„Jönnie kell már egy új erőnek, ami elsöpri a múltat, és tiszta lappal indít mindent Miskolc ellenzéki oldalán” – interjú Erdei Sándor Zsolttal

Megosztás

Miskolc példát mutatott az összefogás erejéről 2019-ben, de 2024 tavaszára „elveszett minden. Az összellenzék széthullott, ami megteremtette a fideszes győzelmet a legutóbbi választáson” – nyilatkozta lapunknak Erdei Sándor Zsolt, korábbi önkormányzati képviselő. A politikus a Borsod24-nek adott interjújában beszélt az ellenzéki összefogás győzelmének, majd bukásának okairól, az előző és az aktuális városvezetés teljesítményéről, a valóra nem váltott kampányígéretekről, és értékelte saját munkáját is.


Példátlan felhatalmazást kapott az összellenzék Miskolcon 2019-ben. Tizenkilenc körzetből tizenhatban a Velünk a Város frakció adott területi önkormányzati képviselőt, nagy csapást mérve ezzel a helyi Fideszre. A politikai szerepvállalások tekintetében ön is benne volt a közélet sűrűjében. Hogyan foglalná össze ezt az időszakot?

– Büszkék voltunk a város, mint ellenzéki fellegvár akkori döntésére, bíztam benne, hogy sikerül élni a bizalommal. Miskolc példát mutatott az összefogás erejéről. Óriási lehetőség volt ez számunkra, hogy egységben, békességben vezessük a települést, és a fejlődés útjára lépjen a város. Azonban a gátlástalan kormányzati megvonások, a kivéreztetés, amely a mai napig tart, a szolidaritási adó több milliárdos elvonása, a Covid, valamint az egyéni ambíciók és hatalmi törekvések túlburjánzása végül oda vezetett, hogy tavaly elveszítette a szövetségünk a várost.

Mindezt úgy, hogy a csapat is széthullott, sőt, a választáson már egymással szemben indítottak képviselő-jelöltet, ami már matematikailag is előre vetítette a fideszes győzelmet. Történelmi bűn volt ez Miskolc életében. Elveszett minden.

Jelenleg nincs is valódi ellenzék Miskolcon, alig történik valami néhány Facebook-bejegyzésen kívül. Semmit nem tudnak tenni, hiszen már a választás előtt sem tudták az egységet megteremteni, amivel elkerülhető lett volna a város ezüsttálcán való felkínálása a kormánypárti hiénáknak. A tavalyi választást nem a Fidesz nyerte meg, hanem az akkori ellenzék két táborra szakadt, marakodó brigádja veszítette el.

Képviselőként részese volt az ellenzéki összefogás győzelmének, majd bukásának. Miben látta a siker okát 2019-ben és miben a vereségét 2024-ben? Hogyan értékeli Veres Pál tevékenységét?

– Ugyanúgy, ahogy 2019-ben és jelenleg is, a miskolciaknak elegük volt a Fidesz gátlástalanságából, a pökhendiségből, a tolvajlásból, a város leromlásából, és változtatni akartak. Ehhez jött egy kiváló polgármesterjelölt Veres Pál személyében, aki remek választásnak bizonyult, és nagy fölénnyel sikerült is nyernie a Velünk a Város frakció támogatásával. Nem számított viszont azokra az óriási hatalmi ambíciókra, az egyes pártoknak központilag kiadott feszítésére, a nyomulásra, az örök elégedetlenségére, ami őt várta. Elfogadhatatlannak tartom azt, hogy valaki kinéz magának egy pozíciót, és ennek érdekében mindent megtesz: törtet át mindenen és mindenkin, és mint egy óvodás gyermek, ha azt nem kapja meg, akkor hisztizve és felrúgva mindent folyamatosan a saját oldalán álló városvezetés bukásáért dolgozik. Akár azon az áron is, hogy újra a Fideszt segítse ezzel hatalomra, magával rántva mindenkit a saját csapatából. Az, hogy valaki kijelenti, hogy amíg ő él, Veres Pál nem lesz polgármester többé ebben a városban, és ehhez még pártjának potentátjaiban lelkes támogatókra is talál, ahhoz hasonlít, amikor valaki saját maga és társai alatt fűrészeli el egy szakadék felett a kilógó fatörzset, de nem bánja, mert neki van ejtőernyője, a lista…

