Péntek este fél 6 után kezdett gyülekezni a tömeg a szakadó esőben a Flórián térnél a hvg.hu helyszíni tudósítója szerint azért, hogy az MTVA-hoz vonuljanak. A szervezők fáklyákat osztottak, „Nincs tanár, nincs jövő!” és „Szabad ország, szabad oktatás” skandálásokkal foglalták el magukat a tüntetők az indulás előtt. A menet 5 perccel hat óra után indult útnak, és nagyjából egy órán át vonulak, folyamatosan skandálva a már megszokott szolgenjeiket. Mire célbaértek, ezer fős felettire duzzadt a tömeg. „Magyarország emberszámba se veszi a tanárokat és a diákokat!” – mondta az első felszólaló…
Tovább olvasomCímke: tüntetés
Ülősztrájkkal és sávlezárással folytatódik a pedagógusok melletti kiállás
Csütörtökön ismét folytatódnak a tiltakozások a kirúgott tanárok, az elavult oktatás és az elmaradó pedagógusbér-emelés miatt. A Telex szedte össze tudósításában a főbb történéseket: További részletek a Telex tudósításában!
Tovább olvasomIsmét tüntetnek a kirúgott tanárokért és a jobb oktatásért
Az előző napokban több mint 800 tanár kezdett polgári engedetlenségbe, szombat délután pedig újra a fővárosban tüntetnek. A Klebelsberg Központ Bajcsy-Zsilinszky úti épülete elé szervezett tüntetést december 3-án, szombaton 17 órára a Tanítanék, Tanárok a tanárokért csoport, a Pedagógus Egység, az Egységes Diákfront, a noÁr, a PDSZ és a PSZ. Az eseményen a november 30-ai elbocsátások ellen tiltakoznak, amikor 8 tanárt rúgtak ki azonnali hatállyal 3 fővárosi gimnáziumból – írja a HVG.hu. Az előző napokban egyébként 840 pedagógus kezdett polgári engedetlenségbe a történtek miatt. „A diákok alapjoga sérül ma Magyarországon.…
Tovább olvasomAzonnali tüntetésbe kezdtek a nyolc tanár kirúgása miatt | videó
A Belügyminisztérium elvi álláspontját követve a tankerületi igazgatók december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium szerdán az MTI-vel. A szerdán kirúgott nyolc tanár miatt azonnali tiltakozóakció vette kezdetét este fél hétkor a Tanítanék Mozgalom szervezésében. A tüntetők jelenleg a Belügyminisztérium előtt állnak. A HVG tudósítása szerint a környező utcában sok rendőrségi furgon áll, a tömeg pedig azt skandálja, hogy „hazudtatok eleget”. Az élő közvetítést itt nézheti:
Tovább olvasomIsmét tüntetnek a tanárokért a Kossuth téren – lehet bármilyen eredménye?
Ez már a sokadik tiltakozás a közoktatás fenntarthatatlan és jelenleg is borzalmasan (nem) működő rendszere ellen. Lassan egy éve kezdődött már, de semmi foganatja nem volt eddig a kormány részéről. A hittant oktatók már kaptak egy jelentős fizetésemelést a héten, a normál tárgyakat tanítók azonban, a már megszokott módon semmit. A tömeg a Belügyminisztériumtól a Parlament elé vonult. Újabb megmozdulást szervezett a Pedagógusok Szakszervezete és a noÁr mozgalom szombatra, a tüntetők délután három óra előtt a Széchényi téren gyülekeztek, ahol a program szerint egy petíciót adtak át Pintér Sándor részére.…
Tovább olvasomPintér Sándort ábrázoló játékpénzt szórtak a tanárok mellett tüntető diákok
Az élőlánc és a sztrájk mellett péntek este többezres tüntetést is tartották a pedagógusok mellett a fővárosban. A pénteki főbb eseményeket – amelynek része volt a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban szervezett ülősztrájk is – a Telex foglalta össze pontokban: További részletek a Telex tudósításában! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Tovább olvasomFáklyás felvonulás és tiltakozás lesz csütörtökön Miskolcon is
Mottó: Fényt az oktatásba! Ahogy több vidéki nagyvárosban, így Miskolcon is megmozdulást szerveznek csütörtök estére a pedagógusok sztrájkját megelőzően. „Az oktatásügy tarthatatlan helyzete még mindig nem ért el a döntéshozókig, ezért fáklyás felvonulást szervezünk november 17-én, 17 órától Miskolcon is” – olvasható a rendezvény facebook eseményében. Hozzáteszik: az esemény az alábbi városok összehangolt szervezésében egy időben valósul meg, ezzel támogatva egymást és a kitűzött célokat: Pécs, Szeged, Győr, Miskolc, Zalaegerszeg, Veszprém, Kaposvár, Szekszárd, Kecskemét, Szentes, Hódmezővásárhely. A névsort folyamatosan bővítik. „Mivel a sztrájktárgyalások sikertelenek voltak a kormány képviselőjének felkészületlensége és elfogadható…
Tovább olvasomBeszámolt a közmédia Hadházy akciójáról – csak épp azt felejtették ki, hogy az MTVA ellen tüntettek
Szimplán tanártüntetésként állították be a pénteki megmozdulást, holott a résztvevők Papp Dániel vezérigazgató távozását is követelték. Épp csak a lényeget, vagyis azt hagyták ki az M1 hírcsatorna és a hirado.hu tudósításából, hogy az MTVA épülete elé Hadházy Ákos országgyűlési képviselő által szervezett pénteki demonstráció célja a közmédia súlyos hírcenzúráinak eltörlése volt és az, hogy a hírhamisító Papp Dániel vezérigazgató távozzon az állami médiaszolgáltató éléről – írja a média1.hu. A közmédia rövid tudósításaiban beszámolt arról a 9 pontos követelésről, amit az oktatás helyzetének javítására fogalmaztak meg tanárok és diákok, és többször élő képet is adott…
Tovább olvasomFáklyás élőlánc az MTVA székházánál Hadházy Ákos tüntetésén
Péntek este a közmédia székházánál tüntettek több százan a propaganda ellen, az épületet rendőrsorfal védte, felszólaltak többek között tanárok és egy szülő is. Az egy hete az MTVA székházánál sátrazó Hadházy Ákos által megszervezett tüntetés legfontosabb eseményeit a helyszínről tudósító Telex foglalta össze röviden: Több százan gyűltek össze az MTVA óbudai épülete előtt péntek este fél hatkor, Hadházy Ákos hirdetett tüntetést a propagandamédia ellen. Beszédet mondott Baranyi Krisztina, Ungváry Krisztián és Mérő Vera, de diákok, tanárok és szülők is felszólaltak. Hadházy Ákos hibrid forradalmat hirdetett a hibrid rezsim leváltására. Sztrájkkal,…
Tovább olvasomNovember 18-án ismét országos sztrájkot tartanak a pedagógusok
Csütörtök reggel több ezer tanár, diák és szülő szervezett élőláncot Budapesten és más városokban (a PDSZ tudomása szerint összesen 65 helyszínen), a nap folyamán pedig sok ezer pedagógus polgári engedetlenség keretein belül nem veszi fel a munkát. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csütörtök reggel a Margit-híd budai hídfőjénél tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a következő országos sztrájknap november 18-án lesz. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyivője elmondta, november 2-án a közoktatás helyzetéről szóló vitanapot tartanak az Országgyűlésben, amin nagyon sok pedagógus és diák részt vesz majd, november 7-re pedig egyeztetésre hívta a pedagógus sztrájkbizottság képviselőit Maruzsa…
Tovább olvasom