Zöld konzultációt indít az LMP

Ezzel valódi társadalmi vitát kezdeményeznek az ország zöld átállásáról – mondta szombati online sajtótájékoztatóján Ungár Péter, a párt társelnöke. A politikus közölte: olyan emberek válaszait is várják a zoldkonzultacio.hu oldalon, akik nem értenek egyet az ellenzéki párttal; nem úgy, mint a kormány, amely a nemzeti konzultáció keretében hamis állításokat fogalmaz meg és terjeszt kérdések formájában. Ilyen hamis állításnak ítélte, hogy az Oroszországra kivetett uniós szankciók okoznák a magas energiaárakat, holott annak az oka a fosszilis energiától való függés. Ungár Péter kijelentette: az egyik legfontosabb kérdés, hogy az ország a következő…

Tovább olvasom

Napraforgó napelempark kezdi meg működését Pakson

Szeptember elején kapcsolták hálózatra azt az új napelemparkot Paks mellett, aminek különlegessége, hogy a napelempanelek – összesen 21 384 darab – követik a Nap pályáját. Így a lehető legoptimálisabb szögben hasznosítják a nap energiáját, a telepító Greenergy szerint a statikus panelekhez képest 15-20 százalékkal hatékonyabban, kiegyensúlyozottabb napközbeni termeléssel. A 10 millió eurós (több mint 4 milliárd forintos) beruházás beépített kapacitása 10 megawatt, amellyel évente több mint 5500 háztartás átlagos elektromosáram-fogyasztását lehet biztosítani, és évi 4000 tonnával képes csökkenteni Magyarország karbonlábnyomát – derült ki a társaság közleményéből. A hálózatra egy hónapja…

Tovább olvasom

Az EU bankja 300 milló eurót biztosít Magyarország otthonfelújítási programjához

Az Európai Beruházási Bank – az Európai Unió bankja – 300 millió eurót biztosít a magyar Pénzügyminisztérium számára az országos otthonfelújítási program (OFP) társfinanszírozása céljából, amelyet Magyarország Kormánya az épületek energiahatékonyságának javítása és az energiaköltségek csökkentése érdekében indított útjára – derül ki a sajtóközleményükből. Az EBB forrásait a lakások energiahatékonysági felújításának, valamint háztartási megújulóenergia-termelő rendszerek telepítésének társfinanszírozásához használják fel. A program 2021. január 1-jén indult el, és a felújítási költségek felének megtérítését kínálja. Az OFP keretében megtéríthető maximális összeg háztartásonként 3 millió forint (megközelítőleg 8500 euró). Ez a legelső olyan EBB-hitel, amelyet az új „zöldhitel”…

Tovább olvasom

Izzadságból termel áramot egy apró eszköz

A Kaliforniai Egyetem mérnökei egy olyan miniatűr, az ujjbegyre helyezhető eszközt fejlesztettek ki, ami kétféle módon képes elektromos áramot előállítani. Egyfelől azzal termeli az energiát, ha összenyomjuk, de ugyanerre képes az izzadság felhasználásával is. A kutatók szerint ugyanis az ujjbegyünk az egyik legtöbbet izzadó testrészünk, ami akkor is verejtékezik, ha semmilyen testmozgást nem végzünk – derül kiz Inceptive Mind beszámolójából. A tesztek szerint a kütyü egy 10 órás alvás során 400 millijoule energiát termel, ami a szakemberek szerint elegendő egy egyszerű elektromos karóra – nem okosóra – 24 órás üzemeléséhez. Ha viszont…

Tovább olvasom

Szélenergia nélkül nem állítható meg a klímaváltozás

A szélenergia az egyik legtisztább és legolcsóbb energiatermelési mód, Orbán Viktor mégsem számol vele. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja a nemzetközi szélnap alkalmából ismételten felszólítja a kormányt, hogy oldja fel a szélenergiát ellehetetlenítő szabályokat, mert a szélenergia nélkül nem állítható meg a klímaváltozás! Európában energiaforradalom zajlik: 2020-ban a történelem során először több áramot termeltek megújuló forrásból, mint fosszilis tüzelőanyagokból. A zöld forradalom két legfőbb lába a szél- és a napenergia. Magyarország viszont egyelőre kimarad ebből, mert a kormány lemondott a szélenergiáról. 2011 óta egyetlen szélturbina sem épült hazánkban és…

