Rendőri intézkedés közben életét vesztette egy harminchét éves férfi szombaton délben, Zuglóban, írja a Police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a XIV. kerületi járőrök azt követően mentek a Fráter György térre, hogy hívás érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, mely szerint a helybéliek betörőt tartanak vissza. A Police.hu szerint a rendőrök érkezésekor a 37 éves férfi a földön fekve őrjöngött, nem lehetett vele kommunikálni. A rendőrök nem tudták megnyugtatni, a zavart férfi aktívan ellenállt a rendőri intézkedésnek, a testi kényszer pedig nem volt elégséges, ezért sokkolót alkalmaztak és meg is bilincselték. A férfi rövidesen elvesztette…
Tovább olvasomSzerző: borsod24.hu
Csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma Tiszaújvárosban
A rendőrség 2022-ben is magas színvonalon végezte tevékenységét, látta el feladatát – állapította meg Tiszaújváros képviselő-testülete legutóbbi ülésén. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság beszámolója szerint a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma a városban 2022-ben az előző évi 230-ról 243-ra változott. A közterületen elkövetett bűncselekmények száma 86 volt a 2021. évi 107 esethez képest. A koronavírus miatt kialakult járványhelyzet miatt bevezetett korlátozó intézkedések már nem jellemezték a tavalyi évet, ezért a közterületi bűncselekmények csökkenő tendenciájának megőrzése jelentős eredménynek számít – áll a beszámolóban. A kiemelten kezelt bűncselekmények száma 128-ról 123-ra csökkent. Ezek közül a terjesztői…
Tovább olvasomÍgy zajlott a Rock 50 Fesztivál Miskolcon
Fél évszázada, 1973. június 10-én tartották azt a miskolci popfesztivált, mely meghatározó eseményként írta be magát a hazai könnyűzenei életbe. Az ötvenedik évforduló tiszteletére szombaton ismét felelevenítették a rocktörténetírók által csak „kis magyar Woodstock”-ként emlegetett fesztivált. A legendás fesztivál résztvevői közül többen is itt voltak a rendezvényen. Tunyogi Bernadett és Tolcsvay Béla megtámogatásával érkezett a P-Mobil. LGT dalokat játszott a Zenevonat formáció, így vendégeskedett Karácsony János és Solti János is Miskolcon, valamint Godfather elnevezésű alakulatával Tátrai Tibor. A régi nagyok mellett ugyancsak a Lovagi Tornák Terén felállított nagyszínpadon játszottak a „mai fiatalok” kedvencei is: négy órától az Ivan and…
Tovább olvasomA debreceni akkugyárak támogatásából az összes debreceni lakóépület leszigetelhető lenne – ismét tiltakozott az LMP
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja aktivistái egy táblát állítottak fel a debreceni CATL gyár építkezésének bekötő útjához, melyen az szerepel, hogy a kormány a debreceni akkumulátorgyárak támogatásához eddig 320 milliárd forintot biztosított az adófizetők pénzéből és ebből az összes debreceni lakását fel lehetett volna újítani. Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője a sajtótájékoztató elején elmondta, hogy a kormány indokolatlanul biztosít támogatásokat az ilyen beruházásokhoz, mert ebből a magyar állampolgároknak semmilyen hasznuk nem lesz. Ismertette, hogy nem kérdezték meg az adófizetőket arról, hogy odaadják-e ezt a pénzt a beruházóknak, ahogy…
Tovább olvasomTörvénysértően indulhatott a Mol hulladékkoncessziója
A kormány egy utolsó pillanatos törvénymódosítással elismerte, hogy a nagy állami hulladékkoncessziót elnyerő Mol nem teljesítette a szerződésben vállalt feltételeket – állítja a Transparency International (TI) az RTL Híradó beszámolója szerint. Vagyis a TI a friss fejlemények alapján úgy véli, semmis Mollal kötött szerződés. A Mol hulladékkoncessziója – amelynek értelmében az egész országban az olajvállalat szervezheti meg a hulladékgazdálkodást a következő 35 évben – július 1-jével lép életbe. A Mol MOHU nevű leányvállaltának tavaly év végéig kellett minden szükséges engedélyt beszereznie és a szállításhoz szükséges kapacitásról szóló szerződéseket megkötnie. A Trancparency ki akarta…
Tovább olvasomMa már a nap is süthet, de a hét elején lehűlés várható
A köpönyeg.hu tájékoztatása szerint vasárnap az ország délnyugati, déli felén még gomolyfelhős lesz az ég, és zápor, zivatar is előfordul. Hazánk északi felén fokozatosan csökken a felhőzet, többórás napsütés valószínű. Az északkeleti szél megerősödik. 20-25 fok várható. Hétfőn még több napsütésre számíthatunk, azonban egy hidegfrontnak köszönhetően a hőmérséklet 20 fok alá esik. A napos idő kedden is megmarad, ekkor már magasabb, 22 fok körüli csúcsértékekre számíthatunk. Szerdától folytatódik a felmelegedés, de ismét nagyobb esély lesz esőre. Gyenge hidegfronti hatás terheli szervezetünket. A megfigyelések szerint ilyenkor a szív-és érrendszeri betegeknél mellkasi fájdalom, vérnyomás-ingadozás…
Tovább olvasomMár ősszel átadhatják a megújuló avasi kilátót
Nagy felújításon esik át Miskolc ikonikus épülete, a közel 60 éves vasi kilátó. A hírek szerint akár már ősszel újra birtokba vehetik a miskolciak a közkedvelt épületet. Miskolc jelképértékű épülete, az Avas hegy tetején magasodó avasi kilátó és az azt körülvevő terület évtizedeken át magára hagyottan, leromlott állapotban fogadta a miskolciakat, a turistákat. Az avasi kilátó története 60 évre nyúlik vissza, és most minden esély megvan arra, hogy jubiláló tévétornyot méltóképpen ünnepelheti meg Miskolc közössége, hiszen elindult az úgynevezett Kilátó ReStart program, azaz az avasi kilátó megújítása. A tévétorony Miskolc egyik legismertebb és legkedveltebb…
Tovább olvasomKeresztek állításával teremtene békét a KDNP államtitkára
A KDNP ügyvezető főtitkára, Latorcai Csaba arról beszélt, hogy a béke érdekében keresztállításokra van szükség az ország falvaiban és városaiban egyaránt. Hozzátette, a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás, amelyet szerinte most az Európai Uniótól kell megvédeni. „Biztatok arra mindenkit, hogy követve őseink évszázados hagyományát, állítsunk új, modern kereszteket az utak mentén, a falvakban, a városokban, állítsunk minél több keresztet a békéért” – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, területfejlesztési miniszterhelyettes Máriabesnyőn szombaton. Latorcai Csaba a felújított máriabesnyői trianoni kereszt ünnepélyes megáldásán arról beszélt, hogy az Európai Unió bürokratái olyan gazdasági…
Tovább olvasomTúléli-e a demokrácia a háborút, a klímaválságot és a mesterséges intelligenciát? – Soros György írása
Az emberek manapság azzal az érzéssel élnek, hogy túl sok minden történik körülöttük, ráadásul túl gyorsan. Ennek a növekvő szorongásnak a forrásai közé tartozik a mesterséges intelligencia térnyerése, az éghajlatváltozás és Oroszország ukrajnai háborúja. Mindezek a problémák sürgős figyelmet követelnek a politikai döntéshozóktól és a vezetőktől. A Columbia Egyetem gazdaságtörténésze, Adam Tooze egyre gyakrabban használ egy saját szót, amikor manapság a világról beszél. „Polikrízist” emleget. A problémáknak szerinte számos forrása lehet, de 2023-ban a világot ma sújtó polikrízis fő forrása mégis három dologra eredeztethető: a mesterséges intelligencia, a klímaváltozás és…
Tovább olvasomJön a Csokifagyi napja: ismét féláron fagyizhatunk Miskolcon is
Idén második alkalommal 2023. június 7-én kerül megrendezésre a Csokifagyi Napja, igazodva a nemzetközi naphoz, hiszen évek óta ezen a napon ünneplik a csokoládé ízű fagylaltot a világ más helyein.
Tovább olvasom