Az esetet a megyei rendőrség hozta nyilvánosságra saját közösségi felületén. A mottó: Hogyan lehet fél óra alatt 12 millió forintot elbukni? Mindezt ráadásul egy viszonylag értéktelen cipő eladásával. Úgy, hogy a naiv eladókat behúzzák a csőbe és minden adatukat megadják ismeretleneknek, nem is tudnak róla, hogy kinek.
Országszerte rengetegen bedőlnek ennek a trükkös csalásnak, mindenki figyelmeztesse családtagjait, akik kevésbé járatosak az internetes adásvétel buktatóiban, hogy ne higgyenek el mindent, amit látnak, rengeteg a csaló a világhálón, ez most Borsodban is újra beütött. Valakinek ez most 12 millió forinttal gazdagította, az áldozatnak pedig ugyanennyivel apasztotta a számláját. “Pedig ő csak megadta a banki adatait a megfelelő helyen.” Nem.
Azt már megtanultuk, hogy a PIN kódot nem tesszük a bankkártya mellé. Az új lecke a biztonságos internetes vásárlás. Menni fog, csak nem menjünk fejjel az enternek. Példatár: A Miskolci Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen. A kár 12 millió forint.
Egy internetes piactéren eladásra kínált cipőre jelentkezett S. Vasquez felhasználó néven egy nő. És innentől kezdődik a szédületbe ejtő átverés sorozat. De vegyük át tételesen:
1. Az álvásárló elkéri az eladó email címét
2. Jelzi a vevő, hogy egy általa megadott csomagküldő szolgálattal kéri a szállítást.
3. A csomagküldő szolgálat internetes felületére erősen hasonlító oldalon több bank ikonja látható, itt az eladó kiválasztotta a saját pénzintézetét, majd belépett az internet-banknak látszó oldalra.
4. A sértett telefonjára kódot tartalmazó sms érkezett, amivel beléphettek az áloldalra. Még öt ilyen tartalmú szöveges üzenet jött.
5. A cipőt áruló nő minden adatát megadta.
6. Jött egy újabb üzenet, hogy egy másik eszközről beléptek az internetbankba.
7. Mintegy fél óra alatt a sértett számláiról apránként, összesen 12 millió forintot emeltek le a csalók.
8. A sértettek ezek után felkeresték a számlavezető bankjukat, és feljelentést tettek a rendőrségen.
Memoriter a rendőrség által:
👮 Nem adunk ki személyes és banki adatokat ismeretlennek!
👮 A CVC-kódot soha nem adjuk meg harmadik félnek!
👮 ELLENŐRZÉS, ELLENŐRZÉS, ELLENŐRZÉS mielőtt leütnénk az entert!
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!