Nem csitul a balhé a debreceni akkumulátorgyár körül, tüntetés és népszavazás is tervben

Megosztás

A helyieken kívül az országos közvélemény is elítéli a veszélyes anyagokkal dolgozó, újabb akkumulátorgyár megépítésének terveit. Az sem véletlen, hogy például az USA-ban az ilyen beruházásokat a sivatag közepén, mindentől távol valósítják meg.

Botrányos jelenetek tarkították a debreceni akkumulátorgyár kapcsán tartott pénteki lakosság közmeghallgatást. A gigantikus gyár családi házak közelében ezen a területen épülne, ami miatt civilek és ellenzéki pártok is tiltakoznak – írja az ATV.

LMP tüntetést szervez február 9-én 18 órától Debrecenbe. A párt a tüntetés mellett országos népszavazást is kezdeményez, mely azt biztosítaná, hogy a helyiek megkérdezése nélkül ne lehessen ilyen gyárat létrehozni.

A Mi Hazánk széles összefogásban bízik, ezért helyi népszavazásba kezd.

„Ez azt jelenti, hogy 35 ezer debreceni aláírást kell összegyűjtenünk, ez egy hatalmas munka lesz, erre egyébként egy hónap áll rendelkezésünkre” – mondta Toroczkai László a párt elnöke.

A 2016 óta megvalósult akkumulátorgyártó beruházások értéke sajtóinformációk szerint elérte az 1900 milliárd forintot. Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy Magyarország akkumulátor gyártó nagyhatalom lesz.

A három legnagyobb beruházás a gödi, az iváncsai és a nyíregyházi. Ezekkel együtt összesen 28 akkumulátor gyár épült, épül. A Greenpeace szerint bár ezek zöld beruházásként jelennek meg, egy akkumulátor gyár nagyon sok veszélyes anyagot és vizet használ a működése során.

Felmerül a kérdés, hogy a magyar energia rendszer fel van-e készülve, hogy ilyen fokú energiát tudjon szolgáltatni, hogy egyáltalán ellássák ezeket a nagy gyárakat. Szintén kérdéses, hogy lesz-e elegendő víz, mivel az akkumulátor gyárak egy jelentős részét elpárologtatják” – fogalmazott Simon Gergely a Greenpeace vegyianyag-szakértője.

A Greenpeace munkatársa arra is emlékeztetett, hogy az Egyesült Államokban az ekkora beruházásokat – például a Tesla gyárát – mindentől távol, a sivatag közepére telepítik. 

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek