Egy férfi az éppen zárva tartó arlói boltban kezdte meg a “vásárlást”, miután betört oda

A rendőrök azonban a tett helyszínén elfogták őt, úgyhogy nem kapkodta el a dolgot. Valószínűleg nem várhatott másnapig a mártás, a krém és az óvszer beszerzése. A betöréssel több kárt okozott, mint az eltulajdonítani készült áruk értéke összesen.

Tovább olvasom

Készen áll a dél-kiliáni egészségház, de a kötelező fideszes bürokrácia még zárva tartja

Kötelező közbeszerzésen kell kiválasztani az áramszolgáltatót, ez pedig hónapokat vesz igénybe. Addig készen, de kénytelen-kelletlen üresen kell állnia az egészségháznak. Az üggyel kapcsolatos hétfői sajtótájékoztatóján Bartha György, a Velünk a Város önkormányzati képviselője elmondta: „Miskolc városában ez évben is voltak és vannak fejlesztések. A hátam mögött látható orvosi rendelő, vagy Egészségház is ezeknek a fejlesztéseknek a része. A története röviden az, hogy 2017-ben még az előző, fideszes városvezetés pályázott a fejlesztési forrásra, ők voltak, akik meghatározták a helyszínt is. Sajnos sumák módon, csöndben tették, a lakossággal nem egyeztettek, ebből számos probléma…

Tovább olvasom