Miskolc valóban jól járt Trianonnal?

1920. június 4-én hozták meg az igazságtalan és minden magyar ember számára fájdalmas trianoni diktátumot, amely szétszabdalta hazánkat, és ami fizikailag még mindig elválasztja egymástól a nemzetrészeket, de lélekben soha nem tudta.  1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.A trianoni békeszerződés (vagy trianoni békediktátum) az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként, a háborúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák-Magyar Monarchia egyik utódállama) és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai között létrejött békeszerződés volt, amely többek között…

Tovább olvasom

Nincs tanár, nincs jövő! – Gellérfy László írása

Pedagógusnapi emlékfoszlányok Amikor az első virágcsokrot kaptam pedagógusnapon, alig múltam 20 éves. Egy falusi iskola ötödik osztályosai hozták, valószínű valamelyik ház előtt szedték az iskola utcájában azt a néhány szál rózsát, amit izzadt kis tenyerükben szorongatva nyújtottak át, s valami olyasmit mondtak, hogy köszönjük az egész éves munkát! A virág is, a köszönet is jólesett, de mégis talán Apám volt a legbüszkébb. Tanár lett a fiam! – mondogatta. Tanár, aki szeretetből, az egymás iránti megbecsülésből, a világ dolgainak józan fürkészéséből többet adott ezeknek a lurkóknak, mint a biológia rejtelmeiből. Ma…

Tovább olvasom

Larryék és a píszí – Józsa Márta írása

Semmiképpen nem mondanám a cigánypecsenyét vagy a cigányfúrót romapecsenyének, fúrónak és így tovább. És nem csak azért, mert igén hülyén hangzik és értelme sincs, hanem amiatt sem, mert ez is bántó lenne, bizony. Gondoljunk csak arra, hogy milyen megsemmisítő hangsúllyal tudják sokan kimondani azt az egyszerű szót, hogy kisebbség.

Tovább olvasom

Az egy is túl sok lenne – Gellérfy László írása

Ritkán látott arroganciával szállt bele az ATV szerkesztősége Szabó Tímeába, a Párbeszéd-Zöldek parlamenti frakcióvezetőjébe. A szokatlan szóváltás előzménye, hogy csütörtökön este, az ATV Egyenes beszéd című műsorának egyik témája a Böjte-házakban megerőszakolt tucatnyi kisfiú esete. Szabó Tímea FB-posztjában reagált a beszélgetésben elhangzottakra: „Csütörtökön döbbenten ültem az ATV esti műsorában. Az általam tisztelt Szöllősi Györgyi – túl az ilyenkor szokásos „nincs itt velünk, ezért kötelességünk ismertetni az álláspontját” alapálláson – azzal védte Böjte Csabát, hogy az esetek 10 évre vetítve CSAK évi egy szexuális erőszakot jelentenek, ami a nagy számokat tekintve…

Tovább olvasom

Jövő héten akár 30 fokos hőség is lehet

A jövő héten is kora nyárias idő várható sok napsütéssel, gomolyfelhőkkel és 25 Celsius-fok körüli maximumokkal. Kedden többfelé, a hét többi napján elszórtan lehet zápor, zivatar az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.  Egész héten napos időre lehet számítani helyenként záporokkal, csütörtökre pedig a délutáni órákban már akár 30 fok is lehet.Pünkösdhétfőn sok napsütésre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel. Elszórtan lehet zápor, zivatar, a legkevésbé az Északi-középhegységben várható csapadék. Csak záporok, zivatarok környezetében erősödhet meg a szél. A csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakul. Kedden erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett…

Tovább olvasom

Hatalmas veszteséggel zárta a tavalyi évet a Borsodi

Veszített piaci részesedéséből és tetemes veszteséget halmozott fel tavaly a bőcsi sörgyártó.  A 2021-ben elért 44,26 milliárd forintos nettó árbevételét 48,39 milliárd forintra növelte tavaly a 2009-ben a holland Starbev Netherlands B.V. által alapított, majd az anyacég felvásárlása után a Molson Coors Netherlands B.V. tulajdonába került Borsodi Sörgyár Kft., de ezzel is csak tovább növelte veszteségét, mégpedig nem is kis mértékben: a 2021-es, 2,31 milliárd forintról 5,39 milliárdra. A társaság számaiból kiderül, hogy az anyagjellegű költségei 28,03 milliárdról 33,85 milliárd forintra emelkedtek, de egyéb kiadásai is gyarapodtak, csakúgy, mint a…

Tovább olvasom

Gyereknapi kormányinfó: Varga Judit DVTK szurkoló, Nagy Márton bevezeti az árstoppos játékokat

Vasárnap Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő töltött fel egy videót az oldalára, amelyben a kiskorúak nem mindennapi kérdéseire válaszoltak a kormánypárti politikusok. A humorosnak szánt felvételen az a felvetés is elhangzott, hogy vezessenek be árstopot a játékokra. Szentkirályi Alexandra szerint rengeteg kérdést kaptak a gyerekektől, és néhányra válaszoltak a miniszterek. Lázár János építési és közlekedési miniszter például az egyik kérdésre válaszolva azt mondta: miniszternek lenni nemcsak egy gyerek számára nem izgalmas, hanem egy felnőttnek is néha unalmas, ezért azt tanácsolta, hogy: „a kérdező kerülje el, hogy miniszter legyen az életében.„ Varga Judit igazságügyi…

Tovább olvasom

Fiatal művészek munkáit állították ki a szerencsi Rákóczi várban

A B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szerencsi Tagintézménye szombaton, a szerencsi Rákóczi-várban rendezte meg azt a „Farsangi maskarádé” című kiállítását, amely egyben a „Példaképeink, akikre büszkék lehetünk” elnevezésű, harmadik művészeti tárlat ünnepélyes megnyitója is volt. A vár árkádjában tartott bemutatón Majorszki Ilona tagintézmény-igazgatóhelyettes jegyezte meg köszöntőjében, hogy hagyománnyá vált az esemény megrendezése, hiszen 2019-től biztosítanak lehetőséget bemutatkozásra a különleges képességekkel rendelkező fiatalok számára. Mi ezeket a fiatalokat kutatjuk fel, legyen szó képzelőerőről, tervezésről, ötlet kivitelezésről. A „művészt” nem lehet sürgetni ha alkotásról van szó, különösen nem a gyermekeket, hiszen nincs még…

Tovább olvasom