Független alkotóműhelyt hoznak létre az SZFE tiltakozó oktatói és diákjai

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) – az átalakítás ellen több mint fél éve tiltakozó polgárai Freeszfe Egyesület néven alkotóműhelyt hoznak létre, közölték a kezdeményezés elindítói kedd reggel. Mint közleményükben írták, céljuk demokratikus keretek közé átmenteni az egyetem 155 éves szellemiségét:  „az egyesület részben az általuk el nem ismert kuratórium vezette intézmény kötelékeit elhagyó oktatók és hallgatóik közös munkájának zavartalan folytatása érdekében jön létre, terveik szerint azonban egy autonóm alkotóközösség kibontakozásának is teret ad majd a kezdeményezés. A Freeszfe Egyesület nem csak egy politikai befolyástól független és művészi értelemben szabad…

Tovább olvasom

Eladják az SZFE épületét

Az atv.hu információi szerint eladják a Színház-és Filmművészeti Egyetem jelenlegi épületeit. Az Ódry Színpad megszűnik, és helyette az Uránia Filmszínház lesz az egyetem játszóhelye, a kollégisták pedig már nem a Vas utcába fognak visszamenni. Az oldal írt megkereste a Színház-és Filmművészeti Egyetem új vezetését, ahonnan azt a választ kapták, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetői az oktatás február 1-el történő újraindítására koncentrálnak. Mint írják, ez számtalan újdonsággal jár majd együtt, mert a – szerintük – jogtalan blokád lehetetlenné tette a normális oktatást az egyetemen tavaly ősszel. Hozzátették azt is, hogy az egyetem…

Tovább olvasom

Kommunikáció helyett a kormány a Duna TV volt székházába költözteti ideiglenesen az SZFE-t

A Duna Televízió egykori épülettömbjének egy részébe költöztethetik átmenetileg a Színház- és Filmművészeti Egyetemet – derül ki egy december 24-i kelt kormányhatározatból, a hvg.hu cikke szerint. Az egyetemet irányító alapítvány kuratóriuma szerdán azt közölte, hogy a tanítás csak február 1-én kezdődhet meg, de azt nem árulta el, hogy hol. Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök azonban már korábban utalt rá, hogy a hallgatók és tanárok által hónapokig elfoglalva tartott Vas utcai épület helyett új helyszínt keresnek – emlékeztet a lap. A mostani kormányhatározat ezt mondja: „a kormány az állami tulajdonban lévő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti…

Tovább olvasom

Huszonkét tanár lépett vissza az osztályindítástól az SZFE-n

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen huszonkét tanára döntött úgy, hogy bár az eredeti tervek szerint jövőre osztályt indítottak volna, az egyetemi autonómia felszámolása miatt visszalépnek ettől – jelentették be az érintettek a Független Szabad Egyetem Facebook-oldalon. Azért döntöttek így, mert még mindig nem kaptak választ az osztályindításokkal kapcsolatos állásfoglalásukra, és a Palkovics Lászlónak küldött levelükre se. Emellett a jelenlegi vezetéssel nem látják szakmailag elfogadhatónak és biztosítottnak az oktatás feltételeit. „Az egyetemi autonómia hiányában nem tudjuk képviselni megfelelően a hallgatók jogait és érdekeit. Egyáltalán nem látjuk biztosítottnak a tanulás és az oktatás…

Tovább olvasom

Indoklás nélkül, sms-ben rúgták ki az SZFE egyik tanárát

Azonnali hatállyal elbocsátották Faur Annát, a Színház- és Filmművészeti egyetem tanárát, írják közleményükben az egyetem oktatói.  Faur november 30-án kapott levelet november 25-re datált elbocsátásáról, majd december 1-én az SZFE Minőségmenedzsment Tanácsa levelet írt Novák Emil rektorhelyettesnek, amiben szakmai és emberi érvekre hivatkozva kérték a felmondás visszavonását.  A közlemény szerint Novák még aznap találkozóra hívta Faurt, amit a megbeszélés napjának reggelén, SMS-ben mondott le. Telefonon azt üzente, újra fogja hívni, de pár nappal később már a kilépő papírjaival kapcsolatban kereste a HR-osztály. Két oktató újabb, személyes levelet írt Novák Emilnek, és Faur Anna maga…

Tovább olvasom

Érvénytelenítette az őszi félévet az SZFE vezetése

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fenntartója mai döntésével megerősítette, hogy a továbbra is fennálló rendkívüli helyzetre tekintettel a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei az Egyetemen nem állnak fenn – derül ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem új fenntartójának péntek esti közleményéből, amelyet az Index idéz. Az 522/2020. (XI. 25.) Korm. rendeletre hivatkozva azt írják: AZ SZFE-N AZ OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG CSAK 2021. FEBRUÁR 1. UTÁN FOLYTATHATÓ. A RENDKÍVÜLI HELYZETTEL ÉRINTETT, 2020. ŐSZI FÉLÉV NEM SZÁMÍT BE AZ NFTV. 47. § (1) BEKEZDÉSE, 48. § (2) BEKEZDÉSE, 48/A. § A) PONTJA,…

Tovább olvasom

Egy új kormányrendelet értelmében akár meg is semmisíthetik az SZFE félévét

Megsemmisíthetik a színművészetisek félévét, ugyanis egy szerda éjjel megjelent kormányrendelet lehetőséget ad erre – számolt be a hvg. A rendelet értelmében ha a felsőoktatási intézmény fenntartója úgy dönt, hogy egy félévet nem ismer el érvényesnek, mert nem tudja ellenőrizni az órákat, akkor ez a döntés azonnal végrehajtható, és az ellene indított közigazgatási pernek nincs halasztó hatálya. A hírre a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói közleményben reagáltak, ebben azt írják, közösségük a rendkívüli helyzet meghatározását értelmezve arra jutott, hogy “intézményükben nem áll fenn sem közegészségügyi-, sem közbiztonsági ok, sem természeti csapás,…

Tovább olvasom

Fekete ruhás biztonsági őrök jelentek meg, amikor egy hallgató szalagot próbált tenni az SZFE épületére

A Hvg.hu-n jelent meg az a videó, amin az látszik, hogy a szalagkihelyezés miatt az épület portása két fekete ruhás biztonsági őrt riaszt. A portás azt is mondta, hogy ilyen esetekben ezentúl a rendőrséget is értesítenie kell. A biztonsági őrök megkérdezik a lányt, hogy milyen jogon rakta ki a szalagot, majd azt mondják, hogy mellőzze az ilyen fajta megnyilvánulásokat. Az egyetem hallgatói, miután a vírushelyzet miatt felfüggesztették tiltakozásukat, úgy döntöttek, hogy egy ember mindennap felrak egy szalagot a Vas utcai egyetemi épület egyik oszlopára. Ez a fajta ellenállás elég sziszifuszi,…

Tovább olvasom

Úgy neveztek ki új intézetvezetőt az SZFE-n, hogy az oktatók és a diákok nem is tudtak róla

Sára Balázs filmes és tévés operatőrt, rendezőt nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Médiaintézetének megbízott vezetőjévé – írja a Hvg egy birtokába került levélre hivatkozva. Sára kinevezéséről az egyetem oktatói csak egy nekik küldött levél aláírásából értesültek. Sára Balázs azt a Balázs Gábor hangmérnököt váltja, aki az egyetem modellváltása miatti tiltakozásul mondott le a pozíciójáról. A levélben egyébként „személyes megbeszélésre” hívták a filmes tanárokat. A hallgatókat tényleg nem tájékoztatták a kinevezésről – erről beszélt a Telexnek Szurdi Panna, a hallgatók kommunikációs munkacsoportjának képviselője. Szerintük a kinevezés jogszerűtlen intézkedésnek tekinthető,…

Tovább olvasom

Pert indítanak az SzFE polgárai az Oktatási Hivatallal szemben

Kérték, hogy hadd nézhessenek bele az oktatást felfüggesztő végzésbe, és az ezzel kapcsolatos dokumentációba az SzFE hallgatói, ám ezt nem engedték nekik. Miután a kérésüket november 12-én visszautasította az Oktatási Hivatal, úgy döntöttek, hogy perre viszik a dolgot. “Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény kimondja, hogy hatósági eljárásban ügyfélnek az a személy számít, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti, akire nézve a hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz, vagy akit hatósági ellenőrzés alá vontak – az SZFE polgárai ennek megfelelően jogorvoslattal élnek” – írja közleményében az egyetem hallgatói önkormányzata.…

Tovább olvasom