Valósággá válhat az eddigi rémhír: Már ki is fejlesztették a csipet, amit ha belénk ültetnek, előre jelzi a vírus jelenlétét

A hivatalos indoklás szerint a mostani és a leendő járványok ellen is hatékonyabb védelmet nyújtana, de már a kísérleti fázisban is hatalmas az ellenállás. Senki nem szeretné, ha egy kémkedő csipet ültetnének a szervezetébe, amitől még megszabadulni sem képes. A csip csak egy az amerikai katonai fejlesztések közül: másik eszközük úgy segít a súlyos eseteken, hogy kiszűri a vírust a véráramból, illetve a koronavírus elleni oltáson is dolgoznak. Az amerikai védelmi minisztérium kutatási ügynöksége, a DARPA munkatársai olyan csipet fejlesztettek, amely a bőr alá ültetve a tünetek kialakulása előtt felismeri…

Tovább olvasom

Ekkora lenne a veszély? Méterekre fújhatják a vírust a Covid-fertőzött dohányzók az utcán

Mivel maszkban nem lehet dohányozni, ha koronavírus-fertőzött valaki és az utcán sétálgatva dohányzik, akkor többméteres messzeségbe is elfújja a füstön kívül a vírust is. Erre figyelmeztetnek tüdőgyógyászok. Sok dohányzó nem tartja be a maszkviselési kötelezettséget közterületeken, ennek veszélyeire figyelmeztetnek tüdőgyógyászok. A maszkviselési kötelezettség a dohányzókra is vonatkozik, mégis sokan letolt maszkkal fújják a füstöt a közterületeken – ennek veszélyeiről nyilatkozott az Indexnek  Fényes Márta tüdőgyógyász, figyelmeztetve, hogy a kifújt cigarettafüst akár 3-4 méter távolságra is elszáll, és ha a dohányzó koronavírussal fertőzött, akkor a vírust is ilyen intenzitással közvetíti. Az Indexnek Várdi Katalin…

Tovább olvasom

Szlávik: Még mindig erősen felszálló ágban a harmadik hullám, talán április közepén kezdhet lassulni a vírus terjedése

Ha ezt egy infektológus főorvos mondja, akkor vajon a kormány miért akarja április közepén már nyitni az iskolákat? Kialakul netán az oltás utáni védettség a dolgozókban? A koronavírus-járvány legsúlyosabb napjai tartanak, minden eddiginél több a fertőzött, nagyon sokan vannak kórházban – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.  A szakember hangsúlyozta, a járvány harmadik hulláma továbbra is felszálló ágban van, a korábbi tapasztalatok alapján esetleg április közepén, végén kezdhet csökkenni a vírus terjedése, és „talán valamikor nyárra lélegezhetünk fel”. „Most mindenkinek nagyon kell vigyáznia, be kell tartani a szabályokat!”…

Tovább olvasom

Súlyos járványhelyzet? Nem pálya! Tárt karokkal fogadtuk a katari fociválogatottat és ellenfeleit is, hogy nálunk játsszák le felkészülési meccseiket

Eredetileg Bécsben játszottak volna, de oda a súlyos járványhelyzet miatt be sem engednek most idegen válogatottat. A sokkal rosszabb adatokat mutató Magyarországra viszont probléma nélkül jöhettek, egészen pontosan Debrecenbe. A reptéren elsőként a járványügyi előírásokat betartva, lázat mértek mindenkinek, majd ellenőrizték a papírokat. A katariaknak házigazdaként nem kell selejtezőt vívniuk a részvételért a 2022-es világbajnokságra, de a felkészülésük érdekében besorolták őket az európai kvalifikációs sorozatba, az eredményeik viszont nem számítanak bele a tabellába. A felkészülési meccseket eredetileg Bécsben rendezték volna, de a koronavírus-járvány miatti intézkedések ezt nem tették lehetővé. A…

Tovább olvasom

„Nem lehet elkerülni, hogy beoltsuk a terhes kismamákat is”

Elméletileg a vírus ugyan nem fertőzi meg a magzatot, de a vírus egyik mellékhatása spontán vetélést okozhat. „Jelenleg húsz terhes kismama van intenzív osztályon, közülük négyen vannak lélegeztetőgépen” – mondta Rusvai Miklós virológus az RTL Híradónak. Hozzátette, hogy a koronavírus a magzatot „elvileg nem fertőzi meg”, mert a placentán nem megy át, de mivel az anya szervezetét nagyon súlyosan igénybe veszi, „sajnos a magas láznak abortív hatása lehet”. A virológus emiatt úgy gondolja, hogy „előbb-utóbb nálunk sem lehet elkerülni azt, hogy a terhes kismamák oltása is megkezdődjön”.Arról is beszélt, hogy…

