Izgalmas séta a belvárosban – bűnesetek és balesetek

Megosztás

A nagy sikerű belvárosi tematikus városnézések mellett a Tourinform Miskolc az idén is szervez más városrészekbe is garantált sétákat. Ezúttal pedig nem a helyszín változik, hanem a séta témája tartogat izgalmas meglepetéseket.

Igazán különlegesnek ígérkezik a Tourinform Miskolc következő garantált városnézése, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályával közösen szerveznek. A júniusi rendhagyó program résztvevői megnézhetik, melyik épületben működött régen rendőrkapitányság, szó lesz arról, milyen bűnesetek kötődnek a belvároshoz, honnan származik a Villanyrendőr elnevezés, és miért kell vigyázni a biciklis futárokkal.

A sétán felkeresik villamosbalesetek helyszíneit, és első kézből kaphatnak információt a miskolci Bonnie és Clyde néven elhíresült bűnöző páros üldözéséről és elfogásáról. A program végén a Vármegyei Rendőr-főkapitányság Zsolcai kapui épületében megtekinthetik a szolgálatteljesítés közben elesett rendőrök emlékhelyét.

A június 10-i városnézésen idegenvezető és a rendőrség szakemberei vezetik a csoportot. A séta a Tourinform Miskolc irodából indul, és a Zsolcai kapuban ér véget. A különleges programon előzetes regisztrációval lehet részt venni.

Bővebb információ:
https://www.hellomiskolc.hu/az-igazsag-nyomaban-a-belvarostol-a-zsolcai-kapuig-garantalt-varosnezes

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek