Egy legendás hivatás ért véget májusban. Szerencsére nem azért, mert Gyenes Lászlónak bármi baja lett volna, egyszerűen csak nyugdíjba vonult 46 évnyi kitartó szolgálat után.
Ritka manapság olyat látni, hogy valaki több mint négy és fél évtizedet lehúz egy munkahelyen. Egyre ritkább. Nyilván a világ is sokat változott, a munkaerőpiac is, de vannak szakmák, állások, ahol a régebbi generációk emberei afféle viszonyítási ponttá válnak. Ilyen Gyenes László is, aki az Országos Mentőszolgálatnál dolgozott Mezőkövesden.
1978-ban lépett be először a Mezőkövesdi Mentőállomás kapuján, és egészen 2024 májusáig szolgált ott. Ez idő alatt számtalan rászorulónak nyújtott segítséget, és emberek százai köszönhetik neki életüket. Egy mentőtiszt nem egyszerűen dolgozik, hanem szolgál.
Utolsó munkanapján bajtársai ünnepséggel köszöntötték Lászlót, ahol fia, Gyenes Donát is beszédet mondott.
A búcsúztató szövege:
“46 év. Majdnem kétszer annyi időt töltött el Édesapa mentőtisztként, mint ahány éves vagyok. Ma este, az utolsó szolgálata végén pedig pontot tesz közel 5 évtized végére és nyugdíjba vonul.
Emlékszem gyerekként reggelinél vártuk az asztalnál. Megvolt terítve, leült, Édesanya közben megkérdezte, hogy milyen volt az esti műszak és ő olyan természetességgel mondta, hogy éjjel volt egy sikeres újraélesztésük, mint ahogy én a levegőt vettem.
Talán ott értettem meg, hogy mit jelent a mentőszolgálatnál dolgozni, mert ha eset van, akkor eset van. Nincs hétvége, nincs ünnep, nincs kifogás. Mert az emberi élet ilyen: egyszeri, megismételhetetlen és többedmagával mindannyian azt választották hivatásuknak, hogy minden nehézség és kihívás ellenére életeket mentenek. Éppen ott és éppen akkor, amikor kell, és nem amikor kedvük van hozzá.
Számomra – sokak mellett – az összes tűzoltó, mentő, rendőr, ápoló, orvos és tanár egy hétköznapi hős. És bár nem viselnek Superman jelmezt és nem ünnepeljük őket, mint a “Z” kategóriás celebjeinket, ők mindannyian egyszerűen csak teszik a dolgukat. Csendben, sokszor és sokan megbecsülés és elismerés nélkül.
Ilyen hős volt nekem mindig is Édesapa és marad ezután is.
Csak remélni tudom hogy fel tudok nőni ahhoz a példához és alázathoz, ahogy minden hajnalban felkelt és a hivatására tekintett 46 évig. Nap mint nap, miközben rengeteg mindenről és együtt töltött időről lemondott, de mégis azt tette, amit igazán szeretett, amiben hitt és ami ezen a világon talán a legértékesebb: emberi életeket mentett.
Hát mit mondjak… Köszönöm, köszönjük, amit értünk tettél és teszel. Nagyon büszke vagyok rád!
Holnaptól már minden nap szabadnap! Mostmár lesz időd (ugye lesz!?) József Attilára, novellákat olvasni, angolozni, videót vágni és a kertre, na meg persze besegíteni Édesanyának a konyhában.
“A fiatalság a főfogás, az öregkor a desszert…” Az asztal most is meg van terítve.
Azt kívánjuk, hogy élvezd a desszertet is legalább annyira, mint a főfogást!
Mi is köszönjük László áldozatos munkáját, példamutatását és hosszú, egészségben gazdag nyugdíjas éveket kívánunk neki!
Tavaly ugyanennél a mentőállomásnál búcsúztatták Boros Gábort is, aki ugyancsak 46 évet szolgált le a mezőkövesdi mentőknél.
Fotók forrása: Gyenes Donát
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
