A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt, aki a rá eső ittas férfinek azért okozott súlyos sérüléseket, mert miatta kiömlött az itala.
A vádirat szerint a vádlott 2024. február elején a délutáni órákban Kazincbarcikán ült a buszmegállóban. Egy erősen ittas állapotban lévő férfi érkezett meg hozzá, ő is le akart ülni, azonban egyensúlyát vesztette, és rá esett a vádlottra. Az elkövető ekkor épp egy doboz sört tartott a kezében, de azt ismerőse esés közben véletlenül kiöntötte. A férfi ettől olyan dühös lett, hogy a maradék italt földhöz vágta, azután pedig ivócimboráját is a földre lökte.
Amikor a sértett nehézkesen felállt, a vádlott ismét ellökte, majd a földre került ismerősét négy alkalommal a fején megrúgta. A férfi a bántalmazás következtében 8 napon túli gyógytartamú sérüléseket szenvedett el.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.
Fotó: illusztráció
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!