A Hírözön.hu készített terjedelmes interjút Tóth Jánossal, akinek a neve eggyé vált Kazincbarcika sakk sportjával. Az interjút a portál MÚLT-KOR rovatában közölték, melynek célja az egykori események történések csokorba gyűjtése visszaemlékezések és korhű dokumentumok alapján. A porták interjújából kiderül, hogy Tóth Jánosnak négy igazán fontos dolog van/volt az életében. Az első és legfontosabb a család. 62 évig élt szeretetben nemrég elhunyt feleségével. Két fiút neveltek. A család számára feldolgozhatatlan tragédia volt kisebbik fiuk halála. Kamionjával már hazafelé tartott Angliából, éjszaka lett, ezért útközben meg kellett állnia pihenőre Szlovákiában. A hideg…
Tovább olvasomSzerző: borsod24.hu
Találkozzon szerkesztőségünkkel a miskolci Régiségvásáron!
Az ezernyi apró kincs, az egyedi atmoszféra és a kellemes találkozások teszik varázslatossá a miskolci Régiségvásárt. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy október elsején szerkesztőségünk is kiköltözik a város főutcájára. Vasárnap reggel 9 órától a Borsod24 pultjánál (valahol a Sötétkapu környékén) találkozhatnak az érdeklődők a szerzőinkkel, elmondhatják mit gondolnak a megyénkről és Miskolcról, a munkánkról. Leendő és meglévő olvasóink megoszthatják velünk gondolataikat arról, hogy milyen témákkal foglalkozunk méltatlanul keveset, vagy éppen túl sokat. És itt nem állunk meg: viszünk magunkkal egy kamerát és a legbátrabbak üzenhetnek a döntéshozóinknak, a borsodiaknak, vagy…
Tovább olvasomZebraszerda, pultozás – készülődés a 7IGEN-es népszavazásra
Az oktatásban eluralkodó rendszerszintű, így Miskolcot és B.-A.-Z. megyét is érintő problémákra és a 7IGEN-es népszavazás jelentőségére hívja fel a figyelmet az aHang megyei képviselete, több helyi és országos szervezet szintén helyben működő csoportjával közösen.
Tovább olvasomKi lehet gyógyulni a bántalmazó kapcsolatból
Nagyon nehéz bántalmazó kapcsolatban élni. Két olyan történetet is megismerhettek olvasóink, ahol az áldozatok osztották meg tapasztalataikat. Orosz Bernadett sorsát ország-világ megismerhette. A nyilvánosság bevonása hozott számára olyan változást, ami segített neki a körülmények megváltoztatásában. Ma már segítőként, hasonló sorsú emberekkel foglalkozik. Dobos Zsuzsanna pedig arra példa, hogy akár évtizedekig élnek csendes pokolban azok, akik nem tudnak segítséget kérni, és akiknek sem a család, sem a környezet nem nyújt kapaszkodót.
Tovább olvasomÉpségben hazaérkezett Líbiából az Inter Rescue mentőcsoport
Vasárnap este tizenegy óra előtt nem sokkal jelent meg Lehoczki László közösségi oldalán egy videó, hogy leszállt Ferihegyen a repülőjük, a mentőcsapat tagjai épségben megérkeztek Magyarországra a katasztrófa sújtotta Líbiából.
Tovább olvasomIlyen árak fogadják a Miskolci Piknikre kilátogatókat
Egy sima lángos 1000 Ft, a palacsinta darabja 500 forint a hétvégi rendezvényen. Egyesek mérgelődnek az árak miatt, mások szerint ez még így is mínuszos az árusoknak.
Tovább olvasomGyőzött hazai pályán a DVTK
Csaknem tízezer néző előtt fogadta a DVTK gárdája a DVSC-t szombat délután, az OTP Bank Liga 7. fordulójában.
Tovább olvasomLMP az alsózsolcai akkubontóról: A korai öröm ritkán vezet valódi megnyugváshoz
Csütörtökön Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő bejelentette, hogy az alsózsolcára tervezett akkufeldolgozó-üzem létesítési engedélyét visszavonta a beruházó cég, helyette környezeti hatásvizsgálati eljárást indítanak. Az LMP-Magyarország Zöld Pártja értetlenül áll a Momentum helyi politikusának sikerkommunikációja előtt, hiszen Csöbör Katalin nem azt jelentette be, hogy a kormány felhagy az akkufeldolgozó-üzem létesítésével, hanem mindösszesen annyit, hogy környezeti vizsgálat előzi azt meg. Azt pedig tudjuk, hogy ezek a hatásvizsgálatok minden esetben kiszolgálják a kormányzati érdekeket, illetve azt is tapasztalhattuk, hogy a kormányközeli politikusok az akkugyarmatosítás oltárán saját hitelességüket is bármikor feláldozzák, ha azt az ázsiai nagytőke…
Tovább olvasomSzeretett várunkat így kell elfogadnunk – Szarka Dénes jegyzete
A napokban több népszerű, országosan is nagy követőtáborral rendelkező oldal foglalkozik a diósgyőri várral. Ha ránézek az előtte-utána fotókra, az én szívem is összefacsarodik. Ez a vár már soha nem lesz olyan, mint volt. Soha nem fogja azt a nosztalgikus érzést előhozni bennem, mint régen. Ehhez a várhoz ilyen formában nem lett volna szabad hozzányúlni, még akkor sem, ha szakemberek testülete egyöntetűen úgy döntött, hogy ez így jó lesz. De! Az a helyzet, hogy ezen a külsőn már nem fogunk tudni változtatni. Így, ezzel a 21. századi dizájnnal kell elfogadnunk…
Tovább olvasomHarminc órás hajóút után megérkezett Líbiába a miskolci Spider Mentőcsoport és már megkezdték a mentést
Néhány nappal ezelőtt felfoghatatlan tragédia rázta meg a világot, Líbia északkeleti részén, Derna kikötővárosában gátszakadás történt, több ezer ember elhunyt és mintegy 30 ezren vesztették el otthonukat a katasztrófa következtében.
Tovább olvasom