Fehéren villogott a fényjelző készülék abban a BAZ megyei vasúti átjáróban, ahol egy hete ketten meghaltak

A halálos baleset Sárazsadánynál történt bő egy héttel ezelőtt. Most vasárnap este pedig a fehér jelzés ellenére érkezett a vonatszerelvény, szerencsére a sofőr észnél volt és nem ment rá a sínekre. Könnyen elképzelhető, hogy a halálos csattanásnál is gond volt a sorompóval.

Tovább olvasom

Tavaly mintegy hét évnyi késést hozott össze a MÁV

A MÁV 2024-es teljesítménye történelmi mélypontot ért el a késések tekintetében, derül ki a vasúttársaság vezérigazgatója, Hegyi Zsolt által szombaton közzétett statisztikákból. A vállalat történetében először halmozott fel összesen 6,9 évnyi késést egyetlen év alatt, ami az összes menetidő 3,8 százalékát teszi ki. A teljes menetidő egyébként 95,5 millió perc volt, ami önmagában 181 évnek felel meg.

Tovább olvasom

Miskolci közlekedés: 125 éve lejárt MVK-bérlet, illetve járműhiba miatt el sem induló vonat

A 2025-ös év is jól kezdődik. Az MVK automatáját megzavarhatta az újév, mivel olyan bérletet bocsátott ki vásárlójának, ami 125 éve lejárt. Akik pedig reggel szerettek volna vonattal Miskolcról Szerencsre utazni, azoknak megint a bosszankodás maradt.

Tovább olvasom

„Áramellátási probléma miatt” leállt egy seregnyi MÁV-vonat

Gyakorlatilag összeomlott Kelet-Magyarország vasúti közlekedésének komoly része, teljes vasútvonalakon álltak le a vonatok szerdán, a probléma késő délutánig tartott és utána is csak nagyon nehezen állt helyre a vasúti közlekedés. Már áram sincs?

Tovább olvasom

Mi történik a MÁV-nál? Többen megsérültek, amikor a Tokaj IC egy ütközőnek csattant

Még nem világos, hogy miért nem állt meg a vonat normálisan még az ütköző előtt, de az utasok már csak a hatalmas csattanásra figyeltek fel. Az ütköző fogta meg a Keletiben a Tokaj IC vonatszerelvényét, emiatt többen meg is sérültek.

Tovább olvasom