Ujhelyi: 22 milliárd értékű vakcinát adományozott el a kormány

Megosztás

Eddig mintegy 22 milliárd forint értékben ajándékozott el ingyen Covid-vakcinákat a kormány más országoknak – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagja közölte online sajtótájékoztatóján a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kapott adatokra hivatkozva.

Az MSZP politikusa elmondta: közérdekű adatigényléssel fordult az NNK-hoz, hogy megtudja az eddig beszerzett oltóanyagokból mennyi van még a raktárakban, illetve mennyit tud még lehívni a szerződések alapján Magyarország. Ujhelyi ez alapján azt közölte,

„Az elmúlt időszakban mintegy 4,9 millió adag koronavírus elleni vakcinát adott át ingyen a kormány más országoknak. Ez 4 015 300 adag AstraZenecát, 822 400 Sinopharmot és 100 000 Moderna gyártmányú készítményt jelent.”

Ez a korábban nyilvánosságra hozott árak és árfolyamok alapján Ujhelyi szerint körülbelül 22 milliárd forintnak megfelelő értéket jelent. Hozzátette, hogy a megkapott adatok alapján – feltehetően a lejáró szavatosság miatt – mintegy 50 ezer oltóanyagot kellett központilag leselejtezni, valamivel több mint 400 ezer adag vakcinát adtunk „kölcsön” Csehországnak, egymillió adag AstraZenecát és százezer adag Janssent pedig értékesített a kormány más államoknak; azt viszont nem tudni, hogy ez utóbbi pontosan mennyi bevételt jelentett.

Az NNK által kiadott adatok szerint jelenleg mintegy 8 millió adag oltás áll rendelkezésre, de Újhelyi úgy véli, ez az adat csalóka, mivel ebből több mint kétmillió adag kifejezetten a gyerekek átoltására szánt Pfizer-vakcina, illetve 3,7 millió egydózisú Janssen, amely azonban más oltóanyagokkal már kevésbé kombinálható.

Az MSZP politikusa arra is választ várt a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, hogy milyen élő szerződések vannak jelenleg, amely alapján hozzáférhetővé válhatnak további oltóanyagok szükség esetén. Mint mondta, az NNK-tól azt a választ kapta, hogy: „Nincs élő szerződése a magyar kormánynak további vakcinákra.”

Forrás: HVG.hu

Kapcsolódó cikkek