Borkuti László, Hegedűs Andrea, Erdei Sándor Zsolt és Mokrai Mihály – közös fotó az egykori miskolci DK-frakcióval

A hivatalból, és a frakciót segítő stábból a mi időszakunk alatt több embert láttam távozni, mint érkezni, rendszeresek voltak a felmondások a rossz közhangulat miatt. Sajnos közülük sokan aztán a Fidesz farvizén kezdtek el evezni, helyezkedni, pozícionálni magukat a jövőre. Ennek ellenére, ha tavaly Veres Pál mégis újraindul, biztos vagyok benne, hogy egy volt rádiós és kormánypárti csapata nem lenne ma városvezető Miskolcon.

Közben azok a személyek és pártok, akik azzal vádolták Veres Pált, hogy a Fideszhez hű megmozdulásai voltak, most próbálnak felszínen maradni. De itt már az alapozásnál elbukott minden.

Véleményen szerint ennyi év után jönnie kell már egy új erőnek, ami elsöpri a múltat, és tiszta lappal indít mindent Miskolc ellenzéki oldalán. A legnagyobb bűn, hogy előre látni lehetett, ahogyan rohanunk a szakadék felé, és több évtizede politikával foglalkozó rutinos rókák sem tudtak megálljt parancsolni ennek a mindenkire káros folyamatnak.

Ki kell jelenteni, hogy sajnos polgármester úr sem kezelte kellő szigorral ezeket az árulásokat, melyek végül a frakciónk végéhez és bukásához vezettek. Sokan naivan azt hitték, hogy a megosztottság ellenére regnáló képviselőként behúzzák a körzetet. Pedig tisztán látszott, hogy amíg Fidesz-kormány van, kizárólag egy az egy ellen van esélye egy jelöltnek legyőzni őket. Több milliárd forintnyi közpénzt öltek a kampányba tavaly is, és a csillagot is leígérték az égről. Azóta látjuk, hogy sehol sincs újraaszfaltozás, ami az egyik legfőbb ígéretnek számított, a város gondolkodás nélkül utalt át több mint hatmilliárd forint szolidaritási adót is. Úgy taposnak minket, ahogy érnek. A jelenlegi városvezetés teljesítménye eddig szinte nulla. Annyit tehetünk, hogy várunk a jövő évi kormányváltásra.

Hogyan értékeli a saját politikai munkáját?

– Próbáltam a körzetemért, a Vologda-Bábonyibérc-Bodótető-Győri kapu hozzám tartozó területéért megtenni, amit lehetett. Sajnos sokszor falakba ütköztem. Amikor például sűrűbb fűnyírást vagy útjavítást kérelmeztem, azt a választ kaptam: „Miből? Nincsen pénz semmire!” A lakossági panaszokat igyekeztem megoldani, ha másképp nem ment, a képviselői keretem terhére szépíteni, fejleszteni a körzetet. Akinek tudtam, segítettem. Nekem a „házmesteri munka” feküdt jobban, nem a közgyűlésben marakodni. Mivel párt tagja nem voltam, a hatalmi harcokban nem vettem részt, nem tetszettek ezek a nemtelen viták, támadások, melyek sokszor a frakcióülést jellemezték. A közgyűlésben is voltak olyan parttalan viták, melyek kabaréba illettek, így otthon érezhettem magam ugyan ebben a közegben, de valahogy mégsem volt jó látni ezt a széthúzást, mely előrevetítette a gyászos jövőt.

