve például kizárólag az…
Tovább olvasom