Szeptember elején a Hell Energy Magyarország Kft. tulajdonosai jogi eljárást indítottak a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ellen, azzal az indokkal, hogy a szervezet megsértette jó hírnevüket. A Hell vezetősége ugyanis sérelmezte, hogy a TASZ beszámolt róla, az energiaitalokat gyártó cég tulajdonosai jogi eszközökkel próbálták megakadályozni, hogy a (TASZ által képviselt) Forbes magazin nyilvánosságra hozza a becsült vagyoni helyzetüket. Az elsőfokú bírósági döntés szerint azonban a TASZ közlései nem voltak hamisak, megalázóak vagy sértőek, a Hell tulajdonosai pedig közszereplőként, jelentős gazdasági és társadalmi befolyással bíró személyekként jelennek meg a nyilvánosság előtt.
Tovább olvasomSzerző: Vásárhelyi Gabriella
Újabb többmilliárdos hitel szakadhat Miskolc nyakába – zárt ülésen dönt a közgyűlés
Információink szerint az október 16-i közgyűlés során zárt ülésen dönt a testület egy újabb, milliárdos horderejű hitel felvételéről. Az, hogy pontosan miért szükséges további adósságokkal terhelni a már alapból bizonytalan gazdasági helyzetben küszködő várost, egyelőre nem tisztázott. A homályosan megfogalmazott tervek és célok kilátásba helyezése mellett semmi sem garantálja, hogy Miskolc nem a vesztébe rohan.
Tovább olvasomSérült és autizmussal élő gyermekek jövőjét segíthetnek megalapozni a jóérzésű borsodiak
Tiszaújváros és a környező települések lakói számára fontos kezdeményezést indított a Pajkos Fénysugár Alapítványi Óvoda. Az intézmény vezetője, Nagyháziné Duttkay Viktória felhívást tett közzé, amelyben a helyi közösség segítségét kéri az óvoda bővítéséhez.
Tovább olvasomÚjabb fekete nap Borsod naptárában – Olaszliszka borzalma 19 éves
Tizenkilenc éve, 2006. október 15-én vesztette életét Szögi Lajos, tiszavasvári földrajz–biológia szakos tanár, akit egy félreértés nyomán ért végzetes támadás Olaszliszkán. Halála nemcsak családját, de az egész országot megrázta. Tanítványai, kollégái és ismerősei mind úgy emlékeznek rá mint szerethető, elhivatott pedagógusra és példamutató családapára, akinek élete a hivatása iránti felelősségteljes kiállás szimbólumává vált.
Tovább olvasomVégül a Tokaji borvidéken is felbukkant a szőlőkben terjedő betegség
Idén első körben Békés megyében Újkígyóson és Mezőberényben, a Villányi borvidéken Harkány településen és a közelben Gyód községben, a Soproni borvidék belső területein, valamint a Somlói szőlőgazdálkodások egész területén igazolta a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegségét. Akkor még úgy tűnt, a Tokaji borvidék szerencsésen elkerülheti a bajt, mostanra azonban ott is felütötte fejét a gyorsan terjedő szőlővész.
Tovább olvasomSaját, közös szervezet is segíti a jövőben a független helyi lapok munkáját és képviseletét
Fővároson túli autonóm szerkesztőségek határoztak arról nemrég egy debreceni találkozójukon, hogy közös civil szervezetet alapítanak. A jövőben új tagok csatlakozását is várják, méghozzá olyan független helyi lapokét, melyek munkatársai elfogadják a Független Helyi Lapok Közössége által vállalt, szakmai szabályokra alapuló működést.
Tovább olvasomMiskolcon a közrend nem alku tárgya – a városvezetők reakciója a türelmi zónával kapcsolatos aggályokra
Azt már szinte minden miskolci tudja, hogy nemrég hivatalosan is áthelyezték a városban kijelölt türelmi zónát az illetékesek. A döntést a megfelelő közvilágítással, könnyebb ellenőrizhetőséggel, valamint a Selyemrét közelében élő lakosság biztonságérzetének erősítésével indokolták, és sikerként könyvelték el. Sokan azonban nem értettek egyet, legfőképp azért, mert az újonnan kijelölt terület közelében egy speciális gyermekotthon, sőt egy idősek támogatását célzó intézmény is található. A városvezetés sajtóközleményben reagált a felmerülő aggályokra.
Tovább olvasomVasúti baleset Szlovákiában – két gyorsvonat ütközött nem messze a magyar határtól
Október 13-án, hétfő reggel súlyos vasúti baleset történt Szlovákiában, Rozsnyó közelében, Szádalmás (Jablonov nad Turnou) község határában. Két gyorsvonat ütközött össze az alagút előtt, a Zólyom–Kassa vonalon közlekedő R 913 és R 914 GEMERAN járatok. A baleset pontos oka egyelőre nem ismert, a szlovák rendőrség nyomozást indított az eset körülményeinek tisztázására.
Tovább olvasomKiderült, Borsod megye Közép-Európa legtűzveszélyesebb térségei közé tartozik
Egyre nagyobb veszélyt jelentenek a vegetációs (növényzetben keletkező) tüzek Közép-Európában, és a legfrissebb kutatások szerint Magyarország északi régiói, köztük Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye, a leginkább érintettek közé tartoznak. A Budapesti Corvinus Egyetem kutatói egy új, átfogó tűzelőrejelző módszert dolgoztak ki, amely a Kárpátok teljes térségében azonosítja a tűzveszélyes területeket.
Tovább olvasomEgy éve történt a tragédia a Kisavason
A megyeszékhelyen élők talán észre sem vették, hogy elszaladt egy év. De mit jelenthet ez a 12 hónap a szülőknek, akik tavaly ilyenkor vesztették el gyermeküket? Csanád csupán 16 éves volt, amikor egy ártatlannak tűnő buli során halálos sérülés érte a miskolci éjszakában.
Tovább olvasom