Nem egyszer előfordult, hogy valamiben megegyeztünk egy frakcióülésen, megszavaztuk, és másnap mégsem az történt, amit megbeszéltünk, mert mindig volt valaki, aki feszített, volt, akinek sosem volt jó az, amiben konszenzus született. Sokszor a városvezetés ellenében szavaztak még a frakciótársaink is.

A külön indulásnál a Momentum-Jobbik-MMM oldalt választottam, mert korábban a Momentummal fűztem szorosabbra a kapcsolatot, bár a pártba végül hivatalosan nem léptem be. Jelenleg sem vagyok egyetlen párt tagja sem, hiába gondolják ezt másként. Az MSZP-DK-LMP szövetséggel kapcsolatban voltak aggályaim: nem tudtam volna olyan emberekkel dolgozni, akik Veres Pál megbuktatási szándékával generálták a kialakult nehéz helyzetet. Nem is volt mindenki számára elfogadható konszenzusos jelölt, csupán marakodó pártvezetők, aminek végül képviselőtársaik látták kárát. Nem tudtak megegyezni, nekem sajnos erre semmilyen ráhatásom nem volt első ciklusos képviselőként.

Hogyan látja a jelenlegi városvezetés helyzetét, tevékenységét?

– Közel egy év után már világosan látszik, hogy becsapták a választási győzelem érdekében az embereket, a lakosságot. Nem tudnak semmivel sem többet tenni, mint mi tehettünk volna, hiszen szolgai módon saját kormányuknak hagyják elvenni a várostól a miskolciak befizetett adóját, és a megígért biankó csekkek is miniszterek feleségének a zsebében landolnak, ahonnan nem tudja kiénekelni egyik harcosok klubja tag sem, így nem fejlődik a város.

Látszatintézkedések vannak: parkokba virágültetés, néhol kátyúzás, roncsautók elvitele, amiket ellenzékben is tudtak csinálni. Talán ők is érzik a közelgő bukás szelét. Új rendszerváltás kell, ami nem történt meg ’89-ben, talán jövőre megtörténhet. A jelenlegi közvélemény-kutatások alapján elindulhat végre valami országos szinten, ami megmenti az önkormányzatiságot is. Jelenleg sok helyen csak fideszes vagy függetlennek kikiáltott fideszközeli bábok vannak a települések élén.

Mik a tervei a jövőt illetően? Látjuk-e valamikor fellépni Miskolcon?

– Egy út van Miskolc előtt is, hogy változást lehessen elérni. Egységet kell teremteni a jelenleg szétforgácsolódott ellenzéki oldalon. Lényegében bennünket, akik a körzetért, a városért dolgoztak, a politikai munkából kivégeztek, és nem is feltétlenül a fideszesek, hanem a sorozatos rossz döntések és civódások, melyek szakadáshoz vezettek. Akik egységre képtelenek, azok nem is fognak tudni beilleszkedni egy homogén városvezetésbe, a Fideszt pedig csak így lehet legyőzni.

Jelenleg másoddiplomás képzésre járok a Miskolci Egyetemre, közben akad fellépésem is. Szívesen elmegyek, ahová hívnak. Néha döbbenten tapasztalom, milyen körülmények között működnek települések tizenöt évnyi Fidesz teljhatalom után.

Közép-Európa legvirágzóbb országa lehetnénk, ha nem dönt úgy a kormány, hogy a nemzet felemelése helyett inkább szétlopja azt. Ennek a rendszernek véget kell vetni.

2018 óta folytatok aktív politikai ellenállást és dolgozom a rendszerváltásért, de annyi nemtelen támadást, mocskolódást, gyűlölködést kellett már elviselnem, hogy évtizedeknek tűnik. Nem fogom feladni, mert Miskolc és az ország sokkal többet érdemel annál, mint ami most van, ami a Fidesz alatt várhatna a jövő nemzedékre…

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek