Idén eddig 115 garázdaság – megérkezett a válasz a rendőrségtől a tömegverekedéssel kapcsolatban

A vasárnap hajnalban, Miskolcon történt belvárosi incidens kapcsán írásban megfogalmazott kérdésekkel fordultunk a rendőrséghez. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen erőkkel és hány órakor érkeztek a helyszínre a rendőrök, milyen intézkedésekre került sor, illetve hogy az elmúlt egy évben hányszor kellett ugyanilyen garázdaság ügyében eljárnia a rendőrségnek.

Tovább olvasom

Miskolc lakossága végigkísérte Zeusz történetét

Többségében a Vologda városrész környékén látták kóborolni a négylábút, de Miskolc más pontjain is felbukkant. A közösségi médiában gyakran szereplő Zeuszt a MÁSA (Miskolci Állatsegítő Alapítvány), valamint az állategészségügyi telep dolgozói is befogták, azonban mindig visszakerült gazdájához. Egészen péntekig.

Tovább olvasom

Kéz a kézben Miskolc belvárosáért – Aggódik? Csatlakozzon!

A boltok és üzletek egymást követő bezárása, a turizmus visszaesése, az utcakép napról napra történő romlása, valamint a megyeszékhelyet tömegesen elhagyó fiatalok sikertelen hazacsábítása sötét jövőt fest Miskolc belvárosáról. A probléma valós, a helyi vállalkozók ezt pontosan tudják, éppen ezért alapították meg néhányan közülük a Miskolci Belvárosi Kör egyesületét. A csapat generációkon átívelő összefogással igyekszik fordítani a helyzet jelenlegi állásán, és bár kezdeményezéseik elsőre talán nem tűnnek világmegváltó erejű lépéseknek, bíznak ez egységben és szem előtt tartják, hogy minden változás kicsiben kezdődik. A tagok a miskolciakat is arra biztatják, hogy…

Tovább olvasom

Miskolci „vicc-szavazás”, egri csőd, veszprémi kibervédelem és forgandó szolnoki szerencse – vidéki lapszemle

Kecskeméten nem létező egyesületet támogatnak a képviselők, míg Hajdúböszörmény szegregátumában se közvilágítás, se vezetékes víz nem áll a helyiek rendelkezésére. Szolnokot elkerülte a szerencse, Eger pedig a csőd szélén áll. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a vidéki független sajtó heti médiaajánlója.

Tovább olvasom

Most már biztos, nem lesz kész az M30-as a beígért határidőre

A miskolci és borsodi ingázók életét már lassan két éve megnehezítő lezárt útszakasz átadását október végére ígérték az illetékesek, azonban mára egyértelművé vált, hogy a munkálatok befejezése több időt fog igénybe venni a tervezettnél. A felelősök egymásra mutogatnak, Csöbör Katalin Lázár Jánoshoz intézte kérdéseit, míg a miniszter által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium a kivitelező céget (Strabag) okolja a csúszásért.

Tovább olvasom

Podcast keretében beszélgettünk a népszerű humoristával

A Borsod24 legújabb podcast-adásában Tóth Imre, ismertebb nevén Bruti mesél karrierjéről, politikai aktivitásáról és humoráról. A műsorban a humorista október 20-i miskolci önálló estjéről, a Hülyék ellen nincs orvosság című előadásról is beszél, amelyben a helyi történéseket is feldolgozza, és bemutatja, hogyan kapcsolódik a stand-up a politikai közélethez.

Tovább olvasom

Hivatali kommunikáció kontra valóság – ez történt valójában vasárnap, és itt tart a miskolci közbiztonság

A miskolciak, sőt már a borsodiak többsége is értesült arról a napokban, hogy október 12-én, vasárnap hajnalban tömegverekedés tört ki a Villanyrendőrnél a megyeszékhely belvárosában. Az eset még az országos sajtó érdeklődését is magára vonzotta, így a kelleténél talán nagyobb figyelmet kapott. Az esemény nem csak azért bizonyult elkeserítőnek, mert komoly sérülések kockázatát hordozta magában, hanem legfőképpen azért, mert ürügyet szolgáltatott arra, hogy megtévesztő állítások megjelenítésével a reálisnál előnyösebb megvilágításba helyezze a városvezetést. A valóság azonban ellentmondásban áll a hivatali kommunikációval, amely meglehetősen félrevezető. Tudom, ugyanis történetesen én magam is…

Tovább olvasom