Tovább olvasom

Mit szólnak ehhez a járványügyisek? Újabb bejelentés, egy másik, Németországból kitiltott focimeccs is hazánkban kerül megrendezésre

Magyarország ismét tárt karokkal fogadja a brit csapatot, akiknek Németország az országba való belépést is tiltja. Mi megrendezzük a mérkőzést, mit nekünk járványhelyzet és ijesztően gyorsan terjedő vírusvariáns. Az RB Leipzig Liverpool elleni mérkőzése után újabb Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő helyszíne lesz a Puskás Aréna: a Borussia Mönchengladbach–Manchester City mérkőzést is a budapesti stadionban rendezik – derült ki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közleményéből. Mint ismert, Németországban a koronavírus miatti beutazási szabályok nem teszik lehetővé, hogy a Borussia Mönchengladbach saját stadionjában, a Borussia Parkban fogadja a Manchester Cityt, ezért új helyszínt kellett keresni a találkozónak.…

Tovább olvasom

Van olyan gócpont, ahol felfüggesztették az egyik vakcina használatát, mert alig hatott a mutálódott vírusra

Nem véletlenül próbálják megvédeni magukat a dél-afrikai vírusmutációtól az országok, mivel úgy tűnik, az AstraZeneca oltóanyag erre a variánsra majdnem hogy hatástalan. Dél-Afrika felfüggesztette az Oxford/AstraZeneca vakcinájának használatát, miután egy kutatás arra jutott, hogy az oltóanyag „kiábrándító” eredményeket produkál az országban megjelent vírusmutánssal szemben – írja meg a BBC.  KUTATÓK ÁLLÍTÁSA SZERINT DÉL-AFRIKÁBAN A FERTŐZÖTTEK KILENCVEN SZÁZALÉKA AZ ÚJ MUTÁNS HORDOZÓJA. A kutatás, amelyben kétezer ember vett részt, azt az eredményt hozta, hogy a vakcina „minimális hatással” van a koronavírus enyhe és mérsékelt eseteiben. Az országba eddig egymillió dózis érkezett az AstraZeneca vakcinájából, és az oltási kampányt a…

Tovább olvasom

Vajna Tímea kiakadt a vírushelyzet miatti tartós zárva tartások miatt

Andy Vajna özvegye szerint ez a mostani helyzet és annak következményei már rosszabbak, mint maga a vírus. Vajna Tímea Instagram-sztoriban osztotta meg, hogy mi a véleménye az éttermek zárva tartásáról, erről az Index.hu számolt be. Los Angelesben is végre kinyitott minden étterem… Miamiban meg már régóta… nem győzöm nézni az Insta-sztorikat isteni kajákról és jó hangulatról… Mikor engedik meg már Magyarországon is, hogy kinyissanak az éttermek?? Mindenki tönkremegy így… és depressziós lesz már… ebbe az egész…ba.  Emellett azért természetesen a biztonságot is fontosnak tartja.  Vigyázzunk az idősekre, és étterembe menet hordjunk maszkot, és…

Tovább olvasom

Ismét újabb vírusmutációt találtak

A koronavírus új variánsát azonosította Nigériában Christian Happi, a molekuláris biológia tanára – jelentette be a délnyugat-nigériai Edében működő ACEGID afrikai genom- és fertőzőbetegség-kutató intézet a héten – írja az MTI. A bejelentés után az Afrikai Unió által működtetett afrikai betegségmegelőző központ (CDC) sürgősséggel értekezletet hívott össze. John Nkengasong, a CDC igazgatója az Addis-Abebában tartott virtuális konferencián elmondta, hogy további mintákat vizsgálnak annak megállapítására, milyen a vírus terjedési rátája Nigériában. Christian Happi az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban elmondta, hogy az ACEGID által december elején elemzett 200 vírusmintából kettőben, egy…

Tovább olvasom

Nemrég még eltúlzottnak tartotta a felhajtást a vírushelyzet okán, most egy nap különbséggel elvesztette mindkét szülőjét a Covid miatt

Szilvia úgy gondolta, őket ez nem sújthatja, a veszély eltúlzott a média által, de mindannyian megfertőződtek, ő maga is súlyos állapotban kórházba került, szüleit pedig már nem is lehetett megmenteni. Szilvia jelenleg is kórházban fekszik koronavírus-fertőzéssel. Itt kapta az értesítést: édesapját elvitte a járvány. Hamarosan ismét tragikus hírt kapott, ezúttal az édesanyjáról. Szilvia elismeri, hogy korábban túlzásnak tartotta a maszk folyamatos viselését, az emberek félelmét, most azonban sajnos saját bőrén tapasztalja meg a valóságot. EGY HETE VESZÍTETTE EL ÉDESAPJÁT, A 75 ÉVES FERENCET ÉS ÉDESANYJÁT A 73 ÉVES JOLIKÁT. AZ…

Tovább olvasom