Tovább olvasom

Akár 80 000 otthont is elláthat a most kifejlesztett szélerőmű

A norvég Wind Catching Systems (WCS – szélfogó rendszer) látványosan debütált egy hatalmas úszó szélturbinarendszerrel. Ez a “szélfogó”-ként is emlegetett szerkezet a világ legnagyobb egyedi turbináinak az éves teljesítményének ötszörösét képes előállítan. Emellett elég költségcsökkentő ahhoz, hogy azonnal versenyképes legyen. A Windcatcher rácsszerkezete több, mint 324 m magas, amire kisebb turbinákat telepítettek (a terveken nem kevesebb, mint 117-et). A szélerőmű-monstrumot az olajiparban elsajátított gyakorlatok alapján az óceán fenekére tervezik kikötni. A WCS szerint kétszer olyan jó lesz a szélfogó teherbírása, mint az elődnek számító V236-15.0MW-nek. Ahelyett, hogy hatalmas egyedi alkatrészeket használna, ezek a…

Tovább olvasom

„A magyar energiatermelés 30-40%-át is adhatnák szélerőművek, de tiltják a telepítésüket”

Munkácsy Béla, az Energiaklub tanácsadója azt mondja, ezen a területen nálunk egyelőre kilátástalan a helyzet, pedig a szélenergia olcsó, gyorsan kiépíthető, és pár év alatt hatalmas kapacitásokat lehetne üzembe helyezni. A mai és a következő generációk előtt nagy feladat áll, hiszen – egyebek mellett – fel kell hagynunk eddigi kizsákmányoló életmódunkkal, vagyis vissza kell szorítanunk a szén-dioxid-kibocsátást bolygónk életképessége érdekében. Az első lépéseket már megtettük.Tavaly, az Európai Unió 27 tagállamában a megtermelt elektromos energia 40%-a származott megújuló energiaforrásból – derül ki az Ember nevű ‘think tank’ éves elemzéséből, amint a…

Tovább olvasom

Akár zöld kormánya is lehet Németországnak

Idén szeptemberben választásokat tartanak Németországban, az ország politikája pedig az egész kontinensre hatással van. Magyarország számára is külön fontosak a német választások, lévén az ország és az Orbán-kormány is nagyban függ a német nagytőkétől és ipartól. Ráadásul új kancellárt is választanak a németek, Angela Merkel leköszön az ország éléről – írta a bahir.hu. De a fő kérdés egyértelműen az: csak Merkel megy, vagy a kereszténydemokrata unió is, ami 2005 óta vezeti az országot, de gyakorlatilag a második világháború vége óta megkerülhetetlen tényező. 2017-ben is viszonylag simán verték meg a nagy…

Tovább olvasom

Összesen 87 ezer család kaphat támogatást napelemes rendszerekre

A tervek szerint az idén nyáron pályázatot írnak ki lakossági napelemes rendszerek beruházási támogatására – mondta Steiner Attila az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán. Elmondta, 87 ezer, “az energiaszegénység kockázatának kitett” család kaphat várhatóan vissza nem térítendő támogatást, ebből 70 ezer napelemeket telepíthet, 17 ezer pedig a napelemet a fűtési rendszerek korszerűsítésével összekapcsolva juthat támogatáshoz. A pályázat keretösszege több tízmilliárd forint lehet, a részleteket a következő időszakban dolgozzák ki.

Tovább olvasom

Megéri-e a “háztartási” napelem?

A megújuló energiaforrások közül a legtöbb esetében csak a nagyipari kiaknázás lehetséges: senki sem tud a kertjébe szélturbinát vagy a közeli patakra vízerőművet telepíteni. A napenergia azonban sokkal elérhetőbb, hiszen a magánkézben levő épületek zömére fel lehet szerelni napelemeket, amelyek még az itthoni klímában is kiválóan működnek. A háztetőn, vagy egyéb helyeken elhelyezett napelemek a Napból érkező fotonokat használják energiatermelésre. Az így előállított egyenáramot egy inverter alakítja át váltóárammá, és ezt mi fel tudjuk használni eszközeink működtetésére. Mivel (időjárástól függően) a rendszer folyamatosan dolgozik, az áramtermelés is állandóan zajlik. Így…

Tovább olvasom