A tervek szerint az idén nyáron pályázatot írnak ki lakossági napelemes rendszerek beruházási támogatására – mondta Steiner Attila az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán. Elmondta, 87 ezer, „az energiaszegénység kockázatának kitett” család kaphat várhatóan vissza nem térítendő támogatást, ebből 70 ezer napelemeket telepíthet, 17 ezer pedig a napelemet a fűtési rendszerek korszerűsítésével összekapcsolva juthat támogatáshoz. A pályázat keretösszege több tízmilliárd forint lehet, a részleteket a következő időszakban dolgozzák ki.
Tovább olvasomCímke: zöld energia
Megéri-e a „háztartási” napelem?
A megújuló energiaforrások közül a legtöbb esetében csak a nagyipari kiaknázás lehetséges: senki sem tud a kertjébe szélturbinát vagy a közeli patakra vízerőművet telepíteni. A napenergia azonban sokkal elérhetőbb, hiszen a magánkézben levő épületek zömére fel lehet szerelni napelemeket, amelyek még az itthoni klímában is kiválóan működnek. A háztetőn, vagy egyéb helyeken elhelyezett napelemek a Napból érkező fotonokat használják energiatermelésre. Az így előállított egyenáramot egy inverter alakítja át váltóárammá, és ezt mi fel tudjuk használni eszközeink működtetésére. Mivel (időjárástól függően) a rendszer folyamatosan dolgozik, az áramtermelés is állandóan zajlik. Így…
Tovább olvasom