Semmiképpen nem mondanám a cigánypecsenyét vagy a cigányfúrót romapecsenyének, fúrónak és így tovább. És nem csak azért, mert igén hülyén hangzik és értelme sincs, hanem amiatt sem, mert ez is bántó lenne, bizony. Gondoljunk csak arra, hogy milyen megsemmisítő hangsúllyal tudják sokan kimondani azt az egyszerű szót, hogy kisebbség.
A minap együtt néztem a Filmklubrádió közönségével a Larryt, Bernáth Szilárd filmjét. Gyakran fordulok meg magam is roma közösségekben, és sokat is beszélek számos ügyről: oktatásról, roma női mozgalmakról, tehetséges vagy éppen átlagos fiatalokról, ünnepnapokról és hétköznapokról, no de persze diszkriminációról és mélyszegénységről is mindennek kapcsán.
Sokat tornáztatom az agytekervényeimet a beszédmódon. Ugyanis mint oly sok máshoz, a romákról való beszédhez – hasonlóan persze mondjuk a magyarságról valóhoz – oly sok sztereotípia járul, hogy bizony nyelvileg is munkát jelent elvonatkoztatni tőlük. Se szeri se száma például azoknak a vitáknak, hogy most akkor cigány vagy roma. Sokan gondolják bele a píszí-nem píszí, azaz politikailag korrekt vagy nem korrekt vitát, és látjuk-halljuk, hogy ennek a valóban korrektségre törekvő mozgalomnak? irányzatnak? – inkább gondolkodásnak ma már annyi ironikusan is értelmezhető vadhajtása van, hogy sokszor nehéz megtalálni az eredeti szándékot.
Ami nem más, mint hogy igyekezzünk minimalizálni az egyes vallási, etnikai, kulturális vagy egyéb közösségek megsértését. Amivel így, remélem, legtöbbünknek nem olyan nehéz egyetérteni. Erre persze rátelepedett a politikai kommunikáció is, és főként azokon a terepeken – mondjuk eszmei árkoktól szabdalt, és a vallásokat a közpolitikával totálisan összekeverő társadalmakban, mint teszem azt a magyar, hogy ne menjek messzire – szóval ezeken a kevéssé boldog helyszíneken sikerült is szitokszóvá tenni.
Mit is? Hát az eredeti szót, a méltányos, korrekt kifejezést. Úgy járt szegény, mint például a liberalizmus, amelynek a szótári jelentése, most szólok, nem a patás ördög maga. Hanem valami, ami igenis a szabadsággal kapcsolatos, bár lassan elhiszem, hogy tömegek vannak, amelyek magasról tesznek még a saját szabadságukra is, nemhogy a másokéra.
Visszatérve a roma vagy cigány kérdésre: sokan, a romák között is mesterkéltnek tartják ezt a népnevet, hallani arról, hogy legyünk büszke cigányok, és így tovább. Mások pedig azt mondják, hogy ha már egyszer az 1971-es londoni roma világkongresszuson kimondatott, hogy egy nép vagyunk, és nevünk roma, azaz ember, akkor az emancipáció és a jogegyenlőség szellemében miért kellene lemondani egy olyan elnevezésről, amelyhez nem kapcsolódik annyi pejoratív, vagy legalábbis bántó szándékú vonzat. Mindkét álláspont érthető, de saját döntés, ebbe nem szabad, nem lehet felelősen belekiabálni Végképp nem kívülről.
Ugyanakkor persze különbözik egymástól a nyelvi regiszter és az öndefiníció.
Például semmiképpen nem mondanám a cigánypecsenyét vagy a cigányfúrót romapecsenyének, fúrónak és így tovább. És nem csak azért, mert igén hülyén hangzik és értelme sincs, hanem amiatt sem, mert ez is bántó lenne, bizony.
Gondoljunk csak arra, hogy milyen megsemmisítő hangsúllyal tudják sokan kimondani azt az egyszerű szót, hogy kisebbség. Miközben a romákra gondolnak és arra, amit e mögé képzelnek. Persze úgy, hogy látszólag semmi rosszat nem mondtak.
És hogy jön ide a Larry című film? Úgy, hogy nem beszél az se romákról, se cigányokról. Se magyarokról, se parasztokról. Egy olyan borsodi közegben játszódik, amelyet nehéz volna európai szemmel nem peremvidéknek nevezni, szociokulturális, egzisztenciális, meg egy csomó szempontból. A családilag bántalmazott, dadogó főszereplő egy roma társaságban talál partnereket arra, hogy megpróbálja teljesebbé tenni az életét.
Ezek a romák a filmben nem valami más minőséget, kultúrát, vagy mit tudom én mit képviselnek. Hanem ugyanott laknak, és ugyanazok az elképesztő nyomorszintek között keresik a boldogulást, mint mindenki más. Nem véletlen, hogy a közfelfogás sokszor mélyszegénységben élőket egyformán cigánynak tartja. Ezer más mellett a Larry az én olvasatomban azt is jelenti: próbálunk már meg egy problémát nem etnikai, vallási, politikai alapon, hanem önmagában, saját értelmezésben látni. Nagyon kevés példát látok arra, hogy valaki úgy ábrázol romákat, hogy nem is ábrázol. Vannak, természetesen, részeként annak a szívásnak, amelyben mindannyian élünk. És nem bicsaklik meg ebben a filmnyelv egyszer sem. Vékony jég pedig. Szeretnék így beszélni, igyekszem.
Józsa Márta jegyzete a Klubrádió Útszélen című műsorának 2023. április 13-i adásában hangzott el.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
