Halálos baleset az M3-as autópályán

Egy tehergépkocsi borult fel Hejőkürt közelében, a sofőr a helyszínen elhunyt. A rendelkezésre álló adatok szerint tegnap 22 óra 45 perc körül egy teherautó haladt az M3-as autópályán Nyíregyháza irányába, amikor – Hejőkürt közelében – a sofőr elvesztette uralmát a járműve felett és a pályatesteket elválasztó korlátot átszakítva az oldalára borulva állt meg. Az ütközés következtében a gépjárművet vezető férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A rendőrök a helyszínelés és műszaki mentés idejére az autópályát mindkét irányban, teljes szélességében lezárták, a forgalmat Hejőkürtnél, illetve Polgárnál a 35-ös…

Tovább olvasom

Varsával akart halászni a Tiszán a miskolci és az alsózsolcai férfi

A vízirendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a Hejőkürt külterületén, jogosulatlanul halászó jogsértőket. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság szabadnapos körzeti megbízottja, Ruzsvánszky Zoltán rendőr főtörzsőrmester, valamint a MOHOSZ Borsod megyei szervezetének halászati őre 2022. június 27-én éjszaka tetten értek egy miskolci és egy alsózsolcai férfit a Tisza folyón, amint fenékvarsával akartak halat fogni – írja a police.hu. Azonnal bejelentést tettek a rendőrségre, és a két férfit a kiérkező rendőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra. A megalapozott gyanú szerint a két férfi Hejőkürt külterületén, a Tisza folyónál a tilalom ellenére 5 db fenékvarsát helyezett el a…

Tovább olvasom

Ellopott egy raklapnyi televíziót a borsodi férfi, de lebukott

Néhányat megtartott, a többit elkezdte kedvezményesen értékesíteni, de végül a rendőrök elfogták. Egy hejőkürti telephelyről emelte el a raklapnyi tévét. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy 31 éves sajószentpéteri férfivel szemben. A gyanúsított 2021. június 11-én 22 óra körül egy hejőkürti telepről elvitt egy raklap televíziót, ezzel a tolvaj közel másfél millió forint kárt okozott a sértettnek. Az összesen 18 készülékből a férfi hármat megtartott magának, míg a többit darabonként 30 000 forintért eladta. Az eljárás eredményeként a nyomozók azonosították, majd elfogták a bűncselekmény…

Tovább olvasom