Rásegítő járatokat indít az MVK a DVTK szerdai meccse után

Ugyan most a szokásostól eltérő módon a DVTK szerdán játssza következő hazai mérkőzését, az MVK ezúttal is rásegítő járatokkal igyekszik segíteni a szurkolók minél gyorsabb és gördülékenyebb hazajutását. Az MVK közlése szerint a szerdai Diósgyőri VTK – Szeged 2011 labdarúgó-mérkőzés után a szurkolói létszámtól függően, igény szerint rásegítő járatot indítanaK az 1-es villamos vonalán, segítve ezzel a szurkolók könnyebb hazajutását. A mérkőzésnek egyébként már nincs túl nagy tétje, hiszen a DVTK a legutóbbi fordulóban, a Kozármisleny ellen aratott győzelmével, már matematikailag is bebiztosította a feljutást az első osztályba, erről egyébként…

Tovább olvasom

Leállt a villamosforgalom a Győri kapunál

A Miskolc és Én nevű Facebook-csoportban lettünk figyelmesek egy fotóra, melyen két villamosszerelvény áll egymással szemben ugyanazon a vágányon a Győri kapunál. A kommentek között több elmélet is napvilágot látott a villamosforgalom leállásának okáról: egyesek áramszünetre gyanakodnak, mások egy közlekedési baleset számlájára írják az esetet. Talán az utóbbi teória áll közelebb a valósághoz, ugyanis az MVK Zrt. arról számol be a weboldalán, hogy egy meghibásodott szerelvény miatt villamospótló buszok közlekednek az Újgyőri főtér és Felső-Majláth állomások között. A közlekedési vállalat az utasok szíves türelmét és megértését kéri. Kiemelt kép: Miskolc…

Tovább olvasom

Hajmeresztő jelenetek a miskolci villamossíneken – videó

Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy se szeri se száma azoknak a baleseteknek Miskolcon, melyeknek villamos is részese. Molnár Emil r. alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője szerint havonta legalább egyszer bekövetkezik egy ilyen incidens, melyek szinte minden esetben az autósok figyelmetlenségéből adódnak. A villamosvezetőknek azonban nemcsak a gépkocsivezetőkre, hanem a figyelmetlen és vakmerő gyalogosokra is figyelniük kell. Az osztályvezető becslése nagyon is beigazolódni látszik, ugyanis ebben az évben valóban minden hónapra jutott egy-egy villamosbaleset: januárban az Andrássy utcában ütközött egy személyautó a kötött pályás járművel, februárban a Győri…

Tovább olvasom