Félmillió forintos bérkiegészítést követel a szociális szférában dolgozóknak az LMP

Erről a párt országgyűlési képviselője, Ungár Péter beszélt egy miskolci sajtótájékoztató keretében. „A legrosszabbul fizetett állami alkalmazottak Magyarországon a szociális területen dolgozók, több mint 75 százalékuk a garantált bérminimummal megegyező fizetést, tehát 178 ezer forintot kap, úgy is, hogy sokan közülük 20 éves munkaviszonnyal, felsőfokú végzettséggel rendelkeznek” – mondta el Ungár Péter, akit a Minap.hu tudósítása idéz. A Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője érthetetlennek nevezte, hogy az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan ők miért nem kapták meg az egyszeri, ötszázezer forintos bérkiegészítést. Holott szerinte a szociális dolgozók is a frontvonalban harcolnak…

Tovább olvasom

Szinte semmilyen megbecsültsége nincs a szociális ágazat dolgozóinak, pedig egész létünket veszélyezteti

Nem csupán az orvosokat kellene megbecsülni, hanem más fontos ágazatok munkavállalóit is. A rövidfilmben azt vizsgálta meg az LMP, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha a szociális ágazat dolgozói abbahagyják a munkát. Márpedig ha ezt el szeretnénk kerülni, sürgősen lépni kell! Egy az érdekesebb kommentek közül: Elengedhetetlen a béremelés! Ha a kormány nem becsüli meg a különböző gondviselő és ápoló szakmák dolgozóit, az egyenes út a társadalmi összeomlás felé. Youtube

Tovább olvasom