Mentőkutyák segítségével kedden megtalálták annak a fiatalnak a holttestét, aki társával vasárnap ment be a Tiszába Tiszakóródnál, egy nem kijelölt fürdőhelyen. A folyó elsodorta őket.
Tovább olvasomCímke: Tisza
Elvitte a tisztítótűz: visszavonták az Eddának közpénzből megítélt százmilliókat, Pataky Attila reagált a döntésre
Valótlan adatközléseket találtak a Patakyéknak szánt NKA-támogatások feltárása során, így az Orbán Viktor mellett jó két és fél évtizede teljes mellszélességgel kiálló miskolci frontember együttesétől vissza is vonták a 100, illetve 150 milliós, közpénzből történt támogatást.
Tovább olvasomBotrányos kijelentés a volt fővárosi főügyésztől: Egy esetleges Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek, Magyar Péterrel szemben is
A volt főügyész szerint az egész ügyészség egy látványpékség, úgy gondolja, ha a Fidesz nyert volna, Magyar Pétert már gyanúsítottként látnánk néhány mondvacsinált ügyben. Már előre betárazták ezeket a tiszásokkal szemben, amit a választási eredmény láttán villámgyorsan és csendben ejtettek is.
Tovább olvasomA KDNP lemondásra szólította fel Hatala-Orosz Csabát, így reagált a borsodi tiszás képviselő (frissítve)
A KDNP lemondásra szólította fel a Tisza Párt BAZ 04-es választókerületben megválasztott egyéni országgyűlési képviselőjét, Hatala-Orosz Csabát, miután a párt szerint sértő, Juhász Hajnalka nőiességét érintő megjegyzést tett az Országgyűlésben. A kazincbarcikai körzet megválasztott honatyája Facebook-posztban reagált.
Tovább olvasomAmíg Paks a Duna vízállását figyeli, a borsodi gyárak is számolnak a szárazsággal
Miközben a Paksi Atomerőmű vezetése azt hangoztatja, hogy a Duna történelmi mélyponton lévő vízállása nem biztonsági, hanem üzemeltetési kérdés, lapunk megkereste a két legnagyobb borsodi ipari vízhasználót is: a kazincbarcikai BorsodChemet és a tiszaújvárosi MOL Petrolkémiát. Arra voltunk kíváncsiak, a Sajón és a Tiszán levonult szennyeződések, illetve a nyári kánikula okozott-e nekik műszaki gondot, és milyen vízszintnél kellene korlátozniuk a termelést.
Tovább olvasomTarr Zoltán: Politikától mentes, átlátható támogatási rendszert ígér a független médiának (VIDEÓVAL)
A felvidéki Gombaszögi Nyári Táborban készített interjút a FÜLKE vidéki független lapokat tömörítő hálózat nevében Tarr Zoltán miniszterrel a Borsod24. A Tisza Párt politikusa a határon túli magyar közösségek támogatásáról, valamint a magyarországi független média jövőjéről is beszélt.
Tovább olvasomSulyok Tamás aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, ezzel saját köztársasági elnöki megbízatása is megszűnik
Sulyok Tamás aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek következtében saját köztársasági elnöki megbízatása is megszűnik – ezt a közösségi oldalán jelentette be. A Telex beszámolója szerint amint a módosítás megjelenik a Magyar Közlönyben, másnap megszűnik az államfői megbízatása.
Tovább olvasomMost hogyan tovább? Négy út áll Sulyok Tamás előtt az Alaptörvény módosítása után
Az országgyűlés stabil kétharmada könnyedén megszavazta az Alaptörvény módosítását, ami Sulyok Tamás köztársasági elnöki székébe is kerül. Négy irányba mozdulhat az Orbánék által kinevezett és a Fideszhez eddig látványosan lojális államfő a hétfői sikeres szavazás után.
Tovább olvasomEz gyors volt: máris kirúgták a miskolci kórház gazdasági vezetőjét, akik ellen a tiszás képviselők egységesen felszólaltak
A megyei kórház gazdasági igazgatója délután még visszautasította a négy képviselő minden állítását és jogi eljárást helyezett kilátásba. Az Országos Kórházi Főigazgatóság azonban még a nap során lépett és eltávolította posztjáról Somogyi Alizt. Gyors menet volt.
Tovább olvasomÓriási többséggel megszavazták az Alaptörvény módosítását, elküldték Sulyok Tamást és Polt Pétert is
Történelmi horderejű döntést hozott az Országgyűlés hétfő esti ülésén, ahol 139 igen és 6 nem szavazat mellett hivatalosan is elfogadták az Alaptörvény 17. módosítását. Amennyiben a köztársasági elnök kézjegyével ellátja a dokumentumot, másnap azonnal megszűnik az ő és négy alkotmánybíró, köztük a testületbe korábban átültetett Polt Péter mandátuma, emellett a jövőben összeférhetetlenné válik a 12 évnél hosszabb parlamenti képviselői múlt az újbóli indulással.
Tovább